Mindebből csupán a jelenség dramatizálása jelen sorok szerzőjének agyszüleménye, az ugyanis, hogy a románok 49,5 százaléka valós problémának tartja, hogy Budapest Erdély visszaszerzésén ügyködik, egy friss, reprezentatív felmérésből derül ki.

Érdekes ugyanakkor, hogy régiós megoszlás szerint elsősorban az északkeleti és a nyugati régióban élők gondolják így, az északnyugati és a középső régió lakói körében kevesebben hisznek benne. Vagyis maguk az erdélyiek és a partiumiak – még ha persze közülük is sokakat elszédített a soviniszta propaganda – mérsékelten tartanak attól, hogy keletebbre tolódnak a fejük fölött a határok.

Hogy miért hisznek sokan abban, miszerint a magyarok Erdélyt akarják, annak természetesen számos oka van. Közhely, hogy már óvodáskortól úgy szocializálják a román gyerekeket, hogy a legfőbb ellenség a magyarok voltak, így a román nemzeti identitás egyik sarokköve a mai napig az, hogy önmagát a magyarokkal szemben határozza meg.

Emellett benne lehet az is, hogy önmagukból indulnak ki, amikor a magyar szándékokról gondolkodnak. Ha ugyanis a román nemzeti mitológia szerint a román nemzeti ideálok kiteljesedését Erdély Románia általi megszerzése jelentette, akkor azt feltételezik, hogy a magyarok számára is csakis az lehet a nemzeti ideál, hogy ismét Budapest uralma alá kerüljön a régió. Holott ennek számos alternatívája lenne, például a két ország közötti szoros együttműködés, amelynek alapját a kisebbségi jogok, köztük az autonómia legmesszemenőbb szavatolása jelenthetné, ami kölcsönös bizalmat teremthetne, és kifogná a szelet az amúgy marginális revizionista törekvések vitorlájából.

De ne szaladjunk ennyire előre. Hiszen az Erdély-féltés amúgy is zsigeri érzülete éppen a közelmúltban kapott jókora löketet, amikor Klaus Iohannis államfő vádolta meg a szociáldemokratákat, hogy az RMDSZ-szel összejátszva el akarják adni Erdélyt Orbán Viktornak. Ez olyan versengést indított el a jobbközép és a baloldali pártok között abban a tárgyban, hogy ki tud több jogkorlátozó törvényjavaslatot megfogalmazni a magyarok kárára, hogy még azokat a románokat is beszippanthatta a magyarellenes diskurzus, akik amúgy mérsékelten érdeklődtek a téma iránt.

Éppen ezért jellemezhető szánalmasnak Iohannis legutóbbi nyilatkozata, amelyben a járványügyi korlátozások elleni tüntetéseken elszabadult indulatok kapcsán elítélte az idegengyűlölő, rasszista és antiszemita megnyilvánulásokat. Holott éppen ő, illetve szeretett liberálisai, valamint a másik oldalról a szocdemek tehetnek arról, hogy parlamenti tényezővé válhatott az a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR), amely a vírustagadást a magyarellenességgel ötvözve szerezte meg a szavazópolgárok 9 százalékának voksait decemberben, és amely a mostani, magyar- és németellenes megnyilvánulásoktól sem mentes tüntetések mögött áll.

Hiszen hiába uszított a magyarok ellen tandemben a PNL és a PSD, a sovinizmusra fogékony román szavazók egyiküket sem találták kellőképpen hitelesnek, elvégre ha kellett, mindegyikük koalícióra lépett a magyarokkal. Az új, még „makulátlan” AUR viszont annyira penetráns és primitív magyarellenességet hirdetett, hogy róla elhitték: soha sem kormányozna együtt magyar párttal. Persze Iohannis és a többi fősodratú párt még jól is jött ki az ügyből, hiszen miután ha akaratlanul is, de besegítették a szélsőségeseket a parlamentbe, most legalább van, amihez képest mérsékeltnek és toleránsnak tüntethetik fel magukat.

Az Erdély-féltésre visszatérve: a két ország közötti bizalmatlanság lebontása egy ideje elsősorban nem a magyar félen múlik. Hiszen éppen Bukarest utasítja el következetesen a szorosabb regionális együttműködést, amelyre a magyar kormányfő tett javaslatot. Úgy látszik, képtelenek kilépni abból a rögeszméből, hogy a magyarok csakis egyet akarhatnak, bármit kezdeményeznek: Erdély megszerzését.

Na és persze az sem utolsó szempont, hogy ha a kormány pácban van, mert képtelen kezelni a gazdasági és szociális problémákat, mindig kényelmes, ha ott vannak az örök mumusként beállított magyarok, akik ellen jókat lehet hergelni az Erdély elszakításához hasonló álproblémákat kreálva, hogy az emberek a kabinet helyett rajtuk vezessék le az indulataikat és a frusztrációikat.