Balogh Levente
2021. április 16., 12:092021. április 16., 12:09
Bár egy világjárvány kellős közepén természetesen még az átlagosnál is kevésbé hiányzik egy kormányválság, kétségtelen tény, hogy a tárcánál történtek nyomán indokolt volt Vlad Voiculescu egészségügyi miniszter és államtitkára, Andreea Moldovan szerdai menesztése. Olyan ugyanis, amit Andreea Moldovan tett, egyetlen, magára valamit is adó ország kormányában sem fordulhat elő.
Mint ismeretes, az államtitkár úgy adott ki rendeletet a karantén elrendelése feltételeinek módosításáról, hogy kormányzati források szerint a miniszterelnököt nem is értesítette róla, így kormányfői jóváhagyás nélkül született meg a határozat. Egy miniszterelnök természetesen nem tűrheti el, hogy egy alárendeltje ilyen szinten semmibe vegye a hierarchiát. Ha ugyanis eltűrné, akkor egyszerre bizonyítaná gyengeségét és alkalmatlanságát a tisztségre.
Nem kevésbé jogos Voiculescu miniszter leváltása sem. Persze lehet, hogy a mostani incidens ürügynek sem volt rossz a korábbi balfogások és konfliktusok után, de az már önmagában is elegendő ahhoz, hogy egy tárcavezetőnek vennie kelljen a kalapját. Ha nem tudott Moldovan akciójáról, akkor azért, hiszen mégis milyen miniszter az, akin csak így túlléphet egy beosztottja egy ilyen fontos kérdésben?
Ha viszont tudott – és természetesen ezt tartjuk a valószínűbb forgatókönyvnek –, akkor azért, hiszen ő maga falazott ahhoz, hogy a miniszterelnök és a koalíciós partnerek megkerülésével jelenjen meg a rendelet a Hivatalos Közlönyben. Bár a Voiculescut a kormányba küldő USR–PLUS-pártszövetség most csapkod, mint hal a szatyorban, és még a koalícióból való kilépést is meglebegtette, illetve a kormányfő távozását követeli, a helyzet az, hogy a jóhiszeműségük bizonyítékaként nekik maguknak kellett volna a gerillaakció miatt legalább a Moldovan visszahívását kezdeményezniük. Ehelyett úgy viselkednek, mintha ők lennének a koalíció vezető ereje, és zsarolással próbálják védeni a védhetetlent.
Amúgy akár még el is hisszük, hogy a civilben orvos Moldovan szakmai szempontok alapján ragaszkodott a karanténszabályok szigorításához, csak hát egy demokráciában, illetve egy demokratikusan megválasztott koalíciós kormányban nem ez az eljárás. Ez ugyanis teljes mértékben egyenértékű azzal, ahogy anno az USR–PLUS legfőbb ellenségének kikiáltott szociáldemokrata kormány járt el: ahogy a PSD az igazságügyi törvényekkel kapcsolatos rendeletet, ugyanúgy, „éjszaka, mint a tolvajok” akarta az USR–PLUS-os vezetésű tárca államtitkára keresztülverni a módosítást. Márpedig az nem kicsit csorbítja egy pártszövetség hitelét, ha ugyanúgy jár el, mint a sokat és amúgy joggal bírált ellenfél.
Ez a gesztus amúgy ismét csak kirívó példája a „nyugatosság” és a „szakértőiség” jelszavai mögé bújó gőgre, amellyel minden áron le akarják nyomni a társadalom torkán világmegváltónak gondolt ötleteiket. Igazi, aufklérista magatartás ez, amolyan „akkor is boldoggá teszlek, ha belegebedsz” attitűd. És ez még akkor is így van, ha Voiculescu tényleg komolyan gondolta, hogy nekimegy az egészségügyi rendszerben kiépült korrupt, urambátyám viszonyokon alapuló rendszernek. A jelek szerint hiába a külföldi diploma és a nagy arc, ez a mellény túl nagynak bizonyult számára.
Az USR–PLUS pedig ennek ellenére még a kormányválság kirobbantását is bevállalta a védelmében, ami nem vall túl felelős magatartásra. Nem mintha amúgy Cîțu vagy a többi kormánytag teljesítménye makulátlan lenne. Egyrészt elmulasztották az intenzív terápiás ágyak számának növelését. Másrészt a jelenleg legfontosabb projekt, az emberéletek megmentését és a normalitáshoz való minél hamarabbi visszatérést szavatoló oltási kampány nemigen akar felgyorsulni, és egyelőre úgy tűnik, hiába érkezik a következő hetekben egyre több oltás, amint a jelenleg várólistás jelentkezők megkapják a vakcinát, az újabb jelentkezők száma már nem növekszik olyan ütemben, mint a kampány elején. Ilyen körülmények között a kormányfő még mindig ragaszkodik ahhoz, hogy Romániában nem biztosítanak kedvezményeket a már beoltottaknak, pedig annak a lehetővé tétele, hogy a már immunizált polgárok szabadabban utazhassanak, üdülhessenek, vásárolhassanak vagy járhassanak vendéglátóhelyekre, vélhetően jelentős mértékben növelné az oltakozási kedvet.
Cîțu ennek ellenére sem enged a rosszul értelmezett „diszkriminácómentességből”, amivel nem csupán a saját és kormánya esélyeit rontja a kitűzött cél, tízmillió ember nyár végéig történő beoltása elérésére, de az emberek életét is tovább nehezíti, és a türelmüket is próbára teszi.
Igaz, az egészségügyi miniszter menesztésével erről most egy időre minden bizonnyal sikerrel terelte el a figyelmet.
Balogh Levente
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
Rostás Szabolcs
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Balogh Levente
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
Gazda Árpád
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Rostás Szabolcs
Megnyugtató válaszok, lehetséges megoldások helyett egyre több a kérdőjel Parajdon azóta, hogy az évtizedek óta nem tapasztalt vízhozammal megáradt Korond-patak május utolsó napjaiban teljesen megtöltötte a sóbányát.
Balogh Levente
Vége a fél éve tartó elnökválasztási mizériának, a legnagyobb mumus, Călin Georgescu bejelentette a visszavonulását a politikától, miután Nicușor Dan nyerte a megismételt elnökválasztást – úgy tűnhet, Romániában helyreállt a rend.
Balogh Levente
Miközben Nicușor Dan választási győzelme kedvező fejlemény a magyarok számára, hiszen sikerült elkerülni, hogy az országnak szélsőjobboldali, magyargyűlölő elnöke legyen, azért olyan sok okunk még sincs az önfeledt ünneplésre.
szóljon hozzá!