Főként vietnami, törökországi és nepáli állampolgárok érkeznek Romániába munkavállalás céljával.
Olaszország, Spanyolország, Lengyelország, Belgium és Románia kaphatja a legnagyobb összegű ideiglenes támogatást a koronavírus-járvány munkanélküliségre gyakorolt negatív hatásainak enyhítésére az Európai Bizottság javaslata értelmében.
Újabb romániai és magyarországi munkahelyeket készül teremteni a több erdélyi városban is gyárat működtető svéd–amerikai Autoliv csoport.
Romániában az állam dönti el, milyen mesterségeket oktassanak, ez pedig így nem jó – vallja Violeta Alexandru munkaügyi miniszter, aki szerint az állástalanok szakképesítésére szánt összegeknek a cégekhez kellene jutniuk.
Leegyszerűsíti a munkaadó és a hatóságok életét az, hogy ettől a héttől kizárólag elektronikusan vezethető a napszámosok nyilvántartása, ám – elsősorban a mezőgazdaságban – a járványhelyzet kihívások elé állítja azokat, akik idénymunkásokat alkalmaznak.
Azokon a gazdasági területeken, ahol újrakezdik a munkát, a kényszerszabadságot új intézkedés váltja fel, amelynek értelmében megtérítik valamennyi, munkahelyére visszatérő alkalmazott bruttó fizetésének a 41,5 százalékát – jelentette be szerda este Ludovic Orban miniszterelnök.
A kormány egy bizonyos, egyelőre még nem meghatározott összeggel fogja támogatni azokat a munkavállalókat, akik a járvány ideje alatt kényszerszabadságon voltak, és most visszatérnek a céghez, ahol eddig dolgoztak – jelentette ki kedden Ludovic Orban miniszterelnök, aki a munkáltatók, a szakszervezetek és a kormány háromoldalú országos egyeztető tan&a
Március 16-a és 31-e között mintegy 600 ezer kényszerszabadságra küldött munkavállaló részesült állami támogatásban – jelentette be pénteken Violeta Alexandru munkaügyi miniszter.
A fertőző betegségek kezelésével megbízott romániai műszaki-tudományos csoport azt fontolgatja, hogy a járványügyi korlátozások lazításakor egészségügyi szűrést vezetnek be az iskolákban és munkahelyeken.
Kényszerszabadságon van a postásunk, ezért nem érkezett meg a Krónika – panaszolta az elmúlt napokban több olvasónk. Mint kiderült, különösebb hírverés nélkül maradt, hogy a Román Posta igazgatótanácsa április 15-ei ülésén arról döntött, hogy az alkalmazottak fele ortodox húsvét után, vagyis az április&
A Profi kiskereskedelmi üzletlánc alkalmazza azokat, akiket kényszerszabadságra küldenek. A vállalat bejelentette, kész átvenni azokat az alkalmazottakat, akik utcára kerülnek az élelmiszert nem árusító boltok bezárása nyomán.
Bár folyamatosan növekednek a romániai bérek, még mindig magas a kivándorlás a lakosság körében. A munkaerőhiány pedig akkora méreteket ölt, hogy már 23 000 Európai Unión kívüli munkavállaló dolgozik az országban, számuk pedig egyre nőni fog.
Áprilistól kezdődően a Bihar megyei Borson működő Celestica Románia vállalat több mint 450 alkalmazottja kerül utcára, miután 20 százalékkal csökkentik a tevékenységet.
Akár már tíz éven belül is alaposan átalakíthatják a munkaerőpiacot a robotok, valamint a mesterséges intelligencia. A szakemberek szerint fel kell készülni a változásra, hogy az átállás során ne alakuljanak ki nagy társadalmi feszültségek.
Számos oka van a romániai munkaerőhiánynak, de ezek többsége szaktudással és megfelelő hozzáállással orvosolható – állítják a Krónika által megkérdezett szakemberek. Véleményük abban is megegyezik, hogy a munkaerődeficiten csak rövid távon enyhít a vendégmunkások „importja”.
A munkafelügyelőség is ellenőrzi a törvényes előírások betartását a gyergyóditrói vendégmunkások ügyében – közölte vasárnap Violeta Alexandru szakminiszter, aki hétfőn kapja meg a területi hatóság vonatkozó jelentését.
Erdély legnagyobb állásbörzéjeként hirdeti magát a Kolozsvári Karriervásár elnevezésű esemény, amely kedden rajtol a kincses városban, és amelyen a szervezők tájékoztatása szerint 70 vállalat összesen 450 munkahelyet kínál.
Erdélyi viszonylatban Közép-Erdélyben a legmagasabb, 3277 lejes a nettó átlagfizetés, a Partium következik 2530 lejjel, a Székelyföld 2505 lejjel, a legkevesebbet pedig az Észak-Erdély két megyéjében élők keresnek, ahol az átlagbér alig 2493 lej.