Benkő Levente
Beszéljünk pontosan és tisztán, mert úgy érdemes: magyar ember magyar, román ember román csapatnak szurkol, mert így van ez rendjén. S hogy félreértés ne essék, itt kinek-kinek a nemzeti hovatartozására, nem az állampolgárságára gondolok.
Balogh Levente
Tulajdonképpen érthető egyes román körök felháborodása. Nem elég, hogy itt vannak ezek a magyarok, ami már önmagában is meglehetősen bosszantó tényező, de most még az is kiderült, hogy történelmük is van. Ami már egyenesen főben járó bűn.
Balogh Levente
Úgy tűnik, Romániában a nemzetiségek közötti konfliktus gerjesztése és a primitív provokáció nemhogy elkerülendő és büntetendő lenne, de egyenesen dicsőségnek és a hatóságok által tolerált cselekedetnek számít.
Balogh Levente
Még több mint egy év van hátra a magyarországi országgyűlési választásokig, de máris gőzerővel zajlik a választási kampány, amiben a határon túli szavazók is témává váltak. A széttöredezett balliberális ellenzék egy része megpróbál a 2010-ig, egy éven át inkább csődgondnokként, mint miniszterelnökként tevékenykedő Bajnai Gordon exkormányfő ernyője alatt gyülekezni.
Molnár Judit
Megkönnyebbültem, most már nem kell átizgulnom éjt és napot, hogy vajon kik is fognak Malmőben énekelni: tiszta víz került a pohárba határokon innen és túl.
Páva Adorján
Jól emlékszünk, a székely zászló használatát olyan, pattanásig feszült légkör megteremtésével próbálták elfojtani a konfliktusra éhes politikusok és a román média balhéhajhászai, hogy az alacsony ingerküszöbbel rendelkezők ösztönszerűen undorodva forduljanak el a mesterségesen létrehozott problémától.
Babos Krisztina
Érdekesnek ígérkező nagyvárosi legenda kialakulását akadályozták meg a napokban a szatmári rendőrök, sőt az sem kizárt, hogy folklórkincsünk újjáéledésének utolsó reményét vették el tőlünk azzal, hogy lefülelték a Vastehén Tejének Elapasztóját.
Balogh Levente
Ha valaki Romániában jó íráskészséggel rendelkezik, de legalábbis termékeny író, akkor nyugodtan lehet korrupt. Ezt az üzenetet hordozza a bukaresti törvényszék tegnapi ítélete, amely révén csupán nyolc hónap után feltételesen szabadlábra helyezte a korrupció miatt tavaly júniusban két év letöltendő szabadságvesztésre ítélt exminiszterelnököt, Adrian Năstasét.
Nagy Orsolya
Arról érdeklődtem a minap, hogy vajon milyen módon próbálja meggyőzni a helyhatóság a lakosokat, hogy szelektíven gyűjtsék a hulladékot.
Rostás Szabolcs
Boldog ünnepet, magyarok! – volt olvasható a jókívánság március 15-én az egyik román hírtelevízió honlapján, így, magyar nyelven. Első indíttatásra szerettem volna megköszönni a szép gesztust egy rövid kommentben, de nem lehetett, mert a portál szerkesztői – vélhetően azért, hogy megelőzzék a magyar szövegre érkező, nem éppen magyarbarát válaszokat – senkinek nem adták meg ezt a lehetőséget.
Molnár Judit
Miközben a nagypolitika hullámai hányják-vetik az erősnek tűnő, ám eresztékeikben erősen recsegő-ropogó gályákat, szinte észrevétlenül sikkadunk el a nem jelentősnek tartott hírecskék mellett: apró, fodrozó tajtékjaikat hagyjuk halkan belesimulni a fövenyes partba.
Balogh Levente
Majdnem a világ végére mentek a bíborosok az új pápáért – tréfálkozott Jorge Mario Bergoglio, Buenos Aires érseke, azaz immár I. Ferenc pápa, és kijelentésével rá is tapintott a döntés lényegére.
Balogh Levente
Pedig majdnem sikerült visszafoglalnunk Marosvásárhelyt az idei március 15-ei ünnepnapon. A legfontosabb eszköz, az ütőképes katonai erő mindenesetre rendelkezésre állt volna, méghozzá egy hamisítatlan történelmi magyar fegyvernem, a huszárok képében.
Páva Adorján
A Székelyföldre szívesen visszajáró Traian Băsescu államfő rendszerint baráti hangon beszél kovásznai, hargitai polgártársairól, a legutóbb is dolgos és találékony embereknek nevezte a székelyeket. Személyes élményei közül azonban egy másik is meghatározza viszonyulását: az a kép, amint egy székelyföldi piacon nem tudtak visszaadni neki egy 50 lejesből.
Molnár Judit
Igen, a sokat emlegetett mai fiatalok! Akik hajszálra ugyanolyan szépek, kedvesek, félénkségüket szemtelenkedéssel palástolók, tudásvágyukat sokszor rejtegetők, otthonülők, jövő-menők, hallgatagok és feleselők, a saját nyelvüket beszélők, önnön világukba bezárkózók, gyakran egymást sem tisztán értők, azaz olyanok, mint amilyenek a mindenkori fiatalok.
Rostás Szabolcs
Egytől tízig terjedő skálán milyen osztályzatot adna a hazai áruházak polcain kínált élelmiszerek minőségére? – szegezi a kérdést a televízió műsorvezetője a táplálkozási szakértőnek.
Babos Krisztina
A bulvármédia szerint fel kíván hagyni eddigi életvitelével, és ortodox papnak akar állni az egyik román származású férfi pornósztár.
Benkő Levente
Március tizedikén új fejezet nyílt a Székelyföld – és Erdély más vidékei – önrendelkezésének ügyében. A Marosvásárhelyen, valamint Európa és Amerika számos városában lezajlott tüntetéseken felsorakozott tízezrek és az európai autonómiákat már élvező nemzeti közösségek képviselőinek biztató szava együttesen áttörésként hatott, s most már az is egyértelmű, hogy az európai autonómiaminták tanulmányozásának ideje lejárt.