Az egészségügyben dolgozóknak nyújtott béremeléssel Victor Ponta tizenkilencre kért lapot, és megtörténhet, hogy ez lesz az utolsó politikai „húzása”.
2015. augusztus 26., 23:192015. augusztus 26., 23:19
Bár a hét elején még úgy nyilatkozott, nem zavarja az adótörvénykönyv ügyében tervezett parlamenti vita elhalasztása, a fejlemények arról árulkodnak, hogy pozíciója a Szociáldemokrata Párton (PSD) és a koalíción belül egyaránt meggyengült.
Ponta gyakorlatilag olyan (párt)katonához hasonlít, akit saját bajtársai előreküldtek a frontvonalra, aztán hagyták, hogy küzdjön egyedül az ellenséggel. Erre utal, hogy az adóenyhítést is tartalmazó adótörvény mögül immár a PSD újsütetű vezetősége is kifarolni látszik, holott a jogszabály nemcsak a miniszterelnök régóta dédelgetett álma, hanem kormánya legjelentősebb gazdasági-szociális projektje, amellyel még pártelnökként kívánt nekivágni a jövő évi választásoknak.
Számításait azonban keresztülhúzta a korrupcióellenes ügyészség, amely okirat-hamisítás, pénzmosás, adócsalásban való bűnsegédlet és összeférhetetlenséggel gyanújával indított ellene bűnvádi eljárást. Az ennek nyomán alakulata éléről távozni kényszerült politikus körül elfogyott a levegő a PSD-ben, amelynek ideiglenes elnöke, Liviu Dragnea a napokban bejelentette: átfogó elemzést kért a munkaügyi és a pénzügyminisztertől a kormány által a közszférában kilátásba helyezett béremelésről.
Mindez annak a jele, hogy már a szociáldemokraták sem bíznak Pontában, aki most egyféle kamikazeakciónak szánta az orvosok fizetésemelését. Közismert azonban a kamikazék sorsa, amelyet a jelek szerint a kormányfő képtelen elkerülni a politikában. E téren az adótörvényről esedékes csütörtöki végső egyeztetésükön a koalíciót alkotó pártok vezetői akár a kegyelemdöfést is megadhatják Pontának, ha tovább halogatják a jogszabály parlamenti elfogadását, esetleg a kormányfő számára elfogadhatatlan formában támogatják azt.
Baljós előjel, hogy szerdán Klaus Johannis Gabriel Oprea miniszterelnök-helyettessel egyeztetett négyszemközt az ügyben, ami a kormányfő mellőzésének újabb bizonyítéka. Az pedig Ponta közismert kétszínűségéé, hogy saját korrupciógyanús ügyére gondolva védelmébe vette az adócsalással hírbe hozott államfőt.
Nem mondhatni, hogy Klaus Iohannis román államfőnek a NATO főtitkári tisztségének elnyerésére amúgy sem túl combos esélyei erősödtek azzal, hogy az eddig ingadozó Törökország jelezte: a vezető tagállamok által támogatott Mark Ruttét támogatja.
Amikor először vittem ki meccsre, immár kedves feleségem sehogy sem tudta felfogni: mégis hogy lehet, hogy én, a „nagy magyar” románul énekelek, üvöltözöm.
Kisebb össztűz alá került az RMDSZ a június 9-én (összevonva) rendezendő helyhatósági és európai parlamenti választások kampányára ráfordulva, egészen pontosan az alakulat politikai irányvonala került kifogás tárgyává.
A Bálványos Intézetnek a múlt héten közzétett, a magyar nyelv erdélyi érvényesüléséről szóló kutatási eredményei felkiáltójelként hatnak ellaposodó közéletünkben, ahol anyanyelvünk intézményesülése jó ideje már nem téma a közbeszédben.
JEGYZET – Amikor végre úgy döntünk, hogy kiköltözünk, nem kell becsomagolni a lelket, mert az úgyis ott marad. A városban.
Az önkormányzati választásoknak még a kampánya sem kezdődött el hivatalosan, de a PSD és a PNL alkotta kormánykoalíció máris vereséget könyvelhet el.
Ha egyébre nem is, egyvalamire jó volt Irán hétvégi, Izrael elleni eszelős támadássorozata: bebizonyította, hogy Teherán és a proxyjának számító Hamász hiába próbálta több ezer palesztin feláldozásával aláásni Izrael nemzetközi támogatottságát.
Egyszerre van könnyű, illetve nehéz dolga az RMDSZ-nek az idei választási szuperévben, ami számos új kihívás elé állítja az alakulatot.
Ha minden rosszul megy, nem csupán Oroszországgal, de akár még a szomszédaival is konfliktusba kerülhet Románia azon törvénymódosítás nyomán, amely szerint Bukarest akár katonai erővel is megvédheti az ország határain kívül élő román állampolgárokat.
A demográfiai szakemberek kongatják a vészharangot az ország lakosságának drasztikus fogyásáról. Már olyan szintű az apadás, hogy hónapról hónapra dőlnek meg a negatív rekordok. Az ország jövője azonban nem foglalkoztatja a román politikai osztályt.
szóljon hozzá!