• Vélemény

Kedves hölgyolvasóink, emelje fel a kezét, aki valaha megsértődött amiatt, hogy virágot kapott a kedvesétől. Gondoltam. Csak azt nem értem, miért muszáj a férfiaknak mindenből ideológiákat gyártaniuk?

Újabb autonómiatüntetésen vagyunk túl. A romániai magyar közösség ismét több ezres megmozduláson jelezte a bukaresti hatalom felé, hogy a román állam területi épségének megkérdőjelezése nélkül ugyan, de saját ügyeiben, az általa többségben lakott régióban önrendelkezést követel.

Jött a hír, hogy a legújabb divat az időjárást pucér felsőtesttel jelenteni. Volt valamiféle indoklás is mellé: itt volna már az ideje emelni egy kicsit az időjóslás nézettségét. Előbb rossz viccnek vettem a hírt, de amikor megjelentek a topless csajok a meteorológiai térképek előtt, kiderült, hogy ennek a fele se tréfa. És a nézettség...??

Azzal alapvetően nincs baj, ha egy román miniszterelnök Budapestre látogat, hiszen jó, ha a magyar és a román politikai vezetők tartják a kapcsolatot.

Nos drága magyar véreim, büszkén dagadhat a honfiúi kebel. A művelt és irigyelt Nyugat végre magával egyenrangúnak tekint, és történelmi erőfeszítéseinket utólag elismerve a sikeres gyarmatbirodalmak sorába emelt.

Bár a hazai politikai elit néhány hete terjengős vitát folytat a tervezett régióátszervezésről, a nyilatkozatok, a nyilvánosságra hozott vagy kiszivárogtatott elképzelések ellenére a polgárok többsége nem sokat ért a célba vett átalakításról.

Egyelőre fellélegezhettem: sikerült valahogy kidriblizni a schengeni övezetbe való befogadtatást. Én ugyanis nagyon izgultam, hosszú, álmatlan éjszakákon át arról fantáziáltam, mi lesz, ha egyszerre bezúdul békés tájainkra egy sereg brit vagy germán alattvaló.

Régóta nem tett ilyen jót a pillanatnyi közhangulatnak Magyarország és Románia vezető politikusainak szomszédolása. Pedig Martonyi János magyar külügyminiszter bukaresti látogatása látszólag ezúttal is csupán diplomáciai tiszteletkörökről szól, hiszen a sajtónyilatkozatokban nagyrészt csak a szokásos általánosságok fedezhetők fel.

Vida Géza szobrász román volt – derült ki múlt héten a születése 100. évfordulóján tartott ünnepségen. Nem is lehetett más, hisz csakis egy valódi román hazafi lehetett képes ilyen szépen „odaszoborni” Nagykároly központjába a helyiek által csak monumentként emlegetett román katona emlékművét.

Martonyi János magyar külügyminiszter bukaresti látogatása kapcsán elöljáróban szögezzük le, hogy létfontosságú volna a minél szorosabb stratégiai együttműködés Magyarország és Románia között.

Emlékeznek a régi viccre, amikor az egyszeri ember lakása túl szűkös volt, s a rabbi tanácsára hétről hétre egyre több családtagot költöztetett be, végül a kecskét is, s mikor végre kivihette a jószágot a házból, az volt a benyomása, hogy a világ legtágasabb lakosztályában él? Ilyesféle megkönnyebbülést kínál a váradi földtulajdonosoknak az önkormányzat legújabb engedménye.

Valahol érthető, hogy a frusztráltság tört elő a román kormány illetékeseiből az ország schengeni csatlakozásának újabb halasztása miatt, elvégre Victor Pontáék is emberből vannak. És Románia valamennyi polgárához hasonlóan őket is zavarja, hogy az EU – mondvacsinált és valós indokok alapján egyaránt – több éve lebegteti az országnak a belső határellenőrzés nélküli övezethez való integrációját. Ami szerint az ország lakosai továbbra is...

Első kóstolásra rántott csibecombnak hittem. Finom volt, omlós, s amikor megmondták, hogy béka, eldöntöttem, hogy én ezt ezentúl szeretni fogom. De még egyszer vagy kétszer, ha ehettem, mert beköszöntöttek az ínséges idők, s egy évben csak háromszor vehettünk egy-egy kiló valamit.

A székely zászló kapcsán a magyar közösség és a román kormány között kirobbant vita új dimenziót kapott a héten, miután az anyanyelvhasználathoz való jog is részévé vált a disputának. Az előbbi ugyanis szimbolikus síkon zajlik, utóbbi viszont már konkrét hozadékokkal járhat a közösség megmaradásának szempontjából.

A múlt héten rövid időrea magáncélból megfordultam Magyarországon. Nem gyakran járok arra, de most tudatosan úgy mentem, hogy jól megfigyelem és jegyzem, miről beszélnek a vonat, a buszok, a budapesti metró utasai, a rokonok, a kedves ismerősök és legvégül az emberek az utcán.

A jelek szerint a kizárólagosság mentén zajlik a székelyföldi nyelvvita. Olyasmi ez, mint a felesleges örökzöld: ki volt itt hamarabb s kié Erdély? Hiszen a történelem egészét nézve mindenki láthatja, hogy az erdélyi magyarság és románság évszázados léptékkel mérhetően itt van.

Ahogy manapság abszolút természetes, a virtuális térben egy ismerős ismerősének az ismerőse (egyszerűbben: egy számomra ismeretlen) azzal a kérdéssel keresett meg, hogy ugyanbiza nem vagyok-e véletlenül tanár. De igen, az vagyok, bár nem teljesen véletlenül.

Miközben a román többség és a magyar kisebbség képviselői közötti szakadék odáig mélyült, hogy immár Hitlert, illetve Ceauşescut látják a másikban, Jean-Claude Mignon, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének Romániában tartózkodó elnöke egy kiadós bukaresti séta után, amúgy mellékesen, dicsérően szólva kijelentette: az ország vezetői jelentős mértékben hozzájárulnak a régió stabilitásának biztosításához, a kisebbségek kérdését pedig...