Külügyminiszter: a szervezett bűnözés és a magas visszautasítási arány miatt zárták ki Romániát az amerikai vízummentességből

vízummenteség

Mást mond. Míg korábban a román kormány is azt közölte a vízummentesség kapcsán, hogy sikerült 3 százalék alá szorítani az elutasítottsági arányt, Hurezeanu most azt mondja, az még mindig túl magas

Fotó: Román külügyminisztérium

Romániát a szervezett bűnözés és az elutasított vízumkérelmek túl nagy száma miatt zárták ki az amerikai vízummentességi programból (Visa Waiver) – jelentette ki Emil Hurezeanu külügyminiszter a csütörtöki kormányülés elején.

Krónika

2025. május 29., 18:292025. május 29., 18:29

2025. május 29., 18:502025. május 29., 18:50

Az elutasított kérelmek magas arányára vonatkozó kijelentése ugyanakkor ellentmond mind a korábban az Egyesült Államok illetékes hatóságai, mind a román kormány által bejelentett hírnek, miszerint sikerült a határértéknek számító 3 százalék alá szorítani az elutasított kérelmek arányát.

Amikor a jelen levő újságírók emlékeztették erre a külügyminisztert, annyit felelt: „Ez még nyitott kérdés”.

Hurezeanu azt is kifejtette,

nem tud becslést mondani arra vonatkozóan, mikor kerülhet Románia be a programba, az ugyanis a washingtoni Belbiztonsági Minisztérium hatáskörébe tartozik, amely kivizsgálja a helyzetet.

korábban írtuk

Rákérdeztünk az amerikai belbiztonsági minisztériumban, tényleg a választás érvénytelenítése miatt zárták-e ki Romániát a vízummentességi programból
Rákérdeztünk az amerikai belbiztonsági minisztériumban, tényleg a választás érvénytelenítése miatt zárták-e ki Romániát a vízummentességi programból

Nem kívánta kommentálni a Krónika kérdésére az Egyesült Államok Belbiztonsági Minisztériuma (DHS) azt az értesülést, miszerint Romániának a vízummentességi programból való kizárásához hozzájárult a tavalyi elnökválasztás eredményének érvénytelenítése.

Mint ismeretes, a Marcel Ciolacu azóta leköszönt miniszterelnök vezette kormány preszítzskérdésnek tekintette, hogy Románia bekerüljön a turisztikai vagy üzleti céllal az Egyesült Államba utazó személyek számára könnyített beutazást biztosító programba.

Ennek az egyik alapfeltétele, hogy az elutasított igénylések aránya 3 százalék alá csökkenjen.

Ennek elérése érdekében a kormány arra buzdította a román állampolgárokat, akik már korábban megkapták a vízumot, így bizonyossá vált, hogy az amerikai hatóságok nem tekintik őket kockázatnak,

hogy ismét igényeljék a beutazási engedélyt, hogy ezzel is leszorítsák az elutasítottsági arányt.

Sőt a kormány átvállalta, hogy a közalkalmazottak számára kifizeti a vízum díját – a Profit.ro szerint 2024 májusának közepéig mintegy 20 ezer közalkalmazott élt azzal a lehetőséggel, hogy a kormány kifizette számukra a vízum költségeit.

A leköszönő Biden-kormány belbiztonsági minisztériuma még január 10-én jelentette be, hogy Románia – a világ 43. országaként – március 31-től részt vesz a vízummentességi programban.

A vízummentesség azt jelentené, hogy a román állampolgárok vízum nélkül utazhatnának az Egyesült Államokba – üzleti vagy turisztikai célból, legtöbb 90 napra –, és ehhez csak az elektronikus utazási engedélyezési rendszer (Electronic System for Travel Authorization – ESTA) oldalán kell regisztrálniuk.

korábban írtuk

Tényleg hozzájárult a választás érvénytelenítése körüli mizéria Románia kizárásához az amerikai vízummentességi programból
Tényleg hozzájárult a választás érvénytelenítése körüli mizéria Románia kizárásához az amerikai vízummentességi programból

A tavalyi elnökválasztás érvénytelenítéséhez kapcsolódó botrány is hozzájárult ahhoz, hogy az Egyesült Államok kizárta Romániát a vízummentességi rendszerből.

Csakhogy a belbiztonsági minisztérium március 25-én már azt közölte, hogy az amerikai kormány felülvizsgálja Románia felvételét a vízummentességi programba, mert ellenőrizni szeretné, hogy az ország megfelel-e a program szigorú biztonsági követelményeinek.

Ezt követően május 10-én már azt jelentette be, hogy kizárják Romániát a programból.

A belbiztonsági minisztérium közleménye alapján a döntés az amerikai külügyminisztériummal konzultálva született. Indoklásként annyit közöltek, hogy az amerikai hatóságok számára a Visa Waiver program magas színvonalának fenntartása elengedhetetlen az amerikai nemzetbiztonság szempontjából.

