Kína és az ujgur elszakadási törekvés

Kezelésétől – mint tavaly a pekingi olimpia előkészítésére árnyékot vető és a játékok szervezői által remélt presztízs-sikert veszélyeztető tibeti események világvisszhangja is mutatta – sokban függ a pekingi ambíciók jövője. A felerészben ujgurok lakta északnyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur autonóm területen (Xinjiang Ujgur Zichiqu) az elmúlt hét végén törtek ki zavargások, miután néhány ezer ujgur tüntető tiltakozni kezdett két gyári munkás társuk halála miatt. A kínai kormány disszidens ujgur csoportokat tett felelőssé a zavargásokért, amelynek során több mint 150 ember meghalt, több mint ezren pedig megsebesültek.

A nagy nemzetközi nyilvánosságot kapott incidensről a népcsoport egy külföldön élő vezetője azt nyilatkozta, hogy valójában négyszáz ujgur vesztette életét az autonóm régió székhelyén, Urumcsiban. Rebija Kadír, az Ujgur Világkongresszus szervezet 2005 óta egyesült államokbeli száműzetésben élő vezetője szerint rendőrök lövéseitől haltak meg a tüntető ujgurok, akik közül sokakat megvertek. Kadír szerint a nyugtalanság átterjedt a terület másik nagyvárosára, az Urumcsitól több mint ezer kilométerre fekvő Kasgárra (Kashgar/Kashi), szerinte itt száz emberéletet követeltek a zavargások. Az ujgur vezető elítélte a kínai hatóságok biztonsági intézkedéseit, mint írta, a hatóság emberei házról házra járva átkutatták az ujgurok lakhelyeit, és sokakat letartóztattak. Peking különben azzal vádolja a 62 éves ujgur vezetőt, hogy tevékeny szerepe volt a lázongás szításában, Kadír azonban tagadja ezt.

Az ujgur nagyjából tízmilliós kisebbség Kínában. A muzulmán vallású, türk nyelvű népcsoport valamivel több mint nyolcmillió tagja él az Afganisztánnal és volt szovjet közép-ázsiai köztársaságokkal, Kazahsztánnal, Tádzsikisztánnal és Kirgizisztánnal szomszédos Hszincsiang-Ujgurban (Hszincsiang neve kínaiul új területet jelent), amely egykor a híres selyemút része volt. A vidék stratégiai jelentőségű; szénben, aranyban és uránban gazdag. Jelentős kőolaj- és földgázkészleteket is rejt a föld mélye. Peking 1955-ben kebelezte be a mindössze 20 millió lakosú, hegyek szabdalta, sivatagos, öt németországnyi területet, és a többségi han kínai népcsoporthoz tartozókat telepített be oda.

Az ujgurok azóta küzdenek az egykori – 1930-tól 1949-ig autonóm – Kelet-Turkesztán elszakadásáért. Peking szerint 300 merényletért felelősek, a kínai vezetés ezért terroristacsoportnak nyilvánított négy ujgur szervezetet. Emberi jogi szervezetek szerint Kína elnyomja a kisebbséget, tagjai kínzásnak, tömeges őrizetbe vételeknek vannak kitéve, sokakat közülük halálra ítéltek. Az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet szerint több mint 3 ezer ujgurt tartóztattak le, és több mint 200-at kivégeztek a 90-es évek közepe óta.

Ha van olyan kérdéskör, amelynek kezelésében a mindenkori kínai hatalomnak bőségesen van hagyománya és tapasztalata, az éppen az etnikai kisebbségeké. Bizonyos értelemben az először több mint két évezrede kialakult egységes kínai állam alapproblémájáról van szó. Már az i. e. 221-ben létrejött országegyesítő Han-dinasztiának olyan területi-közigazgatási rendszert kellett bevezetnie, amely figyelembe vette a korábban külön államokban élő sokféle összetételű és hagyományú lakosság különbözőségét. A világ legnépesebb országában a lakosság mintegy 91 százalékát alkotó kínaiak éppen a Han-dinasztia után nevezik magukat „han” embereknek. A nem han, 55 etnikumba besorolt kisebbségek a lakosságnak csak mintegy 9 százalékát alkotják, ám abszolút számban ez is több mint 120 millió főt jelent.

A központi kormány ezt az óriási kisebbségi tömeget bonyolult, papíron és formailag jelentős autonómiákat biztosító rendszerben igazgatja. A kérdésről 2005-ben kiadott hivatalos Fehér Könyv adatai szerint 155 különböző szintű etnikai autonóm terület működött: öt autonóm tartomány, 30 megye (prefektúra) és 120 járás. Talán még jelentősebb a kérdés területi vetülete: Kína területének nagyobb részét, 64 százalékát alkotják az autonómnak nevezett, tehát mindenképpen jelentős etnikai kisebbséggel rendelkező tartományok, köztük az ország peremén lévő Tibet és Hszincsiang.

A bonyolult közigazgatási rendszer alapvető feladata a külső megfigyelők szerint elsősorban a központi irányítás céljainak, köztük az integrációnak minél hatékonyabb érvényesítése ezeken a kisebbségi területeken, például a nemzetiségi káderek bevonása és támogatása révén. A hosszú együttélés megtanította a vezetést arra, hogy a kisebbségi nyelvek, vallások, kulturális hagyományok tiszteletben tartása, ápolása fontos követelmény. Ám ha fontos is, Peking szemében az elsőbbséget az állami egység feltétlen biztosítása jelenti (mint különben a nem nemzetiségi területek ambícióinak kezelésében is), és ennek érdekében nem riad vissza az erő alkalmazásától sem.

Ez persze nem feledtetheti: ha idáig jutnak a dolgok, az a többi, rugalmasabb eszköz és végső soron a központi kormányzat kudarcát jelenti. Peking a gazdaságilag rendre hátrányos helyzetben lévő, szegényebb etnikai kisebbségi területek gyors ütemű han benépesítését általában a korszerűsítés, a modernizálás, az ország gazdasági vérkeringésébe való bekapcsolás szükségleteivel igazolja, mintegy „civilizációs” küldetésként mutatja be. A Szovjetunió megszűnésével megszaporodtak Kína etnikai-biztonsági gondjai. Határain új független országok tűntek fel, például Kazahsztán.

Ezekkel Peking viszonya ugyan ma általában jó, de vezetésük természetesen rokonszenvezik az etnikailag rokon, Kínában élő kisebbségekkel, és nem feltétlenül osztja azt a hivatalos pekingi beállítást, hogy muzulmán terroristákról van szó. Ráadásul az internet és a nyitás világában az incidenseket már nem lehet eltitkolni, erről tanúskodik a hszincsiangi zavargások kezelése a kínai médiában.

Nem kétséges, hogy a pekingi vezetés mindent meg fog tenni az újabb incidensek elkerülése végett, mind biztonsági intézkedések, mind újabb gazdasági erőfeszítések, mind az etnikai kisebbségi területekre irányuló han betelepülés növelése révén. A kínai életszínvonal általános emelkedése azonban paradox módon éppen az utóbbit veszélyeztetheti: ha az etnikai feszültség nő, mind nehezebbé válhat rávenni a hanokat arra, hogy ezekre a területekre költözzenek át.