Makkay József

Makkay József

Lángoló kórházak

A kormányt bíráló néhány ellenzéki tévéadó epés műsora, a mentőcsapatok gyorsaságát hangsúlyozó kormánypárti nyilatkozatok, a közalkalmazottak munkáját számon kérő miniszterelnöki állásfoglalás és az egészségügyi miniszter örökzöld kórházreformja – tömören &am

Balogh Levente

Balogh Levente

Amerika figyel. De mit érünk vele?

„Nekünk, romániai magyaroknak fontos, hogy az Amerikai Egyesült Államok továbbra is odafigyeljen a többség és kisebbség viszonyára, közösségi jogaink alkalmazására. A kormánykoalíció tagjaként azon leszünk, hogy a többség és kisebbség viszonyában az elmúlt években tapasztalt feszültséget leépítsü

Pataky István

Pataky István

Kilátástalanság Kárpátalján

Ukrajna úgy viselkedik, mint a kamasz, akit nagyobb termetű osztálytársai rendre megvernek, ellopják értékes táskáját, benne kedvenc tárgyaival, ő pedig tehetetlen dühében padtársa öccsének oszt ki pofonokat.

Kiss Judit

Kiss Judit

Kinek mi a pótolnivalója?

Rengeteg kérdést vet fel a tervezet, miszerint az online oktatás miatti elmaradások pótlására a második félévtől tizenhat héten keresztül, heti legkevesebb plusz öt órában kell majd a romániai diákoknak az iskolában tanulniuk. 

Balogh Levente

Balogh Levente

Uniós oltóanyag-mizéria

Szép és ambiciózus terv az Európai Bizottság részéről az a javaslat, hogy nyár végére a tagállamok oltsák be polgáraik 70 százalékát a koronavírus elleni vakcinával, hiszen ezzel sikerülne elérni a kollektív immunitást. Csak az a gond, hogy ez egyelőre elérhetetlennek tűnik – és részben éppen az Európai Bizotts&

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Brüsszel elfordul a polgáraitól

Bár elkiabálni még nem szabad, szűk két héttel a február 7-ei határidő előtt egyre bizonyosabb, hogy a hetedik államban, Spanyolországban is összegyűl a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által a nemzeti régiók védelmében indított európai polgári kezdeményezés sikeréhez szükséges számú aláírás.

Balogh Levente

Balogh Levente

A turbóromán forradalmár

Annak ellenére, hogy a jelenlegi egészségügyi és gazdasági válságban a legkevésbé még egy politikai krízisre van szüksége az országnak, némi elégtétellel követhetjük figyelemmel, ahogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) tavalyelőtt szerződtetett primadonnája, Rareș Bogdan az élére állt annak a mozgalomnak, amely elmozdítaná

Pataky István

Pataky István

Rareș Bogdan a csúcsra tör

Rareș Bogdannal beköltözött a Nemzeti Liberális Pártba a giccses politizálás. A Realitatea hírtelevízióban viszonylag magas nézettséget produkáló műsorvezető pontosan azt a formát hozza a PNL-ben, mint annak idején a kamerák előtt. Feltűnősködő, önmutogató stílussal szegezi magára a figyelmet, a hisztéria határát súroló é

Makkay József

Makkay József

Másodrangú állampolgárként, Európában

Számítani lehetett arra, hogy az Európai Bizottság nem alkot törvénytervezetet a nemzeti kisebbségek védelmében.

Balogh Levente

Balogh Levente

Oltások és oltók

Rég szerettem volna ennyire, hogy egy politikusnak igaza legyen, mint most, miután Vlad Voiculescu egészségügyi miniszter azt jósolta: hat vagy kilenc hónap múlva lecsenghet a koronavírus-járvány, ha elegendő ember beoltatja magát.

Pataky István

Pataky István

Oltás az utazáshoz? Miért ne?

A közösségi média kommentözönében még nem ért véget a vírustagadók dübörgő offenzívája, de máris elindult az újabb nagyhangú támadás a vakcinát ellenzők táborából.

Kiss Judit

Kiss Judit

Utánuk az özönvíz

Ismét bizonytalan körülmények között kezdődött a tanítás a héten, sokadszorra azóta, hogy kitört a járvány, és jórészt a képernyők mögé szorult az iskolai élet. Sok víz lefolyt azóta a Dunán, van új tanügyminiszterünk is – ne is számoljuk már, hányadik az utóbbi években.

Balogh Levente

Balogh Levente

Cenzúra 2021

Így száll hát sírba a szabadság: tapsvihar közepette – ez, a Csillagok háborúja című filmből szállóigévé vált idézet látszik megvalósulni 2021 való világában is.

Balogh Levente

Balogh Levente

Az unalom idén is kizárt

Rég volt utoljára ennyire érvényes a poén, miszerint megjósolni mindig a jövőt a legnehezebb, mint amikor az ember a 2021-es esztendő kapcsán bocsátkozik a várható események megsaccolásába.

Kiss Judit

Kiss Judit

A mi szemetünk

„Rothadó ágyak, dermedten ágaskodó hűtőszekrények, idejét múlt elektronikai eszközök romhalmaza: az erdő széle, patak medre bűzlik a sok kihordott szeméttől. Műanyag flakonok százai, ezrei hevernek szerteszét, itt találva meg az elkövetkezendő évekre, évezredekre szégyentemetőjüket”.

Pataky István

Pataky István

2021: a kételyek éve?

Láttam egy remek karikatúrát. Egy, a 2021-es esztendőt ábrázoló figura megtörten ül a pszichológusnál. Azt mondja: úgy érzem, az embereknek túl nagy elvárásaik vannak velem szemben.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Rossz vicc

Nagy baj nem lehet abban az országban, ahol év elején a legfőbb beszédtémát egy szilveszteri tévéműsor szolgáltatja. Romániában most a közszolgálati televízió (TVR) óévbúcsúztató kabaréja überel mindent: járványt, oltási kampányt, az új kormány megszorító intézkedéseit.

Makkay József

Makkay József

Miért nem akarnak megszorításokat az emberek?

Amint az várható volt, nehéz esztendő elé néz a karácsony előestéjén hivatalba lépett új román kormány. A koronavírus-járvány okozta gazdasági mélyrepülés miatt magától értetődőnek tűnhet, hogy 2021-re a tavaly decemberi szinten befagyasztják az állami költségvetésből fizetett alkalmazottak bérét.