2013. március 12., 07:542013. március 12., 07:54
Vegyük például március nyolcadikát, mert időben ez van közelebb, de ugyanezt a jegyzetet megírhattam volna a fuj-fuj-deutáljuk Bálint-nap alkalmából is. Számomra szinte hihetetlen, de számos férfi ismerősöm siránkozott amiatt, hogy először is milyen klisészerű már nőnapon nőket felköszönteni, meg különben is ez valami kommunista kényszerünnep, amikor az élmunkás gyévocskákat kellett megdicsérni a szocializmus építéséért folytatott tevékenységükért. Február közepén meg az volt a gond, hogy ez valami rettenetes, romboló kapitalista importünnep szívecskékkel meg szerelemmel, hát kinek kell ez? Szóval a sehogy-se-jó elve érvényesült, mi meg, szegény nők értetlenkedve hallgathattuk az eszmefuttatásokat, és törhettük a fejünket azon, hogy a keleti vagy nyugati konformizmustól félő párunk vajon az év többi, nem klisészerű és nem giccses napján miért nem hoz nekünk folyton csokit és virágot. És ez még jobb eset volt annál, mint amikor magyarázkodni kellett, hogy mégis hogy képzeljük mi a nemi egyenjogúságot, miközben hasonló szépelgő gesztusokat várunk el szegény férjünktől vagy barátunktól, hiszen ugyebár mi nem szoktunk neki virággal kedveskedni, mert még csak az kéne. Nos hadd oszlassam el a tévhiteket. Az egyenjogúságnak az égvilágon semmi köze a virághoz meg a csokihoz. A tisztelet, eltérően egyéb érzelmektől, mindig kétoldalú. Dehogyis várunk mi el többet a férfiaktól irányunkban annál, mint amit mi nyújtunk nekik. Hiszen szeretjük őket, jó esetben, igaz? S ha igaz, akkor bizony mi is megfőzzük a vacsorájukat, kimossuk az alsógatyájukat, és megdicsérjük az erejüket, amikor sikerül bedugniuk a konnektorba a botmixert vagy kinyitniuk a befőttesüveget. A magam részéről egyáltalán nem bánnám, ha lenne férfiak napja is, szívesen vinnék a férjemnek csokorral átkötött tévé-távirányítót vagy bármi is az, aminek a férfiember örül. Azon viszont, hogy ilyen nap nincs, háborogni dőreség. Legyen minden nap férfinap, és minden nap nőnap. Az a férfi pedig, akinek a felesége nem örül a virágnak, biztos lehet benne: a nőnek nem az ünneppel van problémája, hanem vele.
Magyar politikus ritkán használ olyan méltató szavakat egy román vezető kapcsán, mint amilyeneket Orbán Viktor miniszterelnök mondott román kollégájáról, Ilie Bolojanról Tusványoson – jó is lenne, ha mindez egy szoros együttműködés kezdetét jelentené.
Kevesebb mint kilenc hónap választ el bennünket a jövő évi magyarországi választásoktól, és mint ahogy az anyaországi társadalomnak, úgy a külhoni, erdélyi magyaroknak sem mindegy, mi lesz a megmérettetés kimenetele.
Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.