Versenymagolás

Amint a címben is jeleztem, az ún. „probă scrisă”, azaz írásbeli megpróbáltatás, nem más, mint egy kb. egy hónapos vagy ennél is több, magolás utáni 4 órás írásverseny, ahol adnak két ún. tételt, és le kell írni azt, amit ezidő alatt bemagolt az illető tanár. A 2004-ben kiadott tétellajstrom 80 különböző – többé-kevésbé idejétmúlt – könyvet tartalmaz, szakirodalom gyanánt, amelyben bizonyos illetők mindegyikből összeválogattak egy-egy címet és kinevezték tételeknek.

Szegény tanárok, főleg ha idősebb az illető, és nem most került ki a szintén magolásra szakosodott egyetemek valamelyikéről, megpróbálja bemagolni a könyvek legalább egyikét a 80 közül. De valószínű, ha egy kicsit izgulékonyabb vagy egyszerűen nem tud magolni (lásd a kreatív személyiségtípust az általános pszichológiában), akkor bizony megtörténik, hogy szeptembertől állás nélkül marad, lehet akár sokgyermekes szülő is. Mert ha nem éri el a 7-es osztályzatot, nem kap címzetes kinevezést, ha pedig az ötöst sem, akkor még helyettesi állásra sem méltatja a magolási képességeket ellenőrző bizottság. Ha viszont képes ötösön felüli jegyre  bevágni a szöveget, még maradhat a kegyes iskolánál 3 évet, addig is évenként próbálhatja a versenymagolást. Bemagolja, két-három hónap múlva elfelejti, és újra így, akár a 22-es csapdája.

Alulírottnak, mint a docimológia – vizsgáztatás tudományának – szakértőjének, több ország vizsgamódszertanát volt alkalmam tanulmányozni mintegy tízéves külföldi kutatómunkám során, de ilyen copy-paste fejből másolást még sehol nem tapasztaltam. Mindez a „tobă de carte”, könyvdob módszer és tradíció, még a sztálinista rendszerből maradt meg Romániában, amikor a pártgyűlésekre be kellett vágni az atyuska szövegeit, majd következett a csausizmus, amikor ugyanezt a módszert követték iskolában, egyetemeken, alkalmazásnál stb. Mert ugye valaki csak akkor értelmiségi, ha kívülről tudja a könyvet!

A legnagyobb baj viszont az, hogy nem csupán a tanügyben szerveznek hasonló versenyvizsgának kinevezett „magológiát” (a „tocilologie”-ből fordítottam), hanem legtöbb hivatalos intézményben, amikor alkalmazásra kerül a sor. A tanácsnál, pl. amikor takarító nénit (de érvényes akármilyen posztra) szeretnének alkalmazni, meghirdetik az állást szépen az újságban, hogy versenyvizsgát hirdetünk takarítói posztra, a vizsga időpontja ekkor-ekkor, írásbeli, a szakirodalomról érdeklődhetnek X szobában. A szegény érdeklődő kap tíz könyvcímet, és mehet magolni egy hónapig, majd jön, és „kiadja magából az anyagot”. Mindezeket, mint (e környéken) a téma talán egyedüli szakértője, megírtam nagyon sokszor a felsőbb fórumoknak, de sablonos, ugyancsak copy-paste jellegű, nem EU-konform román törvényekből kimásolt paragrafusok idézését kaptam válaszul.

És mindez miért? Mert ebben az országban nem szakemberek készítik a törvényeket, hanem politikusok, akiknek fogalmuk sincs pedagógiáról, pszichológiáról, de még emberségről sem (tisztelet a kevés kivételnek). Ezeknek pedig eszük ágában sincs meghallgatni a szakembereket, mert kizárólag a saját, önző érdekeiket nézik, és mindezeket törvényekben is megfogalmazzák. Emiatt létezhet még mindig ilyen aberráció, amely a törvényben is bennemarad. Nem képességeket, rátermettséget, hozzáértést vizsgálnak egy alkalmazásnál, szakemberek (pszichológusok – egyes alkalmazók még azt sem tudják, mi fán terem a pszichológia) által megszervezett válogatáson (interjún), nem gyakorlati munkapróbát vagy próbaidős alkalmazást végeznek, hanem a legprimitívebb módszert: a versenymagolást.
Ezek után még feltehetjük a kérdést, hogy miért frusztrált a tanárság Romániában?

De miért frusztrált a sok munkanélküli, akik mindezekkel a problémákkal napról napra szembesülnek? Miért mennek el az orvosok egyetem után? Többek között emiatt is. Az európai országokban nincs hipercentralizált rezidenciavizsga, és nincs írásbeli magolási förtelem. Ott állásinterjú van. És mindemellett sokkal jobb fizetés. Az említettek – és még számos rossz törvény miatt is – szavazott lábbal a mostani posztkommunista rendszerre a mintegy hárommilliónyi román állampolgár: elment külföldre dolgozni. Ki végleg, ki adott időre. Ez vajon jó ennek az országnak?

A képviselőknek és szenátoroknak sem ártana néha megkérdezni a szakembereket azokról a törvényekről, amelyeket legtöbbször automatikusan és hozzáértés nélkül megszavaznak. (Remélem, e parlamenterek néha olvasnak újságot is). Addig, amíg Romániában megmaradnak ezek a tradicionális orwelli állapotok, tovább fog folytatódni a kivándorlás, nemzetiségi hovatartozástól függetlenül.

Szerző: S. Székely Attila, pszichológus, pszichopedagógus