Balogh Levente
2024. november 15., 12:002024. november 15., 12:00
2025. február 17., 14:412025. február 17., 14:41
Reméljük, az RMDSZ vezetői vannak annyira úriemberek, hogy legalább egy csokor virágot és egy doboz bonbont küldenek majd Elena Lasconinak, az USR elnökének, köszönetképpen azért, hogy a pártja kitűnő kampánytémát biztosított számukra a választások előtti hetekben.
Mint ismeretes, az általában az értelmiségiek pártjának tekintett, technokrata megoldásokat preferáló liberális alakulat a választási kampány hevében olyan közigazgatási átszervezési javaslattal állt elő, amely drasztikusan átalakítaná az országot.
Eszerint
Emellett a 20 ezernél kevesebb lakosú településeket megfosztaná városi rangjuktól, mint ahogy a 3000-nél kevesebb lakossal rendelkező községek sem lehetnének többé községek. A parlamenti küszöb megugrása miatt aggódó RMDSZ kampánygépezete természetesen azonnal ráugrott a témára, hiszen az már a korábbi, hasonló tervek kapcsán is elhangzott:
A magyar szervezet illetékesei nem is mulasztanak el egyetlen alkalmat sem, hogy a tervezet kártékony voltát hangoztassák, és hozzátegyék, hogy annak megvalósulásától csakis ők lennének képesek megvédeni a magyarságot.
Nem mintha a vonatkozó tervek nem lennének valóban veszélyesek. De nem csak a magyarokra azok, hanem az ország minden polgárára, hiszen az erdélyi és partiumi románok számára ugyanúgy káros következményekkel járnának, mint a Kárpátokon túl élő moldvaiak vagy havasalföldiek esetében. Elvégre a kulturális és történelmi hagyományok, a földrajzi tények, a hosszú évek alatt kialakult gazdasági kapcsolatok semmibe vétele nemzetiségre való tekintet nélkül ugyanúgy tönkreteszi minden régió lakóinak az életét.
Mindemellett
Az USR által beterjesztett tervezet tökéletes példája annak a lekezelő arroganciának és hübrisznek, amely a magukat világmegváltónak képzelő politikusok és pártok sajátja: felülről irányított, társadalommérnökösködő kísérlet, az „akkor is fejleszteni fogunk, ha beledöglesz” elv jegyében, amelyet a jakobinusoktól kezdve a kommunistákon át a nácikig a közismert sikerrel és eredményességgel alkalmaztak a történelem során.
Ebbéli minőségében pedig kiválóan alkalmas arra, hogy teljes egészében lejárassa a közigazgatási átszervezés gondolatát, holott az alapvetően nem is lenne ördögtől való. Csak éppen tökéletesen fordított gondolkodásmód mentén kell megvalósítani.
Márpedig ez teljesen szembe megy a szubszidiaritás elvével, amely értelmében minden döntést a lehető legközelebbi szinten kell meghozni azokhoz, akiket érint, és amely elvileg az EU egyik fő alapelve is lenne.
Egy igazi közigazgatási reform nem íróasztalok mellett kitalált számok alapján, a fűnyíróelv szerint döntené el, hogy mely település milyen besorolást kaphat, hanem a terepen megtapasztalt realitások alapján – és a fő szempontnak annak kell lennie, hogy minél több területen adják át a döntési jogot a felsőbb szintektől az alsóknak. Természetesen a szükséges anyagi forrásokkal együtt.
Ehhez persze
Így aztán alapvető fontosságú, hogy az évszázadok óta kulturálisan és történelmileg összetartozó területek ugyanazon régióba kerüljenek, méghozzá úgy, hogy ne osszák be őket olyan régiók irányítása alá, amelyekhez jóformán semmi közük.
Persze egyértelmű, hogy az USR részéről az egész javaslat nem több kampányeszköznél, amelynek a legfőbb szerepe az, hogy annak kapcsán addig is beszélnek a pártról, amíg kifejtik, hogy miért úgy ostobaság az egész, ahogy van, hiszen a rossz reklám is reklám.
Ugyanakkor kiváló eszköz lesz a közbeszéd tematizálására, hiszen rá lehet fogni a mai helyzetre, hogy nem is az eddigi kormányok felelőssége az, hogy lassú a fejlődés, már ha egyáltalán van, hanem a rossz közigazgatási beosztásé.
Ennek nyomán újabb és újabb térképekkel lehet előállni, mindegyik kapcsán Kánaánt ígérve, ha végre megvalósul. Közben pedig nem kell olyan „másodlagos fontosságú” témákról beszéli, mint a koherens, közép- és hosszútávú fejlesztési és gazdaságpolitika, vagy rövid távon az infláció és a brutális költségvetési hiány visszaszorítása, amely a legrosszabb esetben akár adóemelésekkel és a szociális kiadások csökkentésével is járhat.
Persze előbb-utóbb valamelyik verzió megvalósul, de egyáltalán nem mindegy, hogy melyik és hogyan.
Éppen ezért javallott nem csupán etnikai szempontból támadni – az egyébként a magyar közösségre kiemelten veszélyes – tervezeteket, hanem igyekezni kell minél több román szövetségest is találni, akikben tudatosítani kell: bármely, az USR-éhez hasonló átszervezési kísérlet az ország valamennyi polgára számára rossz.
Az, hogy mi és hogyan valósul meg, amúgy is a parlamenti választások nyomán a román pártok között kialakuló erőviszonyon múlik. Ha nem lesz szükség egy újabb koalíció stabil többségéhez az RMDSZ-re, akkor sokkal nehezebb lesz egy ilyen, számunkra kiemelten veszélyes tervezet megvalósítását megakadályozni.
Így aztán
Ez jelentheti az igazi menekülési útvonalat az eszement közigazgatási átszervezési tervekkel és az asszimilációval szemben.
Balogh Levente
Egyszerre szimbolikus és ironikus, hogy a rendszerváltás Romániájának meghatározó alakja, Ion Iliescu még halálában is, 36 évvel az 1989-es események és 21 évvel a politika első vonalából való kikerülése után még mindig releváns tényező.
Balogh Levente
Elöljáróban szögezzük le: az emberek többsége a jövedelme mértékétől függetlenül általában elégedetlen annak összegével, a méltányos nyugdíjhoz való jog pedig mindenkit megillet.
Balogh Levente
Magyar politikus ritkán használ olyan méltató szavakat egy román vezető kapcsán, mint amilyeneket Orbán Viktor miniszterelnök mondott román kollégájáról, Ilie Bolojanról Tusványoson – jó is lenne, ha mindez egy szoros együttműködés kezdetét jelentené.
Rostás Szabolcs
Kevesebb mint kilenc hónap választ el bennünket a jövő évi magyarországi választásoktól, és mint ahogy az anyaországi társadalomnak, úgy a külhoni, erdélyi magyaroknak sem mindegy, mi lesz a megmérettetés kimenetele.
Balogh Levente
Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.
Balogh Levente
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Páva Adorján
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
2 hozzászólás