A washingtoni tárca emlékeztet: annak ellenére, hogy biztonsági aggályok merültek fel, a Biden-kormányzat 2025. január 9-én Romániát olyan országként jelölte ki, amely részt vehet a vízummentességi programban.

„Románia a jövőben újra megfontolás tárgyát képezheti, amennyiben megfelel a törvényben előírt jogosultsági kritériumoknak” – szerepel a minisztérium közleményében.

korábban írtuk

Vízumbotrány: az illegális migráció lehet Románia kizárásának oka az amerikai nagykövetség üzenete alapján
Vízumbotrány: az illegális migráció lehet Románia kizárásának oka az amerikai nagykövetség üzenete alapján

„Üzent” szombaton az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége a romániai polgároknak azt követően, hogy Washington pénteken bejelentette: kizárja Romániát a vízummentességi programból.

A washingtoni bejelentésre a bukaresti kormány úgy reagált: Románia „a legmagasabb szinten” folytatni fogja a diplomáciai párbeszédet az Egyesült Államokkal annak érdekében, hogy „a román állampolgárok jogait tiszteletben tartsák”.

A Marcel Ciolacu vezette kormány szerint Románia teljesített valamennyi technikai feltételt, amelyet az amerikai adminisztrációk javasoltak a Visa Waiver programba való belépéshez.

Mint arról beszámoltunk, az amerikai nagykövetség május elején az X-oldalán olyan üzenetet tett közzé, amelyből arra lehet következtetni, hogy az amerikai kormánynak a Romániából érkező szervezett illegális bevándorlással van problémája.

Romániai bűnözői klánok ugyanis az elmúlt években több ezer román állampolgárt csempésztek be az Egyesült Államokba, ahol aztán bűncselekmények elkövetésére kényszerítették őket.

Két hete aztán a Politico arról írt: a tavalyi elnökválasztás érvénytelenítéséhez kapcsolódó botrány is hozzájárult ahhoz, hogy az Egyesült Államok kizárta Romániát a vízummentességi rendszerből kevéssel azt követően, hogy felvette.

korábban írtuk

Amerika kizárta Romániát a vízummentességi programból
Amerika kizárta Romániát a vízummentességi programból

Az Amerikai Egyesült Államok Belbiztonsági Minisztériuma pénteken bejelentette, hogy kizárja Romániát a vízummentességi programból (Visa Waiver), amelyhez Joe Biden elnöksége idején kapott felvételt az ország.

Bár az Egyesült Államok Belbiztonsági Minisztériuma hivatalos bejelentése szerint részben „a határbiztonság és a bevándorlás ellenőrzése érdekében” zárták ki Romániát a vízummentességi programból, egy korábban nem publikált, a Politico birtokába került belső NSC- (Nemzetbiztonsági Tanács) feljegyzésből kiderül, hogy a Trump-kormányzat egy másik tényezőt is figyelembe vett: azt, hogy álláspontja szerint

Románia nem tartotta be a Fehér Ház által demokratikus normáknak tekintett előírásokat a tavalyi választások érvénytelenítésekor, illetve azt követően, amikor eltiltották Călin Georgescut a választáson való újabb indulástól.

A bizottság, amelynek elnöke Andrew Peek, az NSC európai és eurázsiai főigazgatója volt, leszögezte, hogy fontos biztosítani, hogy Románia „fenntartsa a demokratikus gyakorlatot, és szabad, tisztességes és átlátható választásokat tartson”.

„A bevándorlási és vízumrendszerünk integritásának védelme alapvető fontosságú nemzetbiztonságunk garantálásához” – mondta a Fehér Ház egyik tisztviselője az NSD-nek (National Security Daily – a Politico hírlevele) adott nyilatkozatában.

Idézet
A vízummentességi programra való jogosultsághoz szigorú követelmények teljesítése szükséges, amelyek kapcsán nem volt világos, hogy Románia valóban megfelelt-e, amikor a Biden-kormányzat az utolsó napokban siettette a folyamatot.

Ettől függetlenül aggódunk az európai antidemokratikus intézkedések miatt, beleértve a bizonyos nézetek elleni jogi lépéseket” – hangsúlyozta.

J. D. Vance amerikai alelnök a februári müncheni biztonsági konferencián, majd azt követően is bírálta Romániát az elnökválasztás érvénytelenítése miatt.

korábban írtuk

Hivatalos: Amerika felfüggesztette Románia felvételét a vízummentességi programba
Hivatalos: Amerika felfüggesztette Románia felvételét a vízummentességi programba

Az Egyesült Államok belbiztonsági minisztériuma kedden bejelentette, hogy az amerikai kormány felülvizsgálja Románia felvételét a vízummentességi programba.

1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 29., csütörtök

Távozik az amerikai kormányzatból a Romániát az elnökválasztás érvénytelenítése miatt bíráló techmilliárdos

Bejelentette távozását Elon Musk techmilliárdos a Trump-kormányzatból, miután segített az amerikai kormányzat méretének csökkentésére irányuló törekvésben, amelynek során több ezer szövetségi munkahelyet szüntettek meg.

Távozik az amerikai kormányzatból a Romániát az elnökválasztás érvénytelenítése miatt bíráló techmilliárdos
2025. május 29., csütörtök

Gáza: éhező palesztinok rohantak meg egy élelmiszerraktárat, többen meghaltak

Éhes palesztin tömeg tört be szerdán az ENSZ egyik raktárába Gáza központjában, aminek következtében legalább két ember meghalt és többen megsérültek, miközben az övezetben egyre súlyosbodik az éhínség.

Gáza: éhező palesztinok rohantak meg egy élelmiszerraktárat, többen meghaltak
2025. május 29., csütörtök

Trump: két hét múlva kiderül, szükségesek-e az új szankciók Moszkva ellen

Donald Trump amerikai elnök szerdán közölte, hogy egyelőre azért nem vezetett be újabb szankciókat Oroszország ellen, mert úgy véli, hogy elérhető közelségbe kerülhet egy békemegállapodás az ukrajnai háború befejezéséről.

Trump: két hét múlva kiderül, szükségesek-e az új szankciók Moszkva ellen
2025. május 28., szerda

Huszonegy vádpontban emelhetnek vádat a Tate fivérek ellen Angliában

Huszonegy vádpontban adott felhatalmazást vádemelésre a Tate fivérek ellen az angol-walesi főügyészség (Crown Prosecution Service, CPS).

Huszonegy vádpontban emelhetnek vádat a Tate fivérek ellen Angliában
2025. május 28., szerda

„Megszállja” a Fekete-tengert az EU az új stratégia szerint

A Fekete-tenger térségének biztonságát, stabilitását és fenntartható fejlődését célzó új és átfogó stratégiát mutatott be szerdán az Európai Bizottság. A kezdeményezés célja, hogy megerősítse az Európai Unió geopolitikai szerepét a térségben.

„Megszállja” a Fekete-tengert az EU az új stratégia szerint
2025. május 28., szerda

Medve támadt egy nőre Szlovéniában – Szlovákiában medvehúst szolgálhatnak fel az éttermek

Barnamedve támadt rá egy nőre, és súlyosan megsebesítette Szlovéniában, a fővárostól, Ljubljanától mintegy tíz kilométerre délkeletre fekvő Skofljica külvárosában, egy erdőszélen - közölte szerdán a ljubljanai rendőrség.

Medve támadt egy nőre Szlovéniában – Szlovákiában medvehúst szolgálhatnak fel az éttermek
2025. május 28., szerda

XIV. Leó pápa békét sürgetett Ukrajnában és a Gázai-övezetben

A háború megállítását sürgette a béketárgyalások elindításával Ukrajnában XIV. Leó pápa, aki tűzszünetet, a humanitárius jog betartását és a túszok szabadon engedését kérte a Gázai övezetben is a Szent Péter téren tartott szerdai általános audiencián.

XIV. Leó pápa békét sürgetett Ukrajnában és a Gázai-övezetben
2025. május 28., szerda

Putyin a NATO keleti bővítésének leállítását szabja a tűzszünet feltételéül

Vlagyimir Putyin elnök az ukrajnai háború befejezésének egyik feltételeként azt követeli, hogy a nyugati vezetők írásban kötelezzék el magukat a NATO keleti bővítésének leállítására és az Oroszországgal szembeni szankciók egy részének feloldására.

Putyin a NATO keleti bővítésének leállítását szabja a tűzszünet feltételéül
2025. május 28., szerda

Nicușor Dan a Trumppal folytatott beszélgetés után: elkötelezett vagyok a román–amerikai stratégiai partnerség elmélyítése mellett

Elkötelezettségét hangsúlyozta a Románia és az Egyesült Államok közötti stratégiai partnerség elmélyítése mellett Nicușor Dan román államfő, miután telefonon beszélgetett Donald Trump amerikai elnökkel.

Nicușor Dan a Trumppal folytatott beszélgetés után: elkötelezett vagyok a román–amerikai stratégiai partnerség elmélyítése mellett
2025. május 28., szerda

Káosz egy gázai ételosztó ponton, lövések is dördültek

Káosz tört ki kedden egy vitatott, az Egyesült Államok által támogatott csoport által működtetett gázai segélyosztó helyszínen, amikor kétségbeesett palesztinok ezrei igyekeztek élelmiszerhez, miközben izraeli katonák figyelmeztető lövéseket adtak le.

Káosz egy gázai ételosztó ponton, lövések is dördültek