"A magyar temető anyagát nem publikáltam, mert akkoriban ezt nem engedték meg, de amit lehetett, megmentettem. Még egy újságcikket sem lehetett írni arról, hogy magyar temetőt találtunk, hazudni pedig nem volt kedvem, mert azt lehetett volna közölni, hogy egy 11–13. századi román temetőt tártunk fel."
Nem túl örömteli vita bontakozott ki a gyergyói EMI-tábor kapcsán erdélyi magyar közéletünkben. Szomorú ugyanis, hogy a vitában olyan hangok is hallatszanak, melyek a székely ifjúságot a szélsőségesség vádjával illetik. Ebben én nem mást látok, mint a magyarországi belpolitikai küzdelmekben használt fogalmak, megbélyegzések erdélyi megjelenését.
A szlovák parlament 2009. június 30-án – cinikusan negligálva a szlovákiai magyarok és Magyarország előzetes kifogásait és konzultációs igényét – elfogadta a szlovák államnyelvtörvény szigorítását. A módosított törvény büntethetővé teszi (néhány speciális esetet kivéve), ha egy állampolgár, akinek anyanyelve nem azonos a többségi nemzetével, nyilvánosság előtt saját anyanyelvét megelőzően nem nyilvánul meg a többségi nemzet nyelvén, vagy nem...
Mielőtt rátérnék e cikk lényegi mondanivalójára, egy személyes élmény. Néhány éve interjút készítettem a Szlovák Nemzeti Párt egyik politikusával. Míg a párt pozsonyi székházában várakoztam, Ján Mikolaj, aki később a párt oktatásügyi minisztere lett, megszólított. Ahogy beszélgetésbe elegyedtünk, egyszer csak egy íróasztalra mutatott, majd odalépve két vaskos paksamétára tette a kezét, és elégedetten megjegyezte: „Ezek a szlovákiai magyar, ezek...
Beszélgetés Ritoók Zsigmond Bolyai-díjas filológus-ókorkutatóval. "Bár én nagyon szeretem az ókor irodalmát, nem vagyok annyira elfogult, hogy azt higygyem, csak az ókorban, „éppen az ókorban” születtek nagy számban remekművek. Kétségkívül sok született, és ennek valószínűleg koronként változó okai voltak."
Egyik nagynéném, aki nyugdíjazásáig törvényszéki írnokként dolgozott, segítségemre sietett. Semmi baj, mondta, rehabilitálnak, s akkor visszavesznek az egyetemre. Minden törvényszéki ismerősét fölkerestük ennek érdekében. Szükség volt a katonai törvényszék ítéletének másolatára. Amikor ezt megláttam – „a népi demokrácia megdöntésére tett ellenforradalmi kísérlet” –, mondtam a nagynénémnek, hagyjuk abba, ebből semmi sem lesz. Pláne most,...
A 2008 márciusában Tibetben, egy héttel ezelőtt pedig az északnyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur autonóm területen kirobbant – mindkét esetben számos halálos áldozatot követelő – zavargások ismételten felhívják a figyelmet arra, hogy a sokak által már a 21. század meghatározó hatalmának tekintett Kína legkényesebb problémáját az etnikai kisebbségek jelenthetik.
Cosmin úr vette kezelésbe a gépet. Nem volt különösebb baja a szerkentyűnek, csak a bekapcsolás utáni első negyedórában kezdett pislákolni, majd villogni a képernyője. Hogy az embernek a szeme duvadt ki a fejéből, s úgy sem látta a betűket. S akkor Cosmin úr elkezdte matatni kívülről, belülről, jobbról, balról, fentről és lentről.
Beszélgetés Jakobovits Márta keramikussal és Jakobovits Miklós festőművésszel. "Az ember szereti a munkáját, amit végez, s ennek van egy kisugárzása. Ezt bizonyos emberek felfogják, érzékelik, ennek révén valamilyen többletben részesülnek, ami nagyon jó érzés."
A parancsuralmi, tolvajnyelven népi demokratikus rendszer 1952-ben már teljes gőzzel működött. Vagy talán dühöngött. Urai nagy terveket szövögettek, „nagy” építkezésekbe kezdtek. Köztük a Duna-csatorna kiásásába. Gép kevés volt, ember annál több. Főleg megbízhatatlan, akikre ráfért egy kis ingyenmunkával való „átnevelés”. Nem sokat válogattak hát, akit csak lehetett – semmitmondó vádak, soha el nem követett tettek, rosszindulatú személy...
Közeleg a tanárok szokásos kollektív „versenyvizsgája”, a „titularizare”, az állásokra történő kinevezések cirkusza. Azért az idézőjel, mert az állásra történő jelentkezéseket minden civilizált országban pályázatnak nevezik. Viszont azokban az országokban nem 60–70 évvel ezelőtti, antitudományos módszerekkel történik a szakemberek alkalmazása.
Az embert időnként meglepetések érik. Dolgok, események, melyek esetenként visszavonhatatlanul otthagyják lábnyomukat az ember lelkén, mint gyanútlan járókelő a friss aszfaltban. Időnként az is meglepetésszerűen érheti az embert, hogy mi is történt előző nap. Mert van, hogy az emlékek elsikkadnak, kiesnek, elhullanak, elvesznek, elmállanak, széthullanak.
Beszélgetés Füzesi Magda kárpátaljai újságíróval, költővel: "Ugyan a cenzúra már nem működik, de azt minden gyakorló újságíró tudja, hogy valahol legbelül még mindig munkálkodik egy nagyon kemény öncenzúra. Harmincöt éven át voltam gyakorló újságíró – lényegében most is az vagyok –, és szakmai berkekben ismeretes, hogy a napilapos újságírás során, a hírek forgatagában legtöbbször a „széljárástól” függ, hogy éppen milyen anyagot írunk."
A kilencedik Miskolci Nemzetközi Operafesztivál talán az eddigi legnagyobb feladatára vállalkozott, Bécs zenei életének keresztmetszetét kínálta az érdeklődőknek. Természetesen e döntést Haydn halálának bicentenáriuma is motiválta, de a híres komponista évfordulója csupán ürügyül szolgált a szervezőknek.
Első olvasatra a Rom egy személyes számvetés a kommunista múlttal, eklektikus emlék- és eszmefuttatás-gyűjtemény a ’nem gyilkolni akarok, csak kimondani’ alapállásból. Másodikra már csak nagyjából. Hogy miért nem olyan egyértelmű ez, talán rávilágít a következő idézet a könyvből. „Azt hiszem, most élvezem, amin akkor bosszankodtam, igen, de ez most van, és nem akkor volt. Ez folyton előjön. Ez maga a könyv.”
Próbafülke hölgyeknek. Ez a felirat állt a szélvédő bal alsó sarkában. Na, ez sem az én emberem, pedig közelgett a vihar, kelet felől sűrű por s ólomfelleg gomolygott, villám cikázott, dörgött, a szél pedig újabb és újabb rohamokban kapta fel, s vitte, vitte az emberi társadalom mocskát. Amott, kissé délebbre gyanúsan fehér volt az ég, amiből meglehetősen nagy valószínűséggel arra lehetett következtetni, hogy jég veri a határt. Ilyen rekkenőségben...
Látogatottsági adatok