Parajd, a működésképtelen Románia és az újratervezés

2025. június 03., 20:002025. június 03., 20:00

2025. június 03., 20:512025. június 03., 20:51

Megnyugtató válaszok, lehetséges megoldások helyett egyre több a kérdőjel Parajdon azóta, hogy az évtizedek óta nem tapasztalt vízhozammal megáradt Korond-patak május utolsó napjaiban teljesen megtöltötte a sóbányát. Ráadásul a katasztrófa bekövetkezte óta eltelt szűk egy hét alatt még mindig nem derült ki, pontosan mekkora haváriával állunk szemben, milyen kilátásai vannak nem csak a Hargita megyei településnek, hanem a Sóvidéknek és egész Székelyföldnek.

A megannyi kérdőjel ellenére néhány dolgot bizonyosan tudunk. Parajd, a Székelyföld közelmúltbeli legsúlyosabb ipari, ökológiai, idegenforgalmi, szociális válságát ugyanazoknak a jelenségeknek az elegye váltotta ki, amelyek évtizedek óta fékezik Románia fejlődését. A mostani súlyos vészhelyzetet természeti csapás okozta ugyan, ennek kialakulásához azonban alapvetően hozzájárult az emberi tevékenység, egészen pontosan a hanyagság, a mulasztások egész sora, a szervezetlenség, az állam működésképtelensége.

Közel két évtizede nyilvánvaló az Európa egyik legnagyobb sótartalékát rejtő bányát működtető állami sóipari vállalat számára, hogy az elsősorban a Korond-patakból eredő rendszeres beszivárgások előbb-utóbb súlyos problémákhoz vezetnek.

Ennek ellenére a Salromnál is ugyanaz volt a reakció, mint a román állami vállalatoknál, intézményeknél, hivataloknál általában: a felelősség elhárítása, a döntésképtelenség, a forráshiányra hivatkozás, no és persze a társadalomba is mélyen beivódott balkáni gondolkodásmód: „las’ că merge și așa”. (Hagyd csak, menni fog az így is). Ugyanez a mentalitás a romániai valóság egyik rákfenéje, többek között ez vezetett – hogy egy más jellegű, ám a kiváltó okok tekintetében a parajdihoz annyira hasonló tragédiát említsünk – a több mint hatvan halálos áldozatot követelő, tíz évvel ezelőtt a bukaresti Colectiv klubban bekövetkezett tűzvészhez is.

Akárcsak abban az esetben, Parajdon is állami intézmények egész sora hunyt szemet a rendellenességek fölött, görgette maga előtt a problémát. És ne legyenek illúzióink, a Colectiv-ügyhöz hasonlóan a sóbánya elárasztása esetében is elmaradnak a felelősségre vonások, egy ideig még folyik majd a vita a sóipari társaság és a vízügyi igazgatóság, az ezeket az intézményeket felügyelő gazdasági, illetve környezetvédelmi minisztérium felelősségéről, aztán majd kialszik ez is. Ráadásul ugyanaz a veszély fenyeget, hogy nem tanulunk ezekből az esetekből, és nem foganatosítunk elengedhetetlen óvintézkedéseket; például tíz év elteltével sem épültek meg a nagy égési sérültek kezelésére alkalmas kórházak, amelyek szükségességére annyira ráirányította a figyelmet a Colectiv-tragédia (is).

Oda jutottunk, hogy államfők lesújtó következtetéseket vonnak le a hazai rögvalóságról és a helyzet tarthatatlanságáról, de ez is következmények nélkül marad.

Ha sok érdeme nem is volt tízéves Cotroceni-i pályafutása során, Klaus Iohannis legalább ki merte mondani (a 2021-ben történt konstancai kórháztűz nyomán), hogy a román állam kudarcot vallott, mégpedig abban az alapvető feladatában, hogy megvédje állampolgárait. És sajnos ezzel a tanulsággal maradtunk, hiszen utódja, a bő egy hete hivatalába lépett Nicușor Dan éppen Parajdon tett terepszemléje közben volt kénytelen elismerni, hogy a román állam működésképtelen.

Ezek után mondja még valaki, hogy a sóbánya katasztrófája kizárólag Parajd problémája.

Mint ahogy a közvetlen következményei súlyosan érintik a teljes Sóvidéket és a Székelyföldet, a tanulságokat tekintve országos, általános érvényű kihatásokról beszélhetünk. Románia, a kudarcot vallott állam működőképességéhez évtizedek óta halogatott reformok végrehajtására van szükség, amelyek Nicușor Dan megválasztásával, az általa sürgetett elképzelésekkel vagy megvalósulnak, vagy nem. Parajdnak azonban óhatatlanul stratégiára van szüksége a jelenlegi súlyos helyzetből való kilábalás, a túlélés, mondhatni az újjászületés érdekében.

Jelen pillanatban nem tudjuk ugyanis, mi menthető meg a sóbányából, ha egyáltalán fennmarad valamilyen formában a létesítmény, egyre több az arra utaló jel, hogy sem a kitermelés, sem az idegenforgalom nem folytatható odalent (abban a formában legalábbis nem, mint az elmúlt évtizedekben), mindazonáltal az sem ismert egyelőre, hogy a bánya elárasztásának, esetleges beomlásának milyen következményei lesznek a településre, a régióra. Hiszen a helyzet nap mint nap változik, újabban a folyóvizekben megemelkedett sókoncentráció okoz fennakadásokat az ivóvízellátásban a térségben, de azt is csak találgatni lehet, mi történik, ha még nagyobb mennyiségben kerül sóval telített oldat a vizekbe.

Parajdon tehát súlyos a helyzet, és érthető, ha a lakosság egy része kilátástalannak is tartja. A településnek azonban minden lehetőséget meg kell ragadnia, hogy ne vesztesként jöjjön ki ebből a tragédiából. Abból kell erőt merítenie a sóvidéki település közösségének, hogy mellette áll a Székelyföld és Erdély, ugyanakkor ki kell használnia, hogy egyszerre két állam, a román és a magyar is a támogatására siet, továbbá európai uniós forrásokra is számíthat. Nem beszélve arról a példás összefogásról, adománygyűjtési akciósorozatról, amelynek keretében erdélyi és anyaországi önkormányzatok, egyházak, civil szervezetek, együttesek, művészek siettek a parajdiak megsegítésére. Ezeknek a kínálkozó lehetőségeknek a kiaknázása jelent kiutat Parajd számára, az ottani közösségnek (teljesen) újra kell gondolnia gazdasági, vállalkozói életét, idegenforgalmát, egyáltalán a jövőjét.

Bízunk benne, hogy sikerülni fog, és elkerülhető lesz a katasztrófa kiterjedése. Románia működőképességének visszaszerzése, egy nem kudarcos, hanem következményekkel rendelkező országgá válása kapcsán már nem vagyunk ilyen optimisták.

sóbánya Parajd