A végéhez közeledik a Dévát Nagyváraddal összekötő, páneurópai folyosóként számon tartott DN76-os jelzésű országút felújítása és korszerűsítése. Az Erdélyi-Érchegységen keresztül vezető útszakasz átépítése csaknem tíz évvel ezelőtt kezdődött.
Román-szlovák konzorciumnak ítélte a romániai közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) az észak-erdélyi A3-as autópálya Bisztraterebes és Berettyószéplak közötti szakaszának a tervezési és építési jogát – közölte hétfőn honlapján a CNAIR.
Fittyet hánynak az emberek a „Fürdeni tilos!” táblákra, és a nagy nyári melegben szívesen csobbannak a közeli vagy éppen távolabbi tavakban, folyókban, holott hivatalosan Erdélyben egyetlen olyan természetes fürdőhely sincs, ahol ez engedélyezett lenne.
Épülhet a Nagyváradot az A3-as jelzésű észak-erdélyi autópályával összekötő út – Cătălin Drulă közlekedésügyi miniszter szerdai bejelentése szerint aláírták a tervezésről és kivitelezésről szóló szerződést.
Csupán két hónap munka után látványosak az eredmények az észak-erdélyi sztráda Magyarnádas és Magyarzsombor közé tervezett vonalán, az első olyan romániai autópálya-szakaszon, amelynek megvalósítását az országos helyreállítási tervből (PNRR) finanszírozzák.
Mintegy 140 millió eurónak megfelelő kártérítést folyósított a román állam 2019 óta az autópálya-építőknek és az országutak felújításán dolgozó vállalkozóknak, többnyire az állami hivatalok hibájából. Cătălin Drulă szállítási miniszter szerint a megoldás az, ha alaposabban elők&a
Románia a járvány utáni helyreállítást szolgáló EU-s alapból szeretné finanszírozni az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarnádas és Vaskapu 42,3 kilométeres szakaszának a megépítését, és a Kolozsvár - Biharpüspöki vasútvonal felújítását – jelentette be Cătălin Drulă szá
Papíron már több mint 4900 kilométer autópálya szeli át Romániát, a valóságban alig több mint 900 kilométer sztráda könnyíti meg a közlekedést, további nagyjából 360 kilométeren zajlanak építési munkálatok, és 300 kilométerre írták ki a versenytárgyalást.
Románia az uniós helyreállítási alapban rendelkezésére teljes összegre, 29,2 milliárd euróra fogja benyújtani a nemzeti helyreállítási és ellenállóképességi tervet (PNRR), amelyet a kormány előzőleg a bukaresti parlamentben is bemutat – jelentette be csütörtökön Florin Cîțu miniszterelnök.
A megtett kilométerek után fognak útadót fizetni a közúti szállítók, és nem az útadómatrica érvényességi ideje és a kamion súlya alapján, ahogyan most van – jelentette be Cătălin Drulă közlekedésügyi miniszter.
Az erdélyi iskolákban kevésbé zsúfoltak az osztálytermek, tornatermek és sportpályák, és nagyobb mértékben ellátottak számítástechnikai eszközökkel, mint az ország többi régiójának iskolái, a magyarul (is) oktató iskolákban az osztályteremmel, tornateremmel, illetve a számítógéppel való ell
Április 28-áig 1,384 milliárd lejt hívott le európai alapokból infrastrukturális projektekre a szállításügyi minisztérium – jelentette be Cătălin Drulă tárcavezető.
Május 31-én nyújtják be az Európai Bizottsághoz jóváhagyásra a romániai helyreállítási csomagot, amelyen még mindig dolgoznak a különböző minisztériumok, és ezzel párhuzamosan elkezdődtek az informális tárgyalások, egyeztetések a brüsszeli illetékesekkel. A bukaresti kormány reméli, sikerül közös nevezőre
A 2020-as év végén a romániai autópályák hossza 920 kilométer volt, ami alig 6,2 százalékos növekedést jelent a 2019 végi adathoz viszonyítva, vagyis tavaly 54 kilométernyi sztrádát adtak át a forgalomnak – közölte az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Elkészült az Aradot Nagylakkal összekötő Maros menti kerékpárút egy szakaszának műszaki dokumentációja, a kiépítéshez szükséges költségvetési alap előteremtése azonban még várat magára. Közben az Arad Megyei Tanács elsők közt szavazta meg idei költségvetését, amelynek egy részét – mint azt Pér&
Összefog a Kolozs megyei, illetve a Beszterce-Naszód megyei tanács, hogy európai forrásokból 90 kilométer hosszú regionális gyorsforgalmi utat építsenek Kolozsvár és Beszterce között.
Teljesen elégedetlen a romániai autópálya-építés munkaritmusával Ionuţ Ciurea, a Pro Infrastructura Egyesület elnöke. A Krónikának nyilatkozó szakember elsősorban a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) harminc éve tanúsított érdektelenségét és amatörizmusát nehezményezi, ugyanakkor a sze
Egyre valószínűtlenebb, hogy végre az idei év végétől autópályán közlekedhessünk Kolozsvár és Nagyszeben között. A Nagyenyed és Gyulafehérvár közötti hiányzó szakasszakon újabb gondok adódtak.