2013. március 04., 20:582013. március 04., 20:58
A „kecskét a házból” analógia nem tőlem, hanem egy helyi politikustól származik, de azt hiszem, tényleg tökéletesen illusztrálja a helyzet abszurditását, ezért bátorkodom itt – mindenféle politikai felhangoktól lecsupaszítva – kölcsönvenni. Az történt ugyanis, hogy év elején a városvezetőség az összes létező, a város adminisztratív területén található magántelket építkezési területté nyilvánította, ami önmagában értelmetlen bürokratikus intézkedésnek hangzik. Valóban annak is gondolhatták a telkek tulajdonosai is egészen addig, amíg jó polgárként gyanútlanul be nem sétáltak a városházára, hogy kifizessék az adóikat. A hideg zuhany itt érte őket, ugyanis kiderült, egyes esetekben nemhogy tízszer, de akár negyvenszer is több adót kell fizetniük a telkükre, mint azelőtt.
Hogy tényleg ne essék semmilyen félreértés, én részben megértem a polgármester érveit is, hiszen igaz, hogy sok váradi újgazdag szántóföldként regisztrált telken építtet engedély nélkül medencés villát, miközben ugyanannyit adózik utána, mint Mari néni a paradicsomos kertért. Mari néni viszont 500 lejes nyugdíjból próbál – nem élni, hanem túlélni. A történet alakulásáról folyamatosan beszámoltunk, így én már a folyamat egyéb mozzanataira nem térnék ki, legyen elég hozzá annyi, hogy egy-két hónapnyi huzavona, lakossági tiltakozások és politikai csörték után az önkormányzat visszakozott, és kegyesen bejelentette: mégsem fogja megemelni azoknak a telkeknek az adóját, ahol valóban gyümölcs és zöldség terem, illetve különböző praktikus okok miatt, ha a tulaj a feje tetejére állna, akkor sem kapna rá építkezési engedélyt, építkezési területként besorolni tehát legalábbis butaság. Örülhet Mari néni, és örülhet minden jó szándékú érintett – s ezzel az örömmel már viheti is a telek papírjait a városházára, hogy bebizonyítsa, nem csaló. Egyszóval kivitték a kecskét a házból, és a váradiak vígan talpalhatnak az igazukért – csak azért, mert az önkormányzat balfék volt.
Magyar politikus ritkán használ olyan méltató szavakat egy román vezető kapcsán, mint amilyeneket Orbán Viktor miniszterelnök mondott román kollégájáról, Ilie Bolojanról Tusványoson – jó is lenne, ha mindez egy szoros együttműködés kezdetét jelentené.
Kevesebb mint kilenc hónap választ el bennünket a jövő évi magyarországi választásoktól, és mint ahogy az anyaországi társadalomnak, úgy a külhoni, erdélyi magyaroknak sem mindegy, mi lesz a megmérettetés kimenetele.
Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.