Tíz éve dőlt meg Szlobodan Milosevics rendszere

Több százezer ember sereglett össze 2000. október 5-én Belgrád központjában Szerbia minden szegletéből, hogy követelje Milosevics lemondását. Az óriási tömeg azután gyűlt össze, hogy a hatalmon lévők elcsalták a kilenc nappal korábbi elnökválasztást; a központi választási bizottság kiírta az elnökválasztás második fordulóját október 8-ára, holott a 19 szervezetet – közöttük a Kasza József vezette Vajdasági Magyar Szövetséget – egyesítő ellenzéki tömörülés, a DOS jelöltje, Vojislav Kostunica legyőzte Milosevicset, abszolút többséget szerzett a szeptember 24-i voksoláson.

A délután három órakor kezdődött nagygyűlésen az ellenzéki politikusok beszédei alatt egyre több volt az elégedetlen hang, sokan csalódottak voltak, mondván, ez is csak egy újabb eredménytelen ellenzéki tüntetés lesz. Nem sokkal négy óra előtt azonban fordulatot vettek az események, tüntetők egy csoportja behatolt a parlament épületébe, és kicsivel később nem messze onnan, az állami tv-székházába is. Mindkét épületet felgyújtották. Miután a rendőrök egy része átállt a tüntetők oldalára, és Nebojsa Pavkovic akkori vezérkari főnök megtagadta, hogy bevesse a katonaságot a tüntetők ellen, győzött a forradalom. Milosevics másnap elismerte választási vereségét, és gratulált Kostunicának. Néhány hónappal később már a hágai Nemzetközi Törvényszék fogdájában volt.

Tíz évvel később a csalódottság jellemző az egykori tüntetők hangulatára. A legtöbben abban reménykedtek, hogy gyorsabban mennek végbe a változások. Noha Szerbia kikerült abból a karanténból, amelybe a nemzetközi közösség zárta Milosevics miatt, és nem áll szankciók alatt, az országban nincsenek áramkimaradások és az üzletek polcai tömve vannak, az életszínvonal még mindig nem éri el a 80-as évekbeli szintet. Nagyjából 700 ezer ember napi megélhetési gondokkal küzd. Az ipari termelés még mindig kevesebb mint a fele az 1989-es szintnek. A DOS-nak az évforduló kapcsán megszólaló egykori vezetői közül sokan úgy látják, Szerbia ma tapodtat sincs közelebb az Európai Unióhoz, mint tíz évvel ezelőtt.

A demokratikus ellenzék követeléseiből több – például a titkos akták megnyitása – a mai napig nem valósult meg. A legfájóbb sokaknak, hogy bizonyos értelemben nem következett be „október 6.”, a végleges leszámolás a milosevicsi struktúrákkal. Ennek egyik legnyilvánvalóbb jele a diktatúra utáni első szabadon választott kormányfő, Zoran Dzsindzsics meggyilkolása volt. A Danas című liberális belgrádi lap szerint olyan kicsi a különbség a Milosevics-éra és a mostani állapotok között, hogy kérdéses, van-e értelme egyáltalán megemlékezni 2000. október 5-éről. A szerbiai közvélemény hasonlóan érez. Egy közelmúltbeli fölmérésben egy 1-től 5-ig terjedő skálán a Milosevics-rezsim 1,95-ös osztályzatot kapott, míg az elmúlt tíz év 2,32-t.