Változó idők kötéltáncosa

– Az anyaországiak szóhasználatában a kárpátaljai, illetve erdélyi magyarság a határon túli magyarok gyűjtőfogalmába tartozik. A kétféle kisebbségi létformát ugyanakkor a hasonlóságok mellett számos különbség jellemzi. Milyen a kisebbségi lét Ukrajnában?
– Ha tudjuk, hogy mit jelent erdélyi magyarnak lenni, akkor hatványozottan bizarr kárpátaljai magyarnak lenni. Erdélyben mintegy másfél millió magyar él, ehhez képest Kárpátalján mindössze százhatvanezren vagyunk. Egy kicsi közösségnek, amely beékelődött a nagy szláv tengerbe, sokkal nehezebb a helyzete, mint azoknak a magyaroknak, akik tömegesen, esetenként tömbben élnek az anyaországtól távol. Valahol olvastam, hogy Erdélyben ha nem is írják ki a magyar helységneveket, az itt élők úgyis tudják, hol vannak magyarok. Ezért kell kiírni inkább románul, angolul és franciául, hogy az idegenek is eligazodhassanak. Kárpátalján nem így van...

– Mit jelent kárpátaljai magyar újságírónak, költőnek lenni?
– Amikor 2003-ban megkaptam a Táncsics-díjat, a Magyar Nemzet újságírója megkérdezte: mire adták nekem ezt az elismerést? Azt válaszoltam, hogy „kötéltáncos kategóriában” kaptam a díjat. Mert ugyan a cenzúra már nem működik, de azt minden gyakorló újságíró tudja, hogy valahol legbelül még mindig munkálkodik egy nagyon kemény öncenzúra. Harmincöt éven át voltam gyakorló újságíró – lényegében most is az vagyok –, és szakmai berkekben ismeretes, hogy a napilapos újságírás során, a hírek forgatagában legtöbbször a „széljárástól” függ, hogy éppen milyen anyagot írunk.

Mivel soha nem olyan hírekkel dolgozunk, amelyek két hónap múlva is időtállóak, mindig tudni kell, hogy az újságíró kötéltáncosként hogyan lépkedjen azon a kötélen úgy, hogy le ne essen. Főszerkesztőként pedig az egész csapatot át kell vinnie azon a kötélen úgy, hogy senki le ne essen, hiszen egy főszerkesztő nemcsak azokért az írásokért vállal felelősséget, amelyeket ő írt alá, hanem a munkatársaiért is. Kétnyelvű lapnál voltam főszerkesztő, amely magyarul és ukránul jelent meg. Megtörtént, hogy 19 ezer példányban jelentünk meg, aztán már csak 3000-ben, ebből ötszáz példány ukránul. Egyre csökken az előfizetők száma, mert akárcsak máshol, nálunk is osztódással szaporodnak a lapok, és kommersz jellegű, nem föltétlenül közéleti témájú kiadványok látnak napvilágot, akár magyar nyelven is.

– Meglehetősen szerteágazó a tevékenysége, hiszen az újságírás mellett verseket ír, de jelentős a közéleti tevékenysége is. Minek vallja magát?
– Újságírónak. Isten ne vegye bűnömül, mert ugyan költőként az ukrán és a magyar írószövetség, illetve a Magyar Művészeti Akadémia tagja vagyok, de vérmérsékletem szerint inkább újságíró. Tudott dolog, ha egy újságírót megérint egy hír, egy esemény, azt igyekszik minél gyorsabban továbbadni, hiszen erről szól a szakma. Főleg napilapnál: nincs olyan, hogy hetekig, hónapokig elmélkedünk egy témán – mint a vers esetében –, mert ha a szerkesztő este azt mondja, hogy ezt a témát két flekkben holnap reggelre meg kell írni, akkor annak másnap reggel két flekkben ott kell lennie a szerkesztő asztalán. És teljesen mellékes, hogy közben magánéleti szempontból mi történik. Azonnal szeretek reagálni a kihívásokra, a különféle helyzetekre, ezért mondom, hogy elsősorban újságíró vagyok.

– Nemrég Ivan Petrovstij ruszin/ukrán költővel közösen kétnyelvű kötetet adott ki Szőttes pirossal, feketével címmel. Sokat sejtető a cím, főleg a Székelyföldön, de mit sugall ugyanez Kárpátalján?
– Ugyanazt. Ugyanis nálunk – akárcsak a Székelyföldön – a piros a vér, a fekete meg a gyász színe. Ez a két szín vezet végig bennünket születésünktől a halálunkig – gondoljunk csak Kányádi Sándor Fekete-piros című versére. Ehhez nálunk Nagyberegben – ahol születtem, és ahol a napjaim nagy részét töltöm – hozzáadódik a híres nagyberegi szőttes, ami szintén piros és fekete. A piros és fekete tehát magyar szín, és együvé tartozásunk határokon átívelő szimbóluma. Petróczi Ivánnal tizennégy évig voltunk kollégák a kétnyelvű szerkesztőségben; ő egyébként francia szakot végzett, de nagyon jó ukrán költő is. A közös szerkesztőségi munka során barátság alakult ki közöttünk, és egy idő után folyamatosan fordítottuk egymás verseit. De ő nemcsak az én verseimet fordította, hanem a magyar klasszikusokét is, többek közt Tóth Árpád, Weöres Sándor költeményeit. Iván nemrég múlt hatvanéves, és azt mondtam neki: készítsünk egy kétnyelvű kötetet a születésnapjára mintegy „jutalomjátékként”. Összegyűjtögettem az ukrán nyelvű verseit, és egymás mellé raktuk a magyarral, így ápoltunk Ivánnal egyfajta nemzetközi kapcsolatot.

– Miért települt át nyugdíjazása után Magyarországra?
– A valós ok meglehetősen prózai, ugyanis amikor megkezdődött az elcsatolt területekről a „szürkeállomány” Magyarországra vonzása, Kárpátaljáról – akárcsak Erdélyből – sok fiatal átment tanulni. Köztük az én lányom is. Aztán – amint ez sok esetben történt – a fiatalok, megízlelve az ottani életformát, a letelepedés mellett döntöttek, őket később követték a nyugdíjas szülők. Ez történt velem is, miután a lányom családot alapított, és én is nyugdíjas lettem, utánamentem Magyarországra. Nyugdíjazásom után valójában amolyan kétlaki életvitelre tértem át, ugyanis azóta nemcsak Kárpátalján, hanem Magyarországon is élek.

Mivel pályafutásomat nyomdászként kezdtem, és az ukrán törvények szerint minden nyomdai év két munkaévnek számít, három évvel korábban mehettem nyugdíjba, korkedvezménnyel. Akkoriban már nagyon szerettem volna szabadúszó lenni, mert elegem lett a közéleti problémákból, a politikából és a választási kampányokból. Mindez lelki-szellemi szempontból nagyon megterhelő volt már számomra, és szerettem volna olyasmivel foglalkozni, amiben örömömet lelem. 2005 tavaszán már sikerült szabadúszóvá tennem magam és megalapítottam a Kárpátaljai Hírmondó című lapot, ami a budapesti székhelyű Kárpátaljai Szövetség folyóirata. Így lettem ennek a lapnak az alapító főszerkesztője, és noha a Kárpátaljai Szövetség mindössze ezer tagot számlál – többségükben nyugdíjasokat –, ez akkor is a kárpátaljaiak lapja.

– Kikhez és miről szól ez a lap, milyen időközönként jelenik meg?
– Ez a lap mindenkihez szól, akit érdekel a benne lévő tartalom, ugyanis kezdve az irodalomtól és a történelemtől, a néprajzig, kultúrtörténetig és a kutatásokig, minden megtalálható benne, még ételrecept is. Ez a része nosztalgia. Aztán van olyan része, amely azt taglalja, hogy mi van éppen most Kárpátalján – ebben az esetben természetesen időtálló hírekről beszélünk. Ukrán–magyar vonatkozású híreink is vannak, ugyanis Ukrajnának még sokat kell várnia, amíg uniós tagállam lesz, számunkra azonban nem közömbös, hogy a magyar kormány milyen egyezségeket köt az ukránnal ránk vonatkozóan.

Itt jegyezném meg, hogy Kárpátalján mintha csökkent volna a Magyarország felé irányuló kivándorlási láz, de azt hallottam, hogy ugyanez a jelenség érzékelhető Erdélyben is. Nagyon lényeges tudniuk az embereknek, hogy a mindenkori magyar kormány nemzetpolitikája hogyan valósul meg az elcsatolt területeken élő magyarság tekintetében. A lap megjelenése többnyire az évszakok váltakozásához kötődik: van a téli lapszám, ami karácsonyhoz kötődik, a tavaszi húsvéthoz, aztán a nyár eleji pünkösd környékén jelenik meg. Az egyetlen, ami nem kötődik semmilyen ünnephez, az a szeptemberi lapszámunk.

– A kárpátaljai magyarságnak nincs képviselője az ukrán parlamentben. Sokak szerint azért, mert a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) megoszlott két kisebb szervezetté.
– Ez nem így történt. A KMKSZ alapító tagja voltam 1989 februárjában, és a szervezet nem pártként, hanem kulturális érdekvédelmi szövetségként jött létre. Ehhez aztán mindenki csatlakozott, akinek valamilyen köze volt a kárpátaljai magyarsághoz. 1994-ben azonban már kezdtek különféle megmozdulások, palotaforradalmak jelentkezni. Kárpátalján 13 járás (közigazgatási egység – szerk. megj.) van, amelyből ötben komoly helyi szervezetei voltak a KMKSZ-nek. Amikor elkezdődtek a belső villongások, ezek a járási szervezetek kiváltak a KMKSZ-ből, és kisebb közösségeket hoztak létre, mert egyszerűen nem tudtak együttműködni a másik szervezet vezetőivel. Ezek aztán megalakították az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetséget, de ez igazából nem ellenszervezete a KMKSZ-nek.