Fotó: Haáz Vince
Május 16-ától kezdődően biztosan feloldják a kijárási tilalmat a településeken belül, azonban a települések közötti közlekedést továbbra is bizonyos fokú megszorítások fogják korlátozni, jelentette ki Ludovic Orban kormányfő.
2020. április 28., 09:512020. április 28., 09:51
Ezeket a korlátozásokat a következő időszakban dolgozza ki a kormány, magyarázta Orban a Digi24 hétfő esti műsorában.
Hozzátette, a szállodákat és a parkokat, sétatereket valószínűleg megnyitják a szükségállapot lejárta után, azonban a játszóterek és a vendéglők nagy valószínűséggel továbbra is zárva maradnak még egy ideig. Ugyancsak fennmarad a tilalom az előadásokra, rendezvényekre, tehát
– mutatott rá a miniszterelnök.
Hangsúlyozta még, hogy az Országos Közegészségügyi Intézettel közösen alapos elemzést végeznek a korlátozások megszüntetésének járványtani kockázatairól, és a megszorításokat csak rendre oldják fel.
Románia készen áll hozzájárulni az ukrajnai béke megteremtéséhez és fenntartásához, valamint Oroszország elrettentéséhez – hangsúlyozta Nicușor Dan államfő „az elszántak koalíciójának” ülésén, amelyet videokonferencia formájában tartottak meg csütörtökön.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselői és szenátorai biztosítják a határozatképességet a bizalmatlansági indítvány megvitatására összehívott hétfői parlamenti ülésen, de nem fognak szavazni – nyilatkozta Sorin Grindeanu, az alakulat ideiglenes elnöke.
Silviu Vexler, a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke bejelentette, hogy visszaadja a román államtól kapott Nemzeti Érdemrendet, miután Nicușor Dan is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta propaganda büntetését szigorító törvénytervezet ellen.
Romáiában van olyan állami cég, amelynek vezetői azért is kapnak pluszjuttatást, mert nő is van közöttük – ezt Bogdan Ivan energiaügyi miniszter árulta el.
Csak azoknak a polgároknak a személygépkocsiját íratnák be forgalomba a hatóságok, akik maradéktalanul befizették az ingatlanadókat, rendezték a tilosban parkolásért kiszabott esetleges bírságot – tartalmazza az RMDSZ közigazgatási törvénytervezete.
Míg pár évtizede még rendkívülinek számítottak, ma már egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárási jelenségek Romániában. Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk az egyre forróbb nyarakhoz és a heves széllel járó viharokhoz egyaránt.
Románia olyan légvédelmi rendszereket vásárol Izraeltől, amelyek az ottani Vaskupola alapját képezik – erősítette meg Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
Nicușor Dan államfő is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító, a parlament által egy hónapja megszavazott törvénytervezet ellen csütörtökön.
Befogták a három közül az első medvebocsot, amelynek anyját kilőtték a múlt héten az olaszországi motoros megölése miatt – közölte Facebook-oldalán a bukaresti környezetvédelmi minisztérium.
Népszerűbb a brit uralkodó a romániaiak körében, mint az amerikai elnök – derül ki egy felmérésből.
szóljon hozzá!