2013. március 21., 09:052013. március 21., 09:05
Egy kicsit furcsa volt a mesterségesen felturbózott izgalom, a gerjesztett hangulat, a sok hű, meg a sok jaj, de végül is most ilyen a világ, nem lehet elvárni, hogy olyan világslágereket gyöngyözzön ki magából ez a fesztivál, mint amilyeneket hajdanában a viaszbabás France Gall, a mezítlábas Sandy Shaw vagy a későbbi Abba-csajok produkáltak.
Másfél emberöltő nagy idő, történt egy és más közben. Szóval nem is a sapkával-szakállal álcázott vagy a kettős hangú dalnokkal van nekem bajom, hanem azzal a véletlenül elkottyintott megjegyzéssel, hogy így legalább könnyebben őrizhet meg a Fennvaló a nyeréstől, mert mi lenne, ha jövőre meg kellene szervezni ezt a hipergigabulit?! Magyarán: odajutottunk, hogy az olimpia szellemére vágja ki az, akit illet a kontrát, sőt a rekontrát is, ha szükséges. Nem igazán értem én ezt az egészet, de nem is csoda, hisz én a Viaszbabára és a Waterloora buliztam.
És élveztem, ahogy azok a jó hangú, fiatal lányok mindent beleadva nyerni akartak. Most a versenyre induló tarisznyájában az az útravaló, hogy „vigyázz, nehogy nyerni merj, mert a gatyánk is rámegy!” Egészen más műfajban, de hasonló csodálkozást-hitetlenkedést váltott ki annak idején (a Viaszbaba és a Waterloo idején) Svájcban élő rokonomnak az a megjegyzése, hogy ott eltelik bizony anélkül egy-egy választási ciklus, hogy tudnák, ki is az állam elnöke. A Kárpátok Géniuszának mindenre rátelepedő árnyékában ez még viccnek sem számított, mert hogyhogy? Elmagyarázta, hogy szövetségi állam lévén a svájci elnöknek csak amolyan díszpintyszerepe van, felavat, szalagot vág, nagykövetet fogad, de ez nem érdekli az embereket. Mindenki annak a kantonnak az ügyes-bajos dolgaival foglalkozik, ahol és amiből él.
S ha valami probléma van, azt azonnal megnépszavazzák, ha kell, többször is. Jóval később kezdtem el értegetni ezt a tizenharmadik században kiküzdött demokráciát, illetve azt, hogy mit is jelent a népakarat és a kantonok szövetsége. Most is aszerint élnek, nem is akárhogyan. Mi pedig addig, amíg elérjük az életszínvonalukat, pró és kontra ágálunk a különböző hangászok sikeréért-kudarcáért. Mert ilyen idők járnak, nem mint Tell Vilmos korában, akiben fel sem merült, hogy nyila ne találja el a fia fején az almát.
Magyar politikus ritkán használ olyan méltató szavakat egy román vezető kapcsán, mint amilyeneket Orbán Viktor miniszterelnök mondott román kollégájáról, Ilie Bolojanról Tusványoson – jó is lenne, ha mindez egy szoros együttműködés kezdetét jelentené.
Kevesebb mint kilenc hónap választ el bennünket a jövő évi magyarországi választásoktól, és mint ahogy az anyaországi társadalomnak, úgy a külhoni, erdélyi magyaroknak sem mindegy, mi lesz a megmérettetés kimenetele.
Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.