Balogh Levente
2024. június 27., 10:592024. június 28., 19:17
2024. június 27., 10:592024. június 28., 19:17
Azért a fene gondolta volna, hogy az előző foci Eb-hez képest – legalábbis a hivatalos „könyvelésben” rögzített eredmény szerint – jobb magyar szereplés után keserű szájízzel marad az ember Szoboszlaiék kontinensbajnoki kalandjának vége után.
Bizonyára keveseknek kell bemutatni Fábri Zoltán Két félidő a pokolban című, zseniális filmjét, amelyben egy, a második világháború idején a megszállt Szovjetunióba vezényelt magyar munkásszázad tagjainak kell német parancsra focicsapatot alakítaniuk, hogy a Führer születésnapja alkalmából megmérkőzzenek egy német egység csapatával.
A film szó szerint az életben maradásért zajló heroikus küzdelemről szól, és Hollywoodot is megihlette, John Huston forgatott belőle remake-et Menekülés a győzelembe címmel, olyan nevekkel a szereposztásban, mint Michael Caine, Max von Sydow, Sylvester Stallone és Pelé.
Nos, a magyar válogatott
A Svájc elleni nyitómeccs első félidejéről van szó, amelyen a magyar nemzeti tizenegy jóformán minden megmozdulásában a tíz évvel ezelőtti, csetlő-botló, motiválatlan, már a kezdő sípszó pillanatától vereségre ítélt válogatottat idézte.
A nemzeti csapat tagjai csak az első negyvenöt perc letelte után érkeztek meg igazán az Eb-re – fejben még csak nem is az öltözőben, hanem inkább a csapatbuszon, sőt egyesek inkább a szálloda wellness-részlegén ragadtak.
Ezek után már sovány vigasz volt, hogy a második félidőben magukhoz tértek, és azt végül döntetlenre hozták – hiszen az első félidőt 2-0-ra elvesztették.
Ezt követően a németek elleni 2-0-ás vereség még annak ellenére is tisztes helytállásnak tekinthető, hogy a legutóbbi kontinenstornán a szintén házigazda Nationalelfnek kellett az eredmény után futnia, hogy 2-2-re mentse a meccset.
És azt sem érdemes felemlegetni, hogy az első német gól előtt szabálytalankodtak Orbánnal szemben, hiszen a skótok elleni meccsen mindezt „kompenzálandó” nem fújtak be a magyarok ellen egy tizenegyest, ami talán valóban nem is volt az, de hát láttunk már olyat, hogy egy ilyen buktatásért a büntetőpontra mutatott a játékvezető.
A skótok elleni meccs amúgy is elhozta a katarzist, hiszen a kemény, ki-ki meccsen, amelyen a magyarok taktikusan átengedték az irányítást az ellenfélnek, amely ennek nyomán látványosan nem tudott mit kezdeni a labdával a magyar tizenhatos előtt, jött Varga horrorbalesete, majd az ezt követő káosz utáni feltámadás és extázis, amely elhozta a lefújás előtti percben Csoboth Kevin csodálatos kontratámadás utáni gólját, és a Reszkessetek, betörők! ihlette mémáradatot.
Na meg a továbbjutás reményét, hiszen ez
Ehhez már „csak” abban kellett bízni, hogy mások kikaparják a gesztenyét. Ami elvileg nem is tűnt lehetetlennek, hiszen csupán annak kellett volna bekövetkeznie, hogy érvényesül a papírforma, és az olyan, a futball világelitjébe tartozó válogatottak, mint Anglia és Portugália, hozzák a kötelezőt.
Nos, mint tudjuk, ez nem jött össze, Kane-ék inkább lenyomtak egy tuti ikszes, kocogós edzőmeccset a „világverő” szlovének ellen, Ronaldóék pedig még azt sem tartották megalázónak, hogy kikapjanak, és ezzel az aktuális torna meglepetéscsapatává avassák az újonc grúzokat. (Vagy georgiaiakat, esetleg szakartvelóiakat, ki-ki ízlése szerint választhat).
Arról már nem is beszélve, hogy a szlovák-román meccs sem úgy alakult, ahogy nekünk jó lett volna, de ezen nincs is miért csodálkozni. Jómagam már jó előre feltettem volna a fél – sőt egy rosszabb pillanatomban akár az egész – vagyonomat arra, hogy a mindkettejük számára továbbjutást jelentő, a magyarok számára viszont kedvezőtlen döntetlenre hozzák ki a meccset.
illetve a portugálok részéről az sem kizárt, hogy inkább a könnyebb ellenfélnek tekintett szlovénokat akarták továbbjuttatni a torna során folyamatosan javuló formát mutató magyarokkal szemben, akik azért már okoztak nekik kellemetlen perceket Eb-n.
Így aztán az előző Eb-n szerzetthez képest több pont ellenére marad a szomorkodás, hiszen ismét csak nem sikerült kijutni a csoportból.
Azt, hogy mi vezetett ide, természetesen ki kell elemezni, a hibákat meg kell beszélni és a jövőre nézve a lehető legnagyobb mértékben kiküszöbölni.
Az biztosan nem segített, hogy talán még maguk a játékosok is elhitték, hogy a végső győzelemre is esélyes, világverő csapatként érkeztek az Eb-re, ami azért még akkor is túlzás, ha van olyan játékos a válogatottban, aki valóban a világ labdarúgásának elitjébe tartozik.
Remélhetőleg sikerül mentálisan feldolgozni a felemás szereplést, nem kiáltanak ki senkit bűnbaknak, és nem hallgatnak a károgókra, akik máris temetik az épp hogy feltámadt magyar labdarúgást, elvégre a mostani tornán a csoportmeccsek után mégiscsak megmaradt az esély a továbbjutásra.
Viszont az Eb-n történtek jó tanulságként szolgálnak a jövőre nézve – és nem csupán a foci tekintetében.
Ismét csak rávilágítanak ugyanis arra, hogy
hiszen ők elsősorban mindig a saját érdekeiket tartják szem előtt.
Ami persze érthető, és
Most azonban nem másokkal kell foglalkozni – bár azért az előzőleg lesajnált románok ambícióját, akiknek ezúton is gratulálunk a továbbjutáshoz, érdemes példaként tekinteni –, és a tanulságokat levonva, kellő határozottsággal és alázattal rá kell készülni a minél jobb szereplésre a Nemzetek Ligájában és a soron következő vb-selejtezőkön.
Amit mind a játékosok, mind a szurkolók megérdemelnek.
Apropó szurkolók: a labdarúgó-válogatott szereplését most talán sokan kudarcként élik meg, és szomorkodnak, de azért a világnak nincs vége, sőt, a foci nem az egyetlen létező sportág – még ha a legnépszerűbb és jó esetben az egyik legszebb is.
És remélhetőleg sokkal többször felcsendül majd a Himnusz, mint amennyiszer egy foci Eb-n vagy vébén egyáltalán felcsendülhet.
Balogh Levente
Miután a valóság Călin Georgescu személyén keresztül jókorát rottyantott a romániai közélet ventilátorába, az ember igyekszik nagyon óvatosan jóslatokba bocsátkozni azzal kapcsolatosan, mi várható a vasárnapi parlamenti választáson.
Páva Adorján
JEGYZET – Gyermekkorom nyári vakációiban több hetet nagyszüleim tanyáján töltöttem, a román–magyar határ közvetlen közelében. Gyerekkorom egyik „legmerészebb” tetteként átpisiltem Magyarországra.
Gazda Árpád
Romániában mintha egyre inkább messiásválasztásra hívnák urnákhoz az embereket. Az eredményt pedig az algoritmus adja.
Balogh Levente
A precízen, az elnökválasztás előtti utolsó napokra időzített, egy ügyfeleit átverő ingatlancég által bérelt géppel való utazással megszorongatni próbált Marcel Ciolacu számára valóban nem jött jól a leleplezés.
Makkay József
Pattanásig feszült a helyzet a nyugat-, és a kelet-európai gazdák körében. A területalapú agrártámogatások lefaragása, a tehéntartás korlátozása és a vámmentes dél-amerikai mezőgazdasági termékek behozatala miatt több tízezer gazda tüntetne.
Páva Adorján
A kisgyerek nehezen dolgozza fel, hogy a Mikulás igazából nem létezik – nagyjából ugyanilyen küzdelmes folyamat Románia számára elfogadni Koszovó, vagy akár önmaga része, Székelyföld létezését is.
Kiss Judit
Görgetünk, bámuljuk képernyőinken hírfolyamok végtelenített, soha el nem fogyó szalagjait. Ha netán szokatlanabb időjárási mozzanat történik odakint, legtöbbször nem is az ablakon kitekintve vesszük észre.
1 hozzászólás