„A mai fiatalság szeret szerepelni, szeretné magát megmutatni, de valahogy annyira fiatalok, éretlenek még. Nem értik, hogy elsősorban gyakorlás orrvérzésig, csak aztán jöhetnek a fellépések. Van olyan hallgatóm, akinek meglenne a tehetsége, de nem szívügye az operaéneklés, mondván, hogy nincs jövője. Igaz, van ellenkező eset is.”
Tíz éve, hogy a szerbiai demokratikus ellenzék megdöntötte Szlobodan Milosevics néhai jugoszláv elnök diktatórikus rendszerét; a szerbiai írott és elektronikus sajtóban megjelent évfordulós visszaemlékezésekben azonban az akkori eufóriát tükröző képekkel éles ellentétben állnak a kísérő szövegek, ezekből leginkább a csalódottság cseng ki.
Kíváncsisággal és érdeklődéssel olvastam a Krónika szeptember 23-i vezércikkét, amelyet Benkő Levente jegyzett. A Ne féljetek! című írás címét látván annak örvendtem, hogy írója a kommunizmus idejében zaklatást, üldözést elszenvedő áldozatokat biztatja: ne féljetek! Valami ilyenféle üzenetet vártam: ne féljetek, mert az idő eljött, mert az idő eljött s az igazság kiderül, ne féljetek, mert az üldözők s az üldözöttek is elnyerik méltó jutalmukat.
Mindig van valami hozzáfűznivalód. Mindig van valami lábjegyzeted ahhoz, ami éppen történik, vagy történt. Mindig meg tudod magyarázni, hogy ez a világ miért nem jó, s hogy miért nem érdemes csinálni semmit. Mondjuk, helyenként és csak részben osztom a véleményedet, amikor a valóban érzékelhető, tehát szemmel látható hibákról beszélsz, de hát Istenen kívül ki és mi hibátlan ebben a világegyetemben?
Sokatmondó és tanulságos, ahogyan ezekben a napokban a Magyarországon bekövetkezett vörösiszap-katasztrófa kapcsán a román sajtó összefüggéseket keres a 2000-ben Nagybányán történt ciánszennyezéssel.
A felelősségteljes munkavégzést a munkavállalók elsőrendű kötelességeként írják elő a munkajog és a munkaszerződések szabályai. De egyetlen jogszabály sem fejezi ki jobban a becsületes munka lényegét, mint József Attila örök érvényű sorai: „Ne légy szeles/Bár a munkádon más keres,/dolgozni csak pontosan, szépen,/ahogy a csillag megy az égen,/úgy érdemes.”
„A mesének többek között az a funkciója, hogy a gyerekeknek bevigyen bizonyos tudnivalókat anélkül, hogy nevén nevezné a dolgokat, mert ha nevén nevezzük, a gyereket elborzasztja. Például a nemi felvilágosítás a maga egyenes módján rém taszító, egy tizennégy éves kisfiúnak olyanokat mondani, hogy hímvessző, borzalmas. A mesék ugyanezt finomabb formában, jelképeken keresztül juttatják el.”
Nagyon ritkán olvasom újra cikkeimet. Lőrincz Györgynek, illetve ahogyan erdélyi tollforgató berkekben ismerjük és tiszteljük: Gyurkának a szeptember 23-i, Ne féljetek! című vezércikkemre írt reagálása viszont arra késztetett, hogy eltérjek e szokásomtól.
Azzal kell kezdenem, hogy napokig vártam, megválaszolja-e valaki nálam illetékesebb Benkő Leventének a Krónika szeptember 23-i számában megjelent, Ne féljetek! című vezércikkét. Tulajdonképpen nem is én figyeltem fel rá, Kedei Mózes székelyudvarhelyi esperes szólított meg azzal, hogy „te láttad a Benkő Levente cikkét? Nem?” S miután elolvastam: „No, mit szólsz hozzá? Lehet...
A lakás, amit ebben az időben béreltem, egy mogorva vénemberé volt, aki folyton attól rettegett, hogy kirabolják. Az öregnek volt egy hatalmas fekete kutyája, egy robusztus korcs, ennek folyton el volt dagadva a feje az ütlegeléstől. A vénember minden este kirakta a negyedik emeleti lakás ajtaja elé a kutyát, hogy őrködjön. Ha a kutya reggelre elkóborolt, vagy elaludt, vastag, görbe botjával verte el a nyüszítő párát.
A Krónika kiemelt helyen foglalkozott a román nyelv oktatásának évtizedek óta vajúdó kérdésével, lévén annak megoldatlansága a kisebbségi oktatás egyik legégetőbb gondja.
Talán ismert olvasóink előtt is, hogy az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége (AESZ) néhány éve Nyelvrontás Díjat is alapított. Annak ítéli oda, aki nemtörődömségből, hanyagságból bizonyíthatóan kárt tesz magyar anyanyelvünk használatában, csorbítja nyelvi jogaink érvényesítését, közéleti szerepét tudatosan rontja, megtépázza tekintélyét…
„Elsősorban azt tartanám fontosnak, hogy a kultúra szereplőit megbecsüljék. Ne harmadrangú dolog legyen a kultúra, ami fontossági sorrendben a gazdaság és a foci után következik. Lehet, hogy egyeseket érdekel a labdarúgás, de nekem nem tetszik. A futballt a vulgáris beszéd, az arrogancia, az erőszak és az ostobaság melegágyának tartom.”
Kevés olyan tiszteletre méltó zenekart jegyeztek a mainstream zeneiparban az elmúlt 10–15 évben, mint az oxfordi Radiohead, és ezzel a kijelentéssel szerencsére már mifelénk sem kell senkivel vitába szállni. Bár bevallom, rendkívül elfogult vagyok a témában, és itt most épp a zenekar 20 százalékáról, azaz Philip Selway dobosról írnék, megpróbálom némi erőltetett objektivitással kontextusba helyezni a zenész első szólólemezét.
Most már értem, miért neveznek titeket Isten választott népének, hülye mázlistája – sóhajtotta Kovács Juszuf elsőéves judaisztika szakos egyetemi hallgató, miközben elegáns mozdulattal kettétépte a pikk nyolcast. Schmied József, akit mélységesen megdöbbentett ez az intoleráns, egyszersmind provokatív magatartás, a rá jellemző hidegvérrel öntötte kávéját az addig barátjának vélt antiszemita disznó arcába, és lesétált a sarki ábécébe cigarettáért.
Nemrég a sajtóban több helyen találkozhattunk azzal a hírrel, hogy az RMDSZ szenátusi és képviselőházi frakciói együttes ülést tartottak Árkoson, ahol az őszi törvényhozási prioritásaikról is tárgyaltak. A hírek szerint három törvény sürgős elfogadását tartják fontosnak, ezek az oktatási, a régióátszervezési, illetve a kisebbségi törvény. Nem kétséges, hogy azok a területek, amelyekre ezek vonatkoznak, igen fontosak, a gond azzal van, hogy a konkrét...
A gazdasági válság ostora a bevándorlókon csattan Európában a Reuters napokban közzétett elemzése szerint. Több országban fortyognak az idegenellenes indulatok, tarolnak a szélsőjobboldali erők, és néhány kormány korlátozásokat vezetett be egyes etnikai csoportokkal szemben. Ausztriában Jörg Haidernek, a modern osztrák szélsőjobb atyjának halála után két évvel a bevándorlók kérdése még mindig a politika homlokterében áll.
„Úgy látom, a világ egyre befogadóbbá válik. A földgolyón számtalan etnikum él, sokféle kulturális nyelvet beszélünk, és hihetetlenül kíváncsiak vagyunk egymásra, arra, hogy a másik mit érez, hogyan gondolkodik a világról. Épp ezért fontos a színház, vagy egyéb művészet, mert feladata, hogy az adott kultúrából, nyelvből kiszakítsa azt a nagyon fontos darabot, amely egyetemesen érvényes, és amelyet mindenképpen érdemes megmutatni másoknak is.”
Látogatottsági adatok