• Vélemény

Noha 2011-ben az országos választási kalendárium szerint nem hívják urnákhoz Románia lakosságát, mégis várható néhány olyan választás, amely erőteljesen kihat az életünkre. Mindkét kormánypárt ugyanis új elnököt választ az elkövetkező hónapokban.

Azon nevetgélek magamban, hogy nem arról lesz szó, amire esetleg gondol az olvasó. Nem, mivel nem egy régi útvonalon végighaladó vonatról lesz szó, nem egy híres múlt század eleji járat nosztalgiából történő felelevenítéséről, hanem egészen másról.

Hát ismét magunk mögött hagytunk egy esztendőt, minden örömével és bánatával együtt, túl vagyunk az ilyenkor szokásos kiértékelések és a nagy elhatározások időszakán. A mostani számvetés, tervezgetés minden bizonnyal nehezebben sikerült sokaknak, hiszen nem túlzás, hogy a romániai társadalom számára 2010 a legnehezebb évek egyike volt a ’89-es rendszerváltás óta.

Legyen jobb az idei esztendő a tavalyinál! Az államnak biztosan sikeresebb lesz, hiszen újabb megszorításokat tervez, emeli a külföldről behozott használt autók környezetvédelmi adóját, és ki tudja, mit követel még magának.

Azért az amerikai különleges biztonsági csoport, azaz a SWAT taktikai beavatkozóegység tagja sem lennék. Képzeljük csak el: ül az ember a chicagói műveleti központban, amikor egyszer csak befut a riasztás, hogy az egyik kertváros valamelyik házában valakit ölnek, és ezt iszonyatos, hátborzongató halálsikollyal tudatja a környezetével.

Rég volt ilyen fontos a soron következő újesztendő a magyarok számára, mint most. Hiszen elsejétől hatályba lép az egyszerűsített honosítási törvény, emellett Magyarország veszi át az Európai Unió soros elnöki tisztségét. Ez utóbbi pedig kiváló lehetőséget jelent arra, hogy jó hírét keltse a világ magyarságának. Éppen ezért bosszantó, hogy az uniós elnökség kezdetét a médiatörvény körüli botrány árnyékolja be.

Ha a kilencvenes évekkel összehasonlítva próbálnánk mérlegre tenni a 2010-es évet, tulajdonképpen nem is lenne ok a siránkozásra. Ebben az évben alighanem jobban éltünk, mint mondjuk 1995-ben. Magasabb volt a jövedelmünk, olyan költségeket engedhettünk meg magunknak, amelyekre 15 évvel ezelőtt aligha gondolhattunk volna, hoszszabb időre tervezhettünk.

Többször is írtam már arról, de még többször mondtam, hogy nem szeretem a nagy bevásárlóközpontokat. Nem szeretem, mert személytelenek, mind egyformák, semmilyen hangulatuk nincs, és legfőképp, mert mindegyik egyformán azt sugallja – legalábbis számomra –, hogy én a piti vásárló csupán egy porszem vagyok az óriási gépezetben, amely ráadásul nem értem van, hanem a „mindenható” profitért.

Sem a karácsonyhoz, sem egy normális ország normális parlamentjének működéséhez nincs sok köze annak a jelenetnek, amely csütörtökön zajlott a bukaresti törvényhozásban. Ha valaki oda jut, hogy élő adásban, a parlamenti vita közben veti le magát az ülésterem karzatáról, az az esetek többségében azt jelentheti, hogy egyéni sorsa jutott olyan stádiumba, amikor a teljes kilátástalanság miatt már nem lát más választást.

Kedves szülők! Ha véletlenül azt látnák, hogy fiúcsemetéjük a jövőben a Tüskevár című ifjúsági regényt olvassa, kérjük, cselekedjenek a lehető legfürgébben és -határozottabban: rohanjanak oda hozzá, és széles ívű mozdulattal verjék ki a kezéből a könyvet. Egy Csókás András nevű irodalompszichológus ugyanis a kiváló (irónia!) Élet és Irodalom hasábjain közölt elemzésében nem kevesebbet állított, mint azt, hogy a Tüskevár beavatási mű,...

A szociológusok, pedagógusok körében megoszlanak a vélemények arról, hogy miként lehet jobban felzárkóztatni a kulturális és szociális szempontból is sajátos helyzetben levő romákat. Az egyik megközelítés szerint azzal segítik jobban a beilleszkedésüket, ha például az e népcsoporthoz tartozó iskolásokat külön intézményekbe vagy külön osztályokba csoportosítják, és a kultúrájukhoz, a szociális helyzetükhöz igazított tanrendet dolgoznak ki számukra.

Az ember nem csodálkozik rajta, ha egy sajtótájékoztatóra szóló meghívóban az áll, hogy tájékoztatást kap valamiféle gyakorlati dologról. A minap például a közlekedési vállalatnál harangozták be, hogy néhány új autóbuszt vásároltak, s ha elmegyek az értekezletre, megtudhatok a dologról egy-két részletet.

Méregdrága, luxus közeli cikkek, olcsó bóvlik, hivatalosan, illetve a famaffia jóvoltából lopva legyilkolt fenyőfák milliói, gyorsan gazdát cserélő pénzmilliók – manapság ezek karácsonyaink legfőbb ismérvei. Persze rögtön hozzá kell tenni: Európában már az ókorban szokás volt, hogy az újesztendő jövetelén az emberek süteménnyel, aranyozott gyümölcsökkel, szerencsét hozó faággal ajándékozták meg egymást.

Olvasom a hazánkban is gyökeret vert Think-tank elnevezésű közpolitika-alkotók honlapján a felméréseket. Rövid, lényegre törő kérdések, tabutémákat feszegetnek. Legnépszerűbbek természetesen a romákkal, magyarokkal, karácsonnyal és válsággal foglalkozó témák, melyeket a média is előszeretettel tesz közzé.

Lehet-e pénzben mérni a bármilyen jellegű megkülönböztetés miatt kirótt büntetést? Mi a mértékegysége egy ember, egy népcsoport hátrányos megkülönböztetésének? Ilyen kérdések is felmerülnek a diszkriminációellenes tanács Ilie Năstase ügyében hozott ítélete kapcsán.

Érdekes cikkre hívta fel a figyelmem a minap az egyik ismerősöm. Az írás lényegében arról szól, hogy az egyik europarlamenti képviselőnk – nem mellékesen földim is az illető – szót emelt egy gasztronómiai tárgyú értekezleten a hagyományos magyar és erdélyi ízek védelmében. Mert szerinte az étkezési kultúra meghatározza az életvitelt és ezáltal az egészségünket.

Bár eszünk ágában sincs, hogy a WikiLeaks oknyomozó portállal hasonlítsuk össze magunkat, elmondhatjuk, hogy miközben a világ vezető újságírói és politikusai a portál kiszivárogtatásainak jogosságáról vitáznak, a Krónika egyik cikke nyomán a mi kis romániai magyar közegünkben is parázs vita bontakozott ki arról, hogy mi tekinthető nyilvános térnek, illetve nyilvános megszólalásnak, és milyen határig számít etikusnak egy politikusi megnyilvánulás...

Vannak olyan elvetemült emberek, akik tehetségüket és pénzüket nem sajnálva utolsó leheletükig a magyar kultúra megmentéséért fáradoznak. Tanárok, akik olyan falvakban oktatnak fakultatív magyart, amelyekben ugyan szünetben magyarul szidalmazzák egymást a gyerekek, de az iskolapadban románul kínlódnak, szüleik pedig románnak vallják magukat az országos összeírás kérdezőbiztosai előtt.