Az árnyékboksz lélektana – Jól viselte a bezártságot a romániai lakosság zöme

Volt ugyan néhány lázadó jellegű megnyilvánulás, Románia lakossága összességében jól viselte az új típusú koronavírus okozta járvány miatt bevezetett szükségállapotot, kijárási tilalmat – értékelte kérdésünkre Horváth István kolozsvári szociológus az elmúlt két hónap tapasztalatait. A kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet vezetője szerint ez annak ellenére elmondható, hogy

a pandémia kapcsán a hatóságok az elrettentésre, megfélemlítésre rendezkedtek be, és csak másodsorban a racionális meggyőzésre.

„Európában két nagy modell volt. Az egyik az északi, ahol a hatóságok arra fektették a hangsúlyt, hogy az egyén felelős cselekedetei révén sok minden elkerülhető. Romániában a büntetés, papírozás, a kijárás bürokratizálása dívott, és csak mellesleg a racionális meggyőzés” – magyarázta az egyetemi oktató, aki szerint a hatóságok döntése amiatt is furcsa, mivel a művelt középosztálybeli réteg és a munkásosztály bizonyos része az utóbbit is tudta volna értelmezni, partner lett volna.

„A lakosok igyekeztek alkalmazkodni, feltalálni magukat az új élethelyzetben, de ez attól is függött, hogy milyen anyagi veszteség érte őket” – hívta fel a figyelmet a társadalomkutató, aki szerint emiatt eltérnek a megküzdési stratégiák. A felső középosztálybeli vállalkozói réteg azon tagjai, akiknek a vállalkozása, annak jövője vált problematikussá, nagy veszteségként élték, élik meg ezt az időszakot. Míg például az irodisták, a pedagógusok, akik esetében – még ha anyagi veszteségekkel is járt – megvalósítható volt az otthoni munkavégzés, megpróbálták felfedezni a kényszerhelyzet pozitív hozadékait. Igyekeztek jobban figyelni egymásra a bezártság idején, olyan tevékenységeket végezni, amelyekre addig nem volt idejük.

„És volt egy harmadik réteg, akikben nem tudatosult a korlátozások célja, értelme: a különböző marginális csoportok, akikhez, ha van is digitális eszköztáruk, nem jutott el a racionális üzenet” – mutatott rá a szociológus. Körükben volt pár lázadó jellegű megnyilvánulás, mely egyértelműen arra utal, hogy nem értették a hatósági üzeneteket vagy nem tudtak azonosulni azokkal. Az is előfordulhat, hogy nem volt meg az anyagi lehetőségük, létbiztonságuk ahhoz, hogy könnyen átvészeljék ezt az időszakot, esetükben ugyanis nem lehet távlati berendezkedésről beszélni, és az összezártságban a korábbi feszültségek is felgyűltek – tette hozzá Horváth István.

Mivel Romániában a járvány terjedése nem ért el olyan szinteket, mint mondjuk Olaszországban, a lakosság kis része fertőződött meg az új típusú koronavírussal. „Az emberek így inkább a média révén tudták követni az eseményeket, előbb a külföldi, olaszországi történéseket, majd a hazai gócpontok megjelenését, ami ráébreszthette őket arra, hogy ez esetleg velük is megtörténhet” – mutatott rá Horváth István. Tudtak róla, hogy vannak gócpontok Erdélyben, akár a közelben is, legyen szó Nyárádkarácsonról vagy Désről, de többnyire csak a sajtó révén.

– magyarázta. Az egyetemi oktató egy dél-franciaországi ismerősét hozta fel ellenpéldaként, akinek közeli ismerősei betegedtek meg, azok családtagjai vesztették életüket a betegség miatt. Nálunk a veszély a lakosság többsége számára a hatóságok által közölt számok szintjén maradt.

„Ha számokból építjük fel a valóságot, annak megvannak a pszichológiai hatásai. Egyrészt az emberek nem tudják mihez viszonyítani a számokat. Másrészt kiderült, hogy az a jelenség, amiről azt mondták, hogy meg fogja határozni az életünket, sokak személyes valóságában nem jelent meg” – mutatott rá a szociológus. Hozzátette, bár mérési adataik nincsenek – online kérdőívekkel nem is lehet reprezentatív kutatást végezni –, erre a lakosság kommunikációjából is következtetni lehet. A nagyvárosi középosztály ugyanis a Facebookon rendszeresen megosztja tapasztalatait.

A szakember arra is kitért, hogy aggodalom, félelem inkább az idősebb generáció körében lehetett jelen. Ezzel kapcsolatban megjegyezte: a hatósági kommunikációnak végig két szintje volt, jól elhatárolta egymástól a veszélynek inkább kitett időseket, krónikus betegeket és a lakosság többi részét, azokat, akik esetében nagyobb eséllyel enyhe lefolyású a fertőzés. Épp ezért a nyugdíjasoknál jelentkezhetett egyfajta elkeseredés, rettegés, mely akár oda is vezethetett, hogy vevők legyenek a különböző összeesküvés-elméletekre, elhiggyék, hogy kreált dologról van szó, aminek ők a célpontjai. „Volt egy ilyen típusú fogékonyság, ami arra utal, hogy a kockázati csoportok esetében erősebb volt a félelem” – fogalmazott a társadalomkutató.

Az elmúlt hetek azok számára sem voltak könnyűek, akik számára fontos a vallási szertartások személyes, közösségi megélése. Takó István római katolikus lelkész tapasztalata szerint volt egyfajta dinamikája annak, ahogy az emberek a járvány miatti kijárási tilalomhoz viszonyultak:

a kezdeti félelmet egyfajta beletörődés követte, majd eljutottunk a jelenlegi „legyen már elég” érzéshez.

„Egyre erősebb a hívekben a vágy, hogy jelen legyenek a misén, együtt legyenek a templomban. Azok, akik kötődnek a templomhoz, erősebb a hitük, vallásosságuk, a távolmaradást akadályként élték meg. Nagyon várják, hogy mikor lesz zöld a lámpa” – magyarázta az egyetemi lelkész, a kolozsvári Szent Péter és Pál gyülekezet plébánosa. Főleg, hogy éppen azok, akikre inkább jellemző a templomba járás, az idősek nem tudták követni az online miséket. Számítógép hiányában egyébként a Mária Rádión is követni lehetett ezeket az alkalmakat.

Az egyház szempontjából pozitív oldala is van annak, hogy a misék a világhálóra költöztek: olyanok is bekapcsolódtak a közvetítésekbe, akik korábban nem sok érdeklődést mutattak a hitélet iránt. De az online misék révén azokat a rétegeket is sikerült elérni, akiket korábban hiába próbáltak: a nagyvárosi szórvány tagjait, az elszármazottakat. „Bekapcsolódtak, aztán hogy csak háttérben ment a szentmise vagy végig is imádkozták, nem tudom, remélem, utóbbi. Sokan jelezték személyesen is, távol élő barátaim: »néztük a misét, mikor lesz még?«” – mesélte Takó István. Felmerült egyébként, hogy „békeidőben” is lehetne közvetíteni egy-egy szentmisét, de tartanak az esetleges negatív következményektől, hogy egyesek inkább ezt választják a templom helyett.

A temetések celebrálása sem volt egyszerű, mondta a plébános, nehéz volt eldönteni, hogy egy nagyobb családból ki legyen az a nyolc személy, aki részt vehet a végső búcsún. A lelkigondozás is másként zajlott. „Nem látogattam betegeket ebben az időszakban, de volt, aki igényelte volna. Telefonon beszélgettem velük, sok embert felhívtam, akikkel amúgy is havonta szoktam beszélgetni. Változó volt a hozzáállás, volt aki tragédiaként, félelemmel élte meg ezt az időszakot” – osztotta meg tapasztalatait a lelkész. A szociális hálót, segítséget mégis kevesen igényelték, tette hozzá, holott lehetőségként adott volt.

„A húsvét fájdalmas volt, nekünk, papoknak is. A húsvéti szertartás nagyon szép, nem könnyű telefonnal közvetíteni, még ha két-három kamerával közelítesz is rá egy-egy mozzanatra, nehéz átadni a fény újjászületése ünnepének lényegét” – idézte fel. Sokan hiányolták az eledel- és barkaszentelést is, főleg Székelyföldön.

A következő kihívás a hívek számára a pünkösd lesz és a csíksomlyói búcsú, melyet a korlátozások miatt minden bizonnyal nem lehet hagyományos módon megtartani.

„Mondják, hogy lesz online búcsú. Egy szentmisét is nehéz közvetíteni online, egy búcsút végképp. Hisz épp arról szól, hogy összegyűlnek, ismeretlenül találkoznak az emberek, és mégis van egységélményük. Mégha az utóbbi időben nemzeties jelleget is öltött, a csíksomlyói búcsúnak van egy nagyon vallásos vonzata: épp amiatt erős, hogy készülni kell, utazni, meleg van, esik, vállaljuk az áldozatokat. Fájdalmas lenne ennek a hiánya, hiszen pont a zarándoklat, a lényeg vész el” – mondta a plébános. Megjegyezte ugyanakkor: ez sem lenne újszerű, hiszen a kommunizmusban sem lehetett tömegrendezvényként tartani.

Személyiségfüggő, hogy ki hogyan birkózik meg egy válsághelyzettel: a nehéz helyzetekben kiéleződnek a különböző személyiségjegyek, jobban meglátszik, kinek mi az erős és a gyenge oldala.

Ilyenkor jobban meglátszik, hogy milyen erőforrásaim vannak, mennyire ismerem önmagam, a környezetem” – magyarázta Moldován Erika marosvásárhelyi börtönpszichológus. Sok ismerőse számos pozitívumot talált ebben a helyzetben, például online előadásokat néztek, tornáztak. „Az eddig is aktív emberek próbáltak továbbra is aktívak maradni – az internet révén” – mutatott rá.

Az idősek körében is vannak eltérő megnyilvánulások: akinek a közelében van a családja, van szociális háló körülötte, könnyebben élte meg ezt az időszakot, míg akik amúgy is egyedül vannak, nehezebben. Az együttlét, közelség, érintés fontos, mondta a pszichológus a társadalmi távolságtartásra utalva, de szerinte rövidtávon tolerálható a hiánya. „Amikor tudjuk, hogy véges, megpróbálunk megértően viszonyulni a helyzethez. És örülünk annak, hogy legalább telefonon vagy interneten keresztül tudunk kapcsolódni egymáshoz. Ha van bennem erő, támogatni, biztatni tudom azt, aki hozzám képest hátrányosabb helyzetben van, az számára nagy kapaszkodó. Ez akár meg is erősítheti a kapcsolatokat, összetartozást” – utalt az idős szüleiket támogatókra, egymást segítő szomszédokra a pszichológus.

Moldován Erika azt tapasztalja, környezetében mindenki tisztában van azzal, hogy a veszély nem múlt el, és ennek megfelelően viselkedik. „Megedzettek minket, így örülni fogunk annak, amit megengednek. Mindenki figyelőállásban van, tapogatózik, hogy ebben a húzd meg-ereszd meg játékban mit lehet és mit nem” – fogalmazott. Van felelősségtudat az emberekben, ezt munkahelyén, a marosvásárhelyi börtönben is észlelte. „A rabok komolyan veszik a helyzetet, odafigyelnek egymásra, a családjukért aggódnak. Fokozott készültségben voltunk a reakcióiktól félve, de nagyon éretten viszonyultak a helyzethez” – mesélte a börtönpszichológus.

Horváth Istvánnak azonban más a tapasztalata: a szociológus szerint a járványnak a már említett médiaeseményként való megélése is hozzájárul ahhoz, hogy az emberek egy idő után nem érzik annyira jelenlevőnek a vírust, nem tudatosítják, hogy nem szűnt meg a veszély. Erről személyesen is meggyőződhetett a kolozsvári nagypiacon, mesélte, ahol vásárlóként tapasztalta, hogy az enyhítések bejelentése után mennyire megváltozott az emberek viselkedése. „Az árusok már maszk nélkül is kiszolgálnak, az emberek közelebb állnak egymáshoz, hamar leszoktak arról, hogy távolságot tartsanak.

– magyarázta. A hatóságok hozzállása is változott: miközben egy héttel korábban még biztosították a helyszínt és sorban kellett állni a bejutáshoz, most tömegesen sétáltak a vevők az asztalok között.
Ennek ellenére a társadalomkutató nem tart attól, hogy a korlátozások feloldása után egyből tömegek verődnének össze, meglátása szerint az emberek többségében rögzültek a tömeggel kapcsolatos félelmek – Olaszországban futballmeccshez, vallási eseményhez volt köthető a járvány – ezért szerinte a nyári szezon ellenére kevesen kívánkoznak fesztiválokra, nem okoz frusztrációt számukra, ha elmaradnak a tömegrendezvények. „Amíg a média beszámol új esetekről, a járvány még benne marad a hírfolyamban, az ember megpróbálja átértelmezni a szabadidő eltöltésének formáit, és a fesztiválozást, utazgatást egy évre zárójelbe tenni” – vélekedett a szociológus.

Horváth István úgy véli, a járvány anyagi hatásai sokkal inkább megérintik az embereket, mint azok a rövid- és középtávú társadalmi hatások, melyeket a lassú újraindulás során tapasztalunk. „Talán a családi események elmaradása, a polgáribb rituálék rendszerének módosulása frusztrálóbb” – mutatott rá. Szerinte sokaknak okoz gondot, hogy egy betervezett családi eseménynél nem tudni, hogyan lehet megszervezni: lehet-e vendéglőt foglalni, a külföldön élő keresztmama hazajöhet-e, mi lesz a nagyszülőkkel? „Az egyedi, megismételhetetlen életpillanatok, mint a ballagás vagy a bankett megtörése, jobban megviseli az érintetteket” – mondta el Horváth István. Hozzátette: a tömeggel kapcsolatos fenntartások akár jövőre is fennmaradhatnak, főleg ha ciklikussá válik, és ősszel visszatér a vírus.

A járványok, háborúk valamilyen szinten hozzájárultak a globalizáció ritmusának csökkenéséhez, magyarázta Horváth István, amikor a pandémia hosszú távú hatásairól kérdeztük. Az 1870–80-as években felgyorsult a világkereskedelem, a termékek, az emberek, a tőke mozgása, beindult Európában az amerikázás, amit az első világháború, és az ezt követő spanyolnátha-járvány fogott vissza. „Egyesek szerint a spanyolnátha miatt zárta le Amerika jó pár évre a befogadást, Európában is visszaépültek a nemzetállamok, annyira, hogy eljutottunk a fasizmusig. Volt egyfajta megtorpanás, és ez összefüggésbe hozható a járvánnyal” – vélekedett Horváth István.

A szociológus szerint a hosszú távú trendek azt mondják, hogy a globalizáció ilyenkor leépül valamilyen szintig, de utána újraindul.

Még a teljes bezártság idején is látható volt, mekkora tömegeket képes megmozgatni a gazdaság: amikor beindult az idénymunka Németországban, ezrek ültek repülőre. „A spárgatermesztők tudják, hogy lesz piaca az árunak, és a munkaerő-beszerzésnek megvan egy kialakult rendszere, ezekre a rendszerekre nem hatott ki a bezártság” – magyarázta a társadalomkutató.

Hozzátette, kell egy kis idő ugyan, amíg újra eljutunk a járvány előtti hihetetlenül nagy forgalomhoz, felpörgött ritmushoz, de nem szabad elfeledni, hogy a kialakult szerkezetek megvannak. A légitársaságok, a flotta, a vendéglők, a turizmus infrastruktúrája továbbra is létezik, és az államoknak sem érdeke, hogy megszűnjön. „A járvány következményeként lehet, hogy visszaesik, lelassul, de a gazdasági szerkezet, mely ezt a nagy fokú mobilitást, a világot átfogó áruforgalmat lehetővé tette, megvan. Nagyobb elővigyázatossággal újraindítható” – fogalmazott Horváth István.