Pedig roppant tanulságos például, hogy a gyergyószentmiklósi Árus Zsolt vezette alapítvány előbb (két beadványban is) Románia államelnökéhez fordult, arra kérve Klaus Iohannist, az alkotmány adta hatalmánál fogva hasson oda, hogy a hatóságok betartsák és betartassák a kisebbségi jogokat.

Például kérje fel minden olyan település önkormányzatát, ahol valamely kisebbség részaránya meghaladja a 20 százalékot, hogy tartsák tiszteletben az adott kisebbség nyelvének használatára vonatkozó jogszabályokat. Az államelnöki hivatal első körben adott válaszán egyszerre lehet sírni és nevetni. A Cotroceni-palota ugyanis olyasmiket állít, hogy az államfő „mindig részt vett az 1918. december elsejei nagygyűlésre megemlékező rendezvényeken”, mintha nekünk, romániai nemzeti kisebbségeknek ettől repesnünk kellene az örömtől. Továbbá azt is megemlítik, hogy Klaus Iohannis „kiemelten jó viszonyt ápol a romániai magyar közösséggel”. Erre már csak annyit mondhatunk: „ionopot chivanoc”.

No de a lényeg, hogy a székelyföldi szervezet által bombázott bukaresti elnöki hivatal közvetítése nyomán a belügyi tárca arra utasította a román kormány területi képviselőit, ellenőrizzék rendszeresen, hogy tiszteletben tartják-e a közintézményekben a nyelvi jogokat, s amennyiben valahol rendellenességet tapasztal, rójanak ki büntetést az adott intézmény vezetőjére. Mint kiderült, a prefektúrák megkapták az ukázt, némelyik kormánymegbízott pedig lépett is. Mindez azért is lényeges, mivel decemberi kormányra lépése nyomán öt erdélyi megye élére állíthatott prefektust az RMDSZ, amely több mint tíz alprefektusi tisztséget is kapott, amihez ha hozzávesszük a más pártok (elsősorban USR-PLUS) által delegált magyar tisztségviselőket, akkor elég szép számban tevékenykednek magyar kormánymegbízottak az erdélyi megyékben. Ami mindenképpen jótékony hatással járhat a kisebbségi jogok tiszteletben tartása terén, elvileg legalábbis.

Tudjuk azonban, hogy ez nem ilyen egyszerű. Láthattuk például, miként „engedte útjára” a román belügyminiszter a székelyföldi megyék élére kinevezett magyar prefektusokat, akiket alkotmányos feladatkörük ellátására szólított a „speciális térségben”, bármit is jelentsen ez. Azt már nem a nyilvánosság előtt, hanem belső csatornákon hozták a kormánymegbízottak tudomására odafentről, hogy – nyelvi jogok ide vagy oda – a prefektúrák az állam hivatalos nyelvén kommunikálnak, csak óvatosan bármilyen többnyelvűséggel…

Ettől függetlenül a lényeg az, hogy a meglévő nyelvi jogok érvényesítése terén a legnagyobb felelősség éppen a romániai nemzeti kisebbségekre, ránk, erdélyi magyarokra hárul. Nekünk kell igyekeznünk használni az anyanyelvünket ott, ahol erre a hatályos jogszabály feljogosít, megkövetelve a magyar nyelvű kommunikációt az állami, önkormányzati intézményektől. Ha pedig elutasításban részesülünk, akkor feltétlenül panasszal kell élni, mindenekelőtt a prefektúránál. A jogok ugyanis csak akkor érnek valamit, ha alkalmazzák őket. Ha nem így teszünk, előbb-utóbb oda juthatunk, hogy arra hivatkozva vonhatják vissza őket, miszerint nem élünk velük, ezért fölöslegesek...