Képünk illusztráció
Fotó: Balogh Levente
A Hargita megyei Marosfő és Székelyhodos közötti vasúti pályán kidőlt fák és leszakadt ágak miatt leállt a vasúti közlekedés a Román Vasúttársaság (CFR) 400-as számú fővonalán, több vonat a vasútállomásokon vesztegel – közölte csütörtökön a katasztrófavédelmi felügyelőség.
2024. november 21., 13:192024. november 21., 13:19
Az Agerpreshez eljuttatott közlemény szerint
A marosfői állomáson várakozik a Gyergyószentmiklósra tartó R 4501-es jelzésű személyvonat három utassal, a zeteváraljai állomáson a Csíkszerda és Déda között közlekedő vonat négy utassal, a gödemesterházi állomáson pedig a Déda–Csíkszereda személyvonat két utassal.
A megyében csütörtök reggel sűrűn hullt a hó és erősen fújt a szél. A mostoha időjárás miatt több település lakossága áramszolgáltatás nélkül maradt.
Július 5-én, szombaton újra megszervezik az Ezer Székely Leány Napját a csíksomlyói hegynyeregben, a tiszteletbeli házigazda szerepét idén Csíkszentkirály község tölti be.
Védtelenek az idősek a csalókkal és az internet csapdáival szemben, ezért a fiatalabbaknak, az unokáknak kell odafigyelniük nagyszüleikre – hívta fel a figyelmet szerdai Facebook-posztjában a belügyminisztérium.
Szedi áldozatait a quadok (ATV) helytelen használata erdei, illetve mezei utakon. Kedd éjszaka egy Fehér megyei településen találtak holtan egy quad alá beszorult bukaresti férfit.
Nagyvárad utcáin járva-kelve gyakran találkozni a rabszállító járművekkel, amelyek nagyon sokszor dolgozni viszik a fogvatartottakat. Mint kiderült, jövedelmező tevékenységről van szó: a rabok egyetlen év alatt 3 millió lejt „hoztak a konyhára”.
Felavatták Szatmárnémetiben az új zeneparkot, ahol a gyerekek és felnőttek is különleges hangszereket próbálhatnak ki – közölte a Facebookon a város polgármesteri hivatala.
Június utolsó napjaiban nagyszabású erdészeti razziát szerveztek Háromszéken: a rendőrség, a csendőrség és az erdőőrség dolgozóinak közös akciója nyomán három erdészeti bűncselekmény lepleztek le, és 121 bírságot szabtak ki.
A közelmúltban inkább csak óvásokkal akadékoskodó román vállalat építheti meg az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya gyergyószéki szakaszát.
Megkezdi az Ökumenikus Segélyszervezet a parajdi sóbányánál történt katasztrófa károsultjainak segélyezését: egyelőre a víz alá került bánya dolgozóinak és a kilakoltatottaknak folyósítanak egyszeri, félmillió forintos támogatást.
Kolozsvár lehet az első város az országban, ahol a polgármesteri hivatal és alárendelt intézményeinek épületébe a házi kedvencek is bemehetnek.
Hétfőtől növelték a Korond-patak elvezetéséhez használt csöveket hegesztő munkások számát Parajdon, hogy behozzák a késéseket – számolt be keddi helyszíni sajtótájékoztatóján a Salrom vállalat igazgatója.
1 hozzászólás