2013. március 06., 08:022013. március 06., 08:02
Az alkotás felállítása óta zarándokhelye a népük múltbeli sanyarú sorsát krokodilkönnyekkel sirató, ugyanakkor mellüket döngető dákoromán leszármazottaknak, hisz ez jelzi a nagy nemzeti szent helyet: „az utolsó barázdáját az ősi román földnek, melyet felszabadítottak a horthysta-hitlerista megszállás alól”.
Az egészben csak az zavaró picit, hogy bár Ghezaként emlegetik, mégis túlságosan magyar hangzású a nagy művész neve.
Múlt héten azonban az egyik akadémikusnak sikerült végleg eloszlatnia a kételyt, rávilágítva a nemtelen találgatásokra okot adó magyaros név hátterére. Állítása szerint maga Vida Géza beszél egy helyen arról, hogy 7 idősebb testvérét vesztették el az ő világra jövetele előtt a szülei, ezért – élete megmentése érdekében – egy ősi varázslathoz folyamodtak. Elterelendő a családot kínzó gonosz lélek figyelmét, olyan nevet adtak neki, melyet soha senki nem viselt a családjukban. Azaz magyart. Ennyit a Ghezáról, mivel az, hogy a Vida román név, senki számára nem kétséges.
Ez a felfedezés egyébként nagyban hozzájárult az elhunyt alkotó túlvilági megnyugvásához is. Amint a Körösvidéki Múzeum igazgatója igen szemfüles módon észrevette: mialatt a hiányozhatatlan ortodox papok a monument előtt nyomták a liturgiát, egy galamb nézelődött elégedetten a szobor tetején, akiben ő Vida Géza lelkét fedezte fel minden kétséget kizáró módon.
Örülök, hogy a rejtélyt sikerült végre megoldani, és ezen felbuzdulva arra ösztönöznék minden illetékest, hogy ne hagyják homályba veszni más híres román emberek származását sem. Van, akikről ez eleve ordít. Nagy Sándor hadvezérnek például már a nézésén látszik, hogy nem egy hétköznapi nő, hanem maga az anyafarkas szoptatta. A gordiuszi csomó megoldásával pedig előzetest nyújtott abból a zsenialitásból, melyet tiszta formában azóta csak az évezredes erdélyi román kontinuitást bizonyító történészekben láthattunk viszont. Akik kizárólag a célt tartják szem előtt, az eszközök milyenségével nem bíbelődnek. Akárcsak a nagykárolyi megemlékezés szónokai.
Magyar politikus ritkán használ olyan méltató szavakat egy román vezető kapcsán, mint amilyeneket Orbán Viktor miniszterelnök mondott román kollégájáról, Ilie Bolojanról Tusványoson – jó is lenne, ha mindez egy szoros együttműködés kezdetét jelentené.
Kevesebb mint kilenc hónap választ el bennünket a jövő évi magyarországi választásoktól, és mint ahogy az anyaországi társadalomnak, úgy a külhoni, erdélyi magyaroknak sem mindegy, mi lesz a megmérettetés kimenetele.
Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.