A két Fehér megyei város közötti 24 kilométeres szakasz több mint 90 százalékban elkészült
Fotó: Képernyőmentés
Ha forgalomeltereléssel és sebességkorlátozással is, de mindenképpen megnyitnák az A10-es autópálya hátramaradt mintegy 24 kilométeres szakaszát. Egy megcsúszott domboldal és két befejezetlen munkálat késlelteti az átadást.
2021. szeptember 24., 12:512021. szeptember 24., 12:51
Az országos közútkezelő társaság (CNAIR) hallani sem akar arról, hogy az idei esztendő végéig ne nyissa meg az A10-es autópálya hátramaradt 24,3 kilométeres szakaszát. A sztráda 2-es szakaszaként ismert, Nagyenyed és Gyulafehérvár közötti etapon még mindig akadozva halad az építkezés, ennek dacára mind a megrendelő, mind a vállalkozó bizakodó.
amely miatt több mint valószínű, hogy a görög Aktor cég a legutóbb leszögezett átadási határidőt sem lesz képes betartani.
A tervező és a kivitelező „alulbecsülte” a domboldalt, amely megcsúszott és maga alá temette az utat.
jelentős mennyiségű földet hordanak el, vasbetonoznak, pilléreket öntenek a mélybe. Közben a négy sáv közül kettőt már ezen a szakaszon is leaszfaltoztak.
A szakemberek jelenlegi álláspontja szerint az év végéig mindenképpen megnyitják az Enyed és Fehérvár közti szakaszt, amelyet a munkálatok befejezéséig Vajasd környékén kétsávosra szűkítenek. Ami mindenképpen jobb, mintha két ideiglenesen kialakított leszállósávval, a sztrádával szinte párhuzamosan futó országútra terelnék át a forgalmat, mint ahogyan augusztus folyamán szóba került.
Kilencven százalékban elkészült a Szászsebes–Torda autópálya (A10) Gyulafehérvár és Nagyenyed közötti, második szakasza – jelentette be szerdán a Facebook-oldalán Cătălin Drulă szállításügyi miniszter.
Nem ez az egyetlen probléma, amellyel az Aktor szembesült. Az építőnek Tövisnél nem sikerült időben befejeznie a vasút fölött átívelő hidat, mint ahogy Enyedszentkirály környékén is megkésett az elhúzódó régészeti feltárások miatt.
Egyébként a két Fehér megyei város közötti 24 kilométeres szakasz több mint 90 százalékban elkészült. Sok helyen már a koptató réteg öntésénél, a korlátok és a forgalomjelző-táblák szerelésénél tartanak.
Közvetlenül leváltása előtt Cătălin Drulă közlekedésügyi miniszter azt nyilatkozta, hogy valakinek nagyon-nagyon rosszindulatúnak kell lennie ahhoz, hogy 2021 végéig ne nyíljon meg az A10-es Nagyenyed és Gyulafehérvár közti szakasza. A beruházást monitorozó Pro Infrastructura Egyesület elnöke, Ionuţ Ciurea néhány hónappal ezelőtt még nagyon szkeptikus volt. A Krónikának adott interjúban még csak arról beszélt, hogy a görög konzorcium „elméletileg befejezi” a 24 kilométeres szakaszt.
– állította ez év áprilisában Ciurea.
A múlt év őszén még úgy tűnt, az Aktor képtelen lesz befejezni a munkálatot, és az állami hatóságok kénytelenek lesznek szerződést bontani és újabb közbeszerzési eljárást indítani.
A Moody's szerint a kormány első deficitcsökkentő csomagja fontos lépés a költségvetési egyensúly megteremtéshez, ám a felvállalt céloktól való bármilyen eltérés Románia leminősítéséhez vezethet.
Akár ötszörösére is megemelték egyes állami cégek vezetőinek a juttatásait az elmúlt hónapokban, miközben a kormány a takarékossági intézkedéseken dolgozott – közölte Radu Miruță gazdasági miniszter.
A bruttó hazai termék (GDP) az idei első negyedévben az előző negyedévhez képest stagnált, 2024 első negyedévéhez képest pedig 0,3 százalékkal nőtt – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) csütörtökön közzétett előzetes adataiból.
Anyagilag egyre megerőltetőbb lesz gépkocsit fenntartani, vezetni, hiszen akár havi több száz lejes pluszköltséget generálhatnak az autótulajdonosoknak a kormány megszorító intézkedései, melyek egyéb drágulásokkal karöltve érkeznek.
Ilie Bolojan miniszterelnök takarékossági okokból arra utasította a minisztériumokat és a közintézményeket, hogy ritkítsák az alkalmazottak külföldi útjait.
A második deficitcsökkentő csomag a Környezetvédelmi Alap (AFM) programjairól is rendelkezni fog, beleértve a roncsautóprogramot is – nyilatkozta szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter.
Románia nagyon jó jelzést kapott az Európai Bizottságtól, miután a kormány felelősséget vállalt az első deficitcsökkentő intézkedéscsomagért, és ezzel mérséklődött az ország leminősítésének kockázata – véli Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Újabb, menetrendszerű tiltakozó akciókat hirdetett kedden az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) a kormány deficitcsökkentő intézkedései ellen.
Ilie Bolojan miniszterelnök kedd este azt nyilatkozta, ügyvivő államfőként meglepetéssel értesült arról, hogy a bírák és ügyészek átlagosan 48 éves korban vonulnak nyugdíjba és az átlagnyugdíjuk 5000 euró.
A költségvetési hiány korrekciója prioritás Románia számára – jelentette ki Alexandru Nazare pénzügyminiszter kedden, az uniós pénzügyminiszterek tanácsának (Ecofin) ülésén.
szóljon hozzá!