Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay.com
Főként vietnami, törökországi és nepáli állampolgárok érkeznek Romániába munkavállalás céljával.
2020. augusztus 27., 13:322020. augusztus 27., 13:32
Csaknem 25 200 Európai Unión kívüli országból származó vendégmunkás dolgozott hivatalosan Romániában 2020. június 30-án, ami 75 százalékkal meghaladja az egy évvel korábbi számadatot, csaknem háromszorosa a 2018-as és több mint négyszerese a 2017-es szintnek – derül ki az Economica.net gazdasági hírportál elemzéséből, amelyet a Bevándorlási Felügyelőségtől (IGI) kapott adatok alapján készítettek.
A legtöbb EU-n kívüli vendégmunkás Vietnamból (több mint 7400), Törökországból és Nepálból (több mint 3000) érkezett.
Korosztályi bontásban: több mint 13 ezren közülük 18–34 évesek, míg csaknem 12 ezren képviselik a 35–64 éves korosztályt.
Az EU-n kívüli országból származó vendégmunkásoknak amúgy a döntő többsége Bukarestben dolgozik, ahol több mint 7000 munkavállalás céljából érkezett külföldit tartanak nyilván. Ilfov megye következik több mint 3300 személlyel, a harmadik pedig Konstanca megye nagyjából 1800 vendégmunkással.
Tulcea megyében csak 860 vendégmunkást foglalkoztatnak, és Arad, Prahova, illetve Galac megyében is meghaladja a számuk a 600-at.
Arra nem tér ki az Economica.net elemzése, hogy milyen ágazatokban dolgoznak a leginkább az EU-n kívüli vendégmunkások, de a cikk szerzője is emlékeztet, hogy
Arról sincsenek adatok, hogy mennyit keresnek az EU-n kívülről érkezettek, mint ahogy arról sincs egyelőre hivatalos összesítés, hogy hányan maradtak munka nélkül a koronavírus-járvánnyal karöltve érkező gazdasági válság miatt. Violeta Alexandru munkaügyi miniszter viszont minap azt ígérte, hogy a megyei munkaerő-elhelyező ügynökségek segíteni fognak állást találni azoknak, akik úgy döntenek, továbbra is Romániában szeretnének dolgozni.
A világ eddig kitermelt aranykészlete több ezer tonna, de elosztva csupán néhány gramm fejenként.
Jelentős összegű támogatást hirdetett meg a kormány erdőtelepítésre. Egy hektár tölgyfaerdő telepítése esetén az elérhető teljes támogatás közel húszezer euró, a programban résztvevők húsz éven át évi 640 euró támogatásban részesülnek.
A megismételt romániai elnökválasztás első fordulójának eredménye sokkolta a pénzpiacot, az egyre fokozódó aggodalmak erős érzelmi reakciókat váltottak ki a befektetők és a megtakarításokkal rendelkező lakosság körében is.
Úgy tűnik, péntekre valamelyest mérséklődött az elnökválasztás vasárnapi első fordulójának eredménye, majd az abból eredő kormányválság által okozott sokkhatás.
Az energiaügyi minisztérium ragaszkodik az országos helyreállítási terv újratárgyalásához és a széntüzelésű hőerőművek bezárásának elhalasztásához, mert a létesítmények leállása még nagyobb nyomást gyakorolna az energiaárakra – írta Sebastian Burduja.
Megjelent az ENSZ idei jelentése az emberi fejlettségi szintről, mely a hagyományos statisztikai mutatóknál komplexebb, pontosabb módon hivatott számszerűsíteni az emberi jólét mértékét egy index segítségével.
Az Európai Parlament csütörtökön elfogadta az új autók és kishaszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátási teljesítményszabványaira vonatkozó célzott módosítást.
Marcel Boloș európai beruházásokért és projektekért felelős miniszter úgy véli, szóba se jöhet egy hitelmegállapodás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), ami szerinte az országos helyreállítási tervben foglaltaknál „fájdalmasabb” reformokat vonna maga után.
Az év első három hónapjában 2,496 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken (beleértve a kiadó apartmanokat és szobákat is), alig 1 százalékkal többet a 2024 januárja és márciusa között jegyzettnél.
Csütörtökön is folytatta lejtmenetét a román fizetőeszköz: a Román Nemzeti Bank (BNR) által 13 órakor kiközölt referencia-árfolyam 5,12 lej/euró volt a szerdai 5,0991 után, ami 0,0231 százalékos növekedést jelent.
szóljon hozzá!