Balogh Levente

Balogh Levente

Vagy sikerül mozgósítani, vagy Simion lesz a befutó

2025. május 09., 21:282025. május 09., 21:28

Az eredményt látva kijelenthető: a kormánypártok akkor is nehezen tudtak volna jobb eredményt összehozni a szélsőjobboldali, magyargyűlölő George Simion számára a megismételt elnökválasztás első fordulójában, ha a kampányidőszakban közvetlenül mellette korteskednek.

Az ugyanis egyértelmű, hogy Simion nem a saját ellenállhatatlan karizmájának és az ország problémáit tűpontosan beazonosító, azokra hiteles és érdemi megoldást kínáló programjának köszönhetően nyerte meg jelentős arányban, a második helyezett Nicușor Danhoz képest húsz százalékos előnnyel az elnökválasztás első fordulóját, mivel alapvetően egyik sincs neki.

A jelenlegi kormányoldal hibái azonban a polgárok jelentős részében az elmúlt évek elhibázott, demagóg kormányzati politikája miatt felgyülemlett elégedetlenséggel és kiábrándultsággal együtt kellő muníciót szolgáltattak neki ahhoz, hogy a becsültnél is nagyobb arányban nyerje meg az első kört,

és nagy eséllyel forduljon rá a másodikra.

Az persze tudható volt, hogy a jelenlegi kormány dolga igencsak nehéz lesz, hiszen az előző kabinet által a tavalyi kampányévben felelőtlenül, hitelből végrehajtott osztogatás után előállt példátlan nagyságú költségvetési hiány lefaragására fájdalmas megszorító intézkedéseket kellett és kell meglépnie.

A dolog szépséghibája az, hogy az előző kormány az RMDSZ kivételével azonos a jelenlegi kormánnyal, vagyis a PSD és a PNL saját magát hozta kilátástalan helyzetbe a választások utáni időszakra.

A magyar szervezet pedig a jelek szerint jó ötletnek tartotta, ha a közvélemény szemében rá is hárul abból a felelősségből, amelyet a román kormánypártok viselnek abban, hogy az ország ide jutott.

Nos, nem volt az.

A PSD és a PNL vélhetően úgy gondolta, hogy amint letelik a tavalyi négy választás, az új kormány hivatalba lépése után majd csak elboldogul valahogy a megszorítások miatti népharag ellenére is, hiszen négy évig nem kell attól tartania, hogy választáson váltják le.

A valóság azonban keresztülhúzta a számításaikat, hiszen az elnökválasztás eredményének megsemmisítése nyomán mégiscsak maradt idénre egy olyan megmérettetés, amelyen a polgárok megbüntethették a kormánypártokat – és ha már így alakult, akkor az emberek éltek is a lehetőséggel. A másik ok az, hogy a kormányoldal Crin Antonescu személyében egy másodlagos frissességű, tízévnyi hibernálásból reaktivált arcot húzott elő jelöltként, akit még aktív politikusi korában sem igazán lehetett azzal vádolni, hogy elsöprő népszerűségnek és köztiszteletnek örvendene.

És aki számára ráadásul a magyarok pártfogását is kérték, annak ellenére, hogy tizenegynéhány évvel ezelőtt nem egy olyan kijelentést tett a magyarok kapcsán, amelyek nem öregedtek túl jól annak fényében, hogy most „magyarbarát” és „toleráns” jelöltként próbálták őt eladni.

Bár már az is meglepő, hogy Antonescu neve egyáltalán fölmerülhetett, az igazán döbbenetes az, hogy a koalíció végül el is fogadta, holott jobb helyeken ilyenkor kiveszik az unicumos poharat annak a kezéből, aki előállt az ötlettel, és egy kényelmes fekhely felé terelik.

Az eredmény ismert, Antonescu mehet vissza a hibernálóba, egykori koalíciós partnere, a PSD kiábrándult szavazóinak egy részét elhappoló Victor Ponta frissen felfedezett szuverenista énjével együtt visszakerült a politikai térképre, a felsült kormánypártok pedig vagy még nem tértek magukhoz a sokkból, amelyet az okozott, hogy a jelöltjük még a második fordulóba sem jutott be, vagy már igyekeznek is menekülni a nem kis részben saját maguk meglékelte hajóról.

Marcel Ciolacu miniszterelnöknek természetesen nem kis felelőssége van a kudarcban. Azonban azzal, hogy máris lemondott, és az általa vezetett PSD bejelentette a koalícióból való kilépést, valójában nem tett mást, mint hogy a lovak közé dobta a gyeplőt, tovább rontva a helyzetet, és a leendő államfő kénye-kedvére bízva az új kormánykoalíció létrehozását.

Sőt egy új parlamentét is, hiszen ha Simion nyer, és kétszer is a parlamenti többség számára elfogadhatatlan miniszterelnököt jelöl – márpedig épelméjű ember az általa lehetséges kormányfőjelöltként belengetett, szintén szélsőjobboldali, de legalább emellett összeesküvéselmélet-hívő Călin Georgescura nem szavazhat –, akkor

jöhetnek az előre hozott választások, amelyeken a jelenlegi közhangulat és az AUR-elnök eddigi sikere alapján akár többségbe is kerülhetnek a szélsőjobboldali pártok.

Míg ha a koalíció egyben marad, hogy egységfrontot alkosson a szélsőjobbal szemben, akkor az államfő nemigen tudná leváltani, elvégre továbbra is meglenne a parlamenti többsége. A PSD vezetői az újabb pofon után felmérték, hogy a korábban a legfőbb ellenségnek bélyegzett liberálisokkal megkötött koalíció és a párt mérsékelt balközép erőként való pozicionálása legfeljebb csak egyes nyugati kancelláriákon és „progresszív” körök részéről vált ki elismerő fejsimogatást, a párt klasszikus szavazótábora részéről annál kevésbé.

A régi szavazók hiányolták a PSD klasszikus, Iliescu-féle, sovinizmusba hajló nacionalista karaktert, és ha már Ponta kissé lájtosabban, Simion és az AUR pedig radikálisabban ezt kínálta nekik, akkor inkább átnyergeltek hozzájuk

– ahogy ezt a tavalyi parlamenti voksolás és az idei elnökválasztás első fordulója is jelzi. Így aztán a PSD vezetői úgy döntöttek, hogy mennek a választóik után, és ha úgy értékelik, hogy arra lenne tömegigény, akkor előbb-utóbb az AUR-ral való parlamenti együttműködés valamilyen formáját is felvállalják.

A liberálisok egy kicsivel jobb helyzetben vannak, hiszen nem ők adták a miniszterelnököt, de azért azzal nekik is el kell valahogy számolniuk, hogy a hagyományos szavazótáboruk nagy része ugyanúgy Simionra szavazott, mint a PSD-é. És vélhetően a legkevésbé sem kompenzálja őket mindezért