Az OTP Bank Romániának 24 millió lej vesztesége volt az idei első negyedévben, amit főként kockázati költségek magyaráznak – közölte pénteken az OTP romániai leányvállalata.
Tovább drágulnak azok a bankkölcsönök, amelyeknek havi törlesztőrészletét a különböző bankközi kamatlábaktól (ROBOR) tették függővé a pénzintézetek.
Klaus Iohannis államfő kihirdette csütörtökön a törvényt, amely előírja, hogy valamennyi közüzemi szolgáltató, közintézmény és hatóság köteles biztosítani az online bankkártyás fizetés lehetőségét az ügyfeleknek.
A bukaresti kormány gazdasági előrejelzési bizottsága jelentősen csökkentette az idei évre vonatkozó prognózisát, így a román bruttó hazai termék (GDP) 2,9 százalékos bővülésére számít a korábban remélt 4,3 százalék helyett.
A pénteki 4,95 százalékról 5,01 százalékra nőtt hétfőn a lej alapú hitelek törlesztőrészletét befolyásoló három hónapos bankközi hitelkamatláb (ROBOR) – közölte a Román Nemzeti Bank (BNR).
Az Ukrajna elleni orosz háború okozta sokk következtében idén meredeken emelkednek a globális energia- és élelmiszerárak – derül ki a Világbank negyedévente ismertetésre kerülő, árupiaci kilátásokról szóló jelentéséből.
Az Új otthon nevű lakásvásárlási program iránt sokkal kevesebben érdeklődnek, mint egy évvel ezelőtt. Felére csökkent az igénylések száma, a kiszámíthatatlan helyzet, a hatalmas mértékű infláció és a növekvő kamat elbizonytalanítja a lakásvásárlókat.
Aláírta Vlagyimir Putyin orosz elnök az Oroszországgal szemben barátságtalan országokkal folytatott földgáz-kereskedelem szabályairól szóló rendeletet, amely a szerződések alapján rubelalapú fizetési rendszert ír elő.
Milliárdokat helyeztek el a romániai polgárok bankbetétként, holott ez a megtakarítási forma az elmúlt egy évben nem sok haszonnal kecsegtetett, sőt, az alacsony kamatok és a magas infláció miatt egyenesen vitte a pénzt.
Egyre több romániai lakosnak van 100 ezer eurót meghaladó banki letétje, számuk tavaly 7458-cal gyarapodott, elérve az 54 571-et.
Januárban 26,3 százalékkal, 463 millió euróra csökkent Romániában a külföldi tőkeberuházások értéke a tavalyi év első hónapjához mérten – közölte szerdán a Román Nemzeti Bank.
Hónapról hónapra többet kénytelenek fizetni azok a hitelesek, akiknek törlesztőrészlete a folyamatosan növekvő ROBOR-hoz kötött. Sokan gondolkodnak azon, hogy új, az IRCC-n alapuló szerződést kössenek.
Lassúbb ütemben, de tovább drágulnak a bankkölcsönök Romániában.
A pénteki 4,03 százalékról 4,25 százalékra nőtt hétfőn a lej alapú hitelek törlesztőrészletét befolyásoló három hónapos bankközi hitelkamatláb (ROBOR) – közölte a Román Nemzeti Bank (BNR).
Több orosz bank bejelentette vasárnap, hogy hamarosan megkezdi a kínai UnionPay kártyaüzemeltető rendszerét használó kártyakibocsátást, amelyhez társul Oroszország saját Mir-hálózata.
A Visa és a Mastercard kártyakibocsájtók felfüggesztik oroszországi tevékenységüket az Ukrajnában zajló orosz hadművelet miatt – jelentette be szombat este a globális fizetési technológiákra szakosodott két társaság.
Csaknem kilencéves csúcsra hágott pénteken a lej alapú fogyasztási hitelek, valamint az Első otthon program keretében a korábbi években igényelt jelzálogkölcsönök törlesztőrészletét befolyásoló három hónapos bankközi hitelkamatláb (ROBOR).
Románia más európai uniós tagállamokkal összehangoltan kivonul a Nemzetközi Beruházási Bankból, valamint a Nemzetközi Gazdasági Együttműködési Bankból (IBEC) – jelentette be Adrian Câciu pénzügyminiszter.