Fáj, vagy könnyít a búcsún az elmaradó ballagás? Tanárokat, végzős diákokat, szülőket faggattunk az idei rendhagyó eseményről

„A többhetes online tanítás jól érzékelteti, hogy mindezt semmiféle virtuális kapcsolat nem pótolja. Az üzenet elküldhető, de a lélek valahogy kimarad belőle. Ezért jelenleg leginkább a várakozás felé hajlunk: rendszeresen beszélgetünk a kollégákkal, diákokkal, szülőkkel arról, hogy mi lehet a jelenlegi helyzetben a megfelelő forma a jól ismert tartalomra. Dolgozunk az ünnepi Juventus lapszámon, készülnek a kicsengetési kártyák, a tabló, de az ünnepre, az élményszerű együttlétre, amely továbbvihető a későbbi életszakaszra, még várunk” – mondta az igazgató.

– mondta el a Krónikának a pedagógus. Úgy fogalmazott, nem akarja, hogy diákjai elkeseredjenek, mert elmarad a nagy közösségi ünneplés, és reméli, hátha valamilyen ötletes formában mégiscsak el tudnak búcsúzni a ballagók az iskolától. „Gyakran az történik, hogy sajnáljuk magunkat, azt domborítjuk ki, hogy mi a nehéz, holott inkább arra lehetne összpontosítani, hogy túl legyünk rajta” – mondta a marosvásárhelyi matematikatanár.

Sokkal kaotikusabb korszak következik

A ballagók közül akadnak, akik nem esnek kétségbe amiatt, hogy elmarad a 12 iskolai évet lezáró ceremónia. „Elsőre talán furcsán hangozhat, de megkönnyebbülést éreztem, amikor megtudtam, hogy elmarad a ballagás. Nyilván nem azért könnyebbültem meg, mert nem szerettem volna ballagást, szerenádot, meg hasonló, az elmúlt 12 év lezárására alkalmas ceremóniákat az életemben, hanem mert ezáltal valahogy könnyebben tudtam lerendezni magamban a változástól való kétségbeesést, amit a ballagás gondolata ébresztett bennem” – fogalmazott megkeresésünkre Horváth Márton, a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum végzőse. Szerinte a ballagás egy periódusnak a lezárása, amely az iskolarendszerre épült, ez pedig számos unalmas – vagy legalábbis annak tűnő – része mellett stabilitást, állandóságot biztosított.

– mondta Horváth Márton. Hozzátette, az fogalmazódott meg benne, hogy enélkül az esemény nélkül talán észrevétlenül megy végbe a változás. „Biztosan tudom: a későbbiekben sajnálni fogom, hogy nem búcsúzhattam el ettől a 12 évtől úgy, ahogy illett volna” – mondta a tizenkettedikes diák.

„Számomra az elmúlt 12 év egy hullámvölgyekkel teli ismerkedés volt azzal az ismeretlennel, amelybe készülök belépni, az „Élet demó verziója”. Az iskola révén olyan eseményeken vettem részt, olyan szervezeteket ismertem meg (musical, diákönkormányzatok, stb.), amelyek betekintést engedtek abba, hogy milyen lehetne az életem attól függően, hogy merre indulok tovább” – fejtette ki a kolozsvári diák. Arról is beszélt, hogy olyan embereket ismert meg szintén az iskola jóvoltából, akik nagyban hozzájárultak a személyisége formálásához. „Nemcsak a tanulmányi eredményei miatt lesz valakiből jó iskolás diák, hanem inkább attól, hogy mennyire él az iskola nyújtotta tapasztalatszerzési lehetőségekkel, és mennyit képes tanulni a 12 év alatt szerzett tapasztalataiból” – összegzett Horváth Márton.

– fogalmazott Szikszai Ildikó.

Bár szülőként veszteségként éli meg, hogy elmarad gyermeke kicsengetése, ez csak az egyik negatívum, amit ez az év hozott – fejtette ki megkeresésünkre Ambarus Egyed Andrea, szintén kolozsvári édesanya. Hozzátette, a nagykorúsítás, ballagás, a tanárok búcsúztatása, a bankett és a kincses városbeli János Zsigmond Unitárius Kollégiumban szokásos udvari bál mind hozzátartozik a középiskolai évek, valamint a 12 sulis év lezárásához.

„Leginkább a fiatalokat viseli meg, hogy mindez most elmarad. Sajnálom, de bízom abban, hogy valamikor, talán még a tanév során valamilyen formában csak elbúcsúznak egymástól személyesen is. A bizonytalanságot már annyira megszoktuk, hogy az érettségi és felvételi körüli kérdések már nem is meglepőek, és csak remélem, hogy nem lesznek gyors és hirtelen döntések, amelyek másnap akár meg is változhatnak” – tette hozzá Ambarus Egyed Andrea.