Páva Adorján

Páva Adorján

Nem Székelyföld Románia, hanem Románia Székelyföld

2024. május 02., 18:00

2024. május 02., 18:00

Amikor először vittem ki meccsre, immár kedves feleségem sehogy sem tudta felfogni: mégis hogy lehet, hogy én, a „nagy magyar” románul énekelek, üvöltözöm.

Amikor először szembesített a számára igencsak érthetetlennek tűnő magatartásommal, elsőre magam is meglepődtem: mégis mi ebben a furcsa, hiszen ezt csinálom gyerekkorom óta, így nőttem fel, nekem ez természetes.

Aztán hamar érezni kezdtem, hogy a neki szánt, majd magamban tovább fűzött magyarázatok mintha magyarázkodásba csapnának át. Meglegyintett egyfajta szégyenérzet, abból az alattomos fajtából, amit leginkább az évtizedekkel ezelőtt szórványban felcseperedettek ismernek. Ami suttogásra kényszerített az utcán, a villamoson, ösztönös meghunyászkodásra, ha magyarul szólaltál meg: nehogy megint beléd kössenek.

Ám a fentebb vázolt helyzetben természetesen nem az váltotta ki az idővel egészségesen feldolgozott, letudott, de sajnos jól megismert lélekszorító érzést, hogy szégyenkeznem-védekeznem kell, mert magyar vagyok. Éppen ellenkezőleg: elégségesnek tűnő érvek, bizonyítékok híján, ebben a helyzetben, a tömbmagyar vidéken felnőtt párommal szemben hirtelen azt éreztem megkérdőjelezve, hogy elég jó magyar vagyok-e.

Idézet
Rendkívül érdekes: a két, tökéletesen ellentétes elvárással, nyomásiránnyal (vélt vagy valós, most mindegy) szemben beindult magatartási vagy megfelelési kényszer ösztönösen ugyanazt a fajta szorongást váltotta ki.

Zöld gyepről a jégre

A több mint egy évtized elteltével megmosolyogtatóvá szépült örlődésem azok után jutott eszembe, hogy a székelyek győzelemre vezették Romániát Magyarország ellen a Bolzanóban zajló jégkorong-világbajnokságon.

Közismert, hogy a romániai válogatottat rendszerint túlnyomórészt magyar hokisok alkotják (ezért nem is nevezzük egyszerűen román válogatottnak). A legjobb kettőt a világelitbe repítő, az utolsót a harmadik vonalba kiejtő dél-tiroli divízió I/A vébén másfél tucatnyi erdélyi, székelyföldi születésű magyar jégkorongozó képviseli a kék-sárga-piros színeket. Rajtuk kívül egy finn és két orosz honosított játékos is ezt a címert viseli a mezén,

Idézet
ha pedig a román nemzetiségű hokisokat akarjuk felsorolni, a bukaresti születésű Roberto Gligával kezdhetjük és egyben zárhatjuk is a sort.

A bennmaradásért küzdő Románia így érte el a feljutásért harcoló Magyarországgal szemben szenzációszámba menő sikert. Amelynek sportértéke kimagasló, hiszen – bár a romániaiak két súlyos vereséggel kezdtek, és még nem garantált helyük megőrzése a második értékcsoportban – mégiscsak egy világszerte népszerű csapatsport rangos világbajnokságán született, esélytelenebbként nagy meglepetést okozva.

Idézet
Ehhez képest érdemes szétnézni a vezető román sportportálokon, ki hogyan foglalkozott a témával. Megdöbbentő:

bár egy „magyar–román” válogatott összecsapás eleve különleges, startból „jó, pikáns téma”, az egyiken csupán egy sima meccsbeszámolót találni, újabb kettőre kattintva pedig semmi.

Mit lát Bukarest?

Köztük olyan híres bukaresti portál is, amely két éve – több más sajtóorgánummal együtt – óriási balhét kerekített, lavinát indított abból, hogy a ljubljanai, szintén divízió I/A vébén, a világelitbe jutott Magyarország és a kiesett Románia mérkőzése után (amelyet a piros-fehér-zöldek nyertek meg 4-2-re) a román válogatott egyes székely játékosai a magyar szurkolókkal közösen elénekelték a székely himnuszt.

Mint ismeretes, az ügy kormányzati szintekig jutott, az akkor még az RMDSZ-t is magában foglaló koalíció is veszélybe került. Emlékezetes Sorin Grindeanu akkori miniszterelnök-helyettes tőle szokatlan magyarellenes kirohanása: a székely hokisok cselekedete szerinte „Romániával, a románokkal és a trikolórral szembeni sértés, a tisztelet szégyenteljes hiánya” volt.

„Aki nem tiszteli Romániát, nincs mit keresnie a piros, sárga és kék színekben! Számunkra ezek a színek mindent jelentenek!” – írta a jelenleg szállításügyi miniszterként tevékenykedő szociáldemokrata politikus nacionalizmustól csöpögő bejegyzésében két évvel ezelőtt.

Idézet
Bizonyára senkit nem lepek meg vele: most hiába keressük a gratuláló üzenetet Grindeanu, vagy a két évvel ezelőtt szintén berzenkedő Marcel Ciolacu miniszterelnök Facebook-oldalán.

Itt vagyunk

Nem is ez a legnagyobb baj, hozzászokhattunk, hogy nem nekünk osztják ha kell, ha nem a vállveregetést, elismerést. Sokkal sajnálatosabb, hogy ma, a 21. században, 2024-ben sem számíthatunk megértésre a vezető bukaresti vagy helyi román politikusok részéről.

Idézet
De talán még ennél is súlyosabb, ha mi magunk sem értjük, mi történik velünk, mit csinálunk rosszul, mit csinálunk jól, mennyire és hogyan akarunk még jobbat alkotni, még jobbá válni ebben a rendkívül kusza élethelyzetben.

Mely bő évszázada markánsan elkülönül, teljesen más közeget zúdított a nyakunkra, és amelyben sokáig legfőbb képességünk, eredményünk az volt, hogy túléltünk. Ezt mi sem bizonyítja jobban: itt ülök, ezt írom, és garantáltan nem magamnak, hiszen nálam többen elolvassák.

Sőt véleményem szerint az is kijelenthető, hogy túlléptünk a túlélési harcon: nem vadásznak-űznek a hétköznapokban, a gyermekeink jóval szabadabban élhetik meg magyarságukat, önmagukat, mint mondjuk az én generációm a századforduló környékén, a Funarok, Vadim Tudorok Erdélyében, Romániájában. Igen, persze most is akadnak vérlázító nyilvános magyarellenes kirohanások, leleplezett bántalmazások, most is van AUR – de a hétköznapi többségi emberek életét már nem itatja át olyannyira ez a „magyarkérdés”, mint mondjuk 20-30 évvel ezelőtt.

Idézet
És ezt bizony magunknak köszönhetjük. Egyrészt azzal, hogy kitartottunk. Hogy felvállaltuk a tömbház előtt, a villamoson, a munkahelyen, a helyi tanácsban, a bukaresti parlamentben. Másrészt azzal, hogy valahogy magyarként mindig alkalmazkodni tudtunk az új helyzethez.

Ami jó ideje nem csak a Romániává válásban merül ki: az elmúlt évtizedekben olyannyira felgyorsult a világ, hogy csak kapkodjuk a fejünket, és azon vesszük észre magunkat, hogy a megoldatlan vagy érthetetlen problémáink halmaza egyre inkább hasonlít a román szomszéd, sőt a Németbe kivándorolt unokatestvér vagy akár a multinknál szintén távmunkázó amerikai kolléga gondrakásához is.

Idézet
Ilyen nyomás alatt pedig csakis úgy lehet helyt állni, ha erősen megvetjük a lábunkat. Ebben pedig igen jók vagyunk mi, erdélyi, székelyföldi, partiumi, bánsági magyarok.

Még akkor is, ha sokan lemorzsolódtak közülünk, beolvadtak, elhúztak. Ez mindig benne van a pakliban. De azért száz év után is egymillióan lenni – szerintem nem kismiska, nem bakfitty.

Mindent elbír a szülőföld

Ezeknek az embereknek javarésze már érti, mi az a szűkebb-tágabb szülőföld. Lehet, nem fogalmazták meg maguknak, de érzik, tudják, és aszerint építik-szépítik életüket. Én sem raktam össze sokáig, de miután véletlenül sarokba szorítva éreztem magamat, rájöttem, hogy igen, azt hiszem, tudom. Persze nehéz szavakba önteni, de visszatérve a meccses emlékhez: azért buzdítom románul a kedvenc csapatomat, mert

Idézet
az az én csapatom.

Feri bárónk alapította 1945-ben, akkor, amikor már látni lehetett, hogy mindent elvesznek tőle. De véghez vitte álmát, egy teljesen új, elkeserítő, embertelen keretrendszerben. És az alkotása túlélte a legnehezebb időket is. Eleinte nagyrészt magyar játékosoknak köszönhetően, akik rúgták a bőrt háborútól, országtól, kommunizmustól, diktatúrától függetlenül. Ennek volt részese nézőként, szurkolóként nagyapám és apám is, és amikor engem is kivittek a meccsre, akkor nem az számított, ki milyen nyelven üvölt, hanem a csapat, az számított, a csapat, amelyik a miénk, az enyém, elődeimé, utódaimé, azoké, akik itt éltek, élnek és élni fognak.

Közben több száz kilométerrel odébb, Székelyföldön a jégkorong vitt mindent, olyannyira, hogy a kis régió szinte a teljes romániai bajnokságot ellátta, ellátja tehetséges játékosokkal, nem is beszélve a Magyarországon szerencsét próbálókról. Nem véletlen, hogy országos szinten innen kerülnek ki a legjobbak: és ha már van ország, akkor van válogatott is. Ez pedig nálunk a román, a romániai.

Na most ha én a legjobb vagyok valahol, akkor természetesen ez egyrészt megtiszteltetés, másrészt visszaigazolás, hogy jól csinálom, harmadrészt óriási elégtétel is. Ezért büszke a székely hokis – vagy bármelyik más sportágban brillírozó erdélyi magyar –, hogy magára húzhatja országa, történetesen Románia válogatott mezét.

Ő közben ugyanaz marad: székely, magyar, „civilben”, más sportágban minden bizonnyal a magyar válogatottak szurkolója, de aki ha kell, mindent belead román színekben, akár Magyarország válogatottja ellen is.

Idézet
Mert Románia nem egy cél, csupán egy eszköz, Románia ide jött, itt van, ahol én, ahol mi vagyunk, voltunk és leszünk, Erdélyben, Székelyföldön. És nekünk most általa, vele és benne kell megélnünk, kiélnünk magunkat, a lehető legtöbbet kihozva magunkból.

Éppen azért lehet könnyű megvalósítani ezt – ha kell, felvenni a román címeres mezt is, vagy a másik bolzanói példa: magyar mezben örülni Románia győzelmének –, mert tudjuk, mi kik vagyunk és mit akarunk.

A politika is választhat

Ha meg elégedetlenek vagyunk, akkor például a közösségi képviselet szintjén egyre óvatosabban bánjunk a megmaradásunkat veszélyeztető „külső tényezők” felnagyításával, kirakatba állításával, a román állam démonizálásával, mely mindent „megmagyaráz”: ő a hibás és kész. Mert sokan, egyre többen, főleg a digitális világban felnőtt fiatal generáció, egyszerűen nem fogják megérteni, mégis miről beszélünk.

Ma az erdélyi magyar közösség bizalmat érdemel, életerős, tenni akaró felnőtteket megillető hozzáállást, hiszen évtizedek óta bizonyítja: megvan a politikai érettsége ahhoz, hogy ott legyen, amikor kell. A mozgósítás persze elengedhetetlen, de a valóban létező problémákat szorongás- és dühnövelő politikai pasztillák helyett inkább pozitív példák, önerőből és közösségi szinten véghez vihető megoldások felsorakoztatásával kellene megközelíteni. Nem kell itt feleslegesen riogatni, hiszen elégszer bebizonyítottuk már: itthon vagyunk.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezt olvasta?

Páva Adorján

Páva Adorján

Szép Magyarország, hadd vegyünk belőled egy darabot!

Bár egész gyerekkoromban szűnni nem akaró zaklatásoknak voltam kitéve magyarságom miatt, forrófejű fiatalként Magyarországra átkerülve egy adott ponton azon röhögtem: azért nem ártott volna, ha néha-néha itt is átvonul egy román tankhadosztály.

Balogh Levente

Balogh Levente

Bárcsak Erdélyre is szemet vetne Trump!

Zord időjárás ide, metsző hideg oda, nem lehet most olyan rossz grönlandinak lenni.

Bede Laura

Bede Laura

A szegényektől a keveset is elvenni

Egy kenyér, margarin és talán a legolcsóbb, 100 grammos kiszerelésű felvágott – az idei évtől körülbelül ennyit vásárolhatnak havonta a rászorulók az élelmiszer-utalványok formájában kapott állami támogatásból.

Balogh Levente

Balogh Levente

Közigazgatási reform mint figyelemelterelés

Van egy olyan érzésünk, hogy a Románia közigazgatási átszervezésére vonatkozó törvény jelenleg nem is annyira az ország és a polgárok számára létfontosságú, mint inkább a kormánynak.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Iohannis politikai holttestén táncolna a román szélsőjobb

Tovább mélyíti a tavalyi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése nyomán kirobbant belpolitikai válságot a román ellenzék Klaus Iohannis elnök menesztését célzó akciója.

Balogh Levente

Balogh Levente

Európa gyenge, és ezt Trump most újfent az orrunk alá dörgöli

Meg kell hagyni, meglehetősen erős kezdés, hogy Donald Trump új elnökségének egyik első lépéseként azzal indítaná a rendrakást a világban, hogy egy európai országgal, sőt szomszédjával, katonai szövetségeseivel szemben fogalmaz meg területi követeléseket.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Csak magyar ne legyen?

Leplezetlen politikai támadások érik Romániában az MVM Csoport és az E.ON között létrejött megállapodást, amelynek gyakorlatba ültetését a bukaresti koalíciós kormány egyik fele nyíltan megakadályozna.