Oroszország Ukrajna elleni háborúja miatt az Európai Unió Tanácsa több kulcsfontosságú orosz bankot kizárt a SWIFT néven ismert globális elektronikus fizetési rendszerből – közölte az uniós tanács szerdán.
Kivonul az európai piacról a Sberbank – jelentette be szerdán az orosz pénzintézet.
Több nyugati ország és az Európai Unió kötelezettséget vállalt arra, hogy egyes orosz bankokat kizárnak a SWIFT nemzetközi bankközi kommunikációs és tranzakciós hálózatból – jelentette be szombaton az intézkedés egyik kezdeményezőjeként a brit kormány.
Mindössze politikai jelzésnek tartja Winkler Gyula európai parlamenti képviselő, hogy a Credit Suisse-nél a napokban történt masszív adatszivárgás nyomán az Európai Néppárt azt javasolta az Európai Bizottságnak, tegye feketelistára Svájcot.
Már meglevő bankkölcsön esetén érdemes félévenként-évenként szétnézni a piacon jobb lehetőségért, új hitel felvétele előtt pedig kötelező módon több helyről kell ajánlatot kérni – jelentette ki a Krónikának Bordás Attila.
Masszív adatszivárgás volt a világ egyik legnagyobb bankjának számító Credit Suisse-nél, a vasárnap nyilvánosságra hozott információk szerint a svájci pénzintézetnek állítólag évek óta ügyfelei voltak különböző korrupt, tekintélyelvű politikusok.
Új kórházat építenek Temesváron, jelentette be Dominic Fritz polgármester. A nagyberuházást a Világbank egyik alegysége támogatja.
Hatalmas ugrással, 3,11 százalékra nőtt pénteken a lej alapú fogyasztási hitelek, valamint az Első otthon program keretében a korábbi években igényelt jelzálogkölcsönök havi törlesztőrészletének kiszámításakor alkalmazott három hónapos ROBOR.
Bűntetőeljárás indult egy Arad megyei férfi ellen, aki több bevásárlás alkalmával is egy talált bankkártyával fizetett.
Semmilyen állami hatóság vagy hivatal nem szabályozhatja a bankok politikáját, ám a Versenytanácsnál abban bíznak, hogy a pénzintézetek vezetői találnak áthidaló megoldásokat arra a sokak számára kellemetlen helyzetre, hogy sorra tűnnek el a bankfiókok.
Az OTP Bank elemzői szerint az év harmadik negyedévében érezhetően lelassult a romániai gazdasági fellendülés, az utolsó negyedévben pedig enyhe recesszióra is esély van.
A Román Nemzeti Bank (BNR) december elsejétől forgalomba helyezi a 20 lejes címletű bankjegyeket. Ez az első román bankó, amelynek előoldalára egy női történelmi személyiség, Ecaterina Teodoroiu képe kerül fel.
A kiberbűnözők meglátták a lehetőséget abban, hogy a járványhelyzet miatt egyre többen kényszerültek online ügyintézésre, ma már minden tíz levélből, amit a bankok nevében küldenek, hat átverésnek bizonyul, adatainkra, pénzünkre halásznak a csalók.
Közel 132 millió lejes forgalmuk volt a romániai online áruházaknak a fekete pénteki árleszállítási akciójuk első két órájában, 12,23 százalékkal nagyobb, mint a tavalyi Black Friday azonos időszakában – vont mérleget az Agerpres.
A Román Nemzeti Bank (BNR) igazgatótanácsa kedden újabb 25 bázisponttal, évi 1,50 százalékról évi 1,75 százalékra emelte az alapkamatot. Az új kamat november 10-től lép hatályba.
Az OTP Bank Románia adózás utáni eredménye 65 százalékkal, 14 millió lejre csökkent a január és szeptember közötti időszakban a tavalyi év azonos időszakához mérten azt követően, hogy 23 százalékkal emelkedtek a működési költségei.
A júniusban becsült 6 százalékról 7,2 százalékra módosította a román gazdaság idei növekedésére vonatkozó előrejelzését az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) – olvasható a nemzetközi pénzintézet csütörtökön közzétett jelentésében.
A román gazdaság köszöni szépen, jól van – jelentette ki Fatér Gyula, az OTP Bank Románia vezérigazgatója csütörtöki online sajtótájékoztatóján. A Krónika kérdésére leszögezte, az idei év sikeres lesz, 7 százalék körüli növekedést várnak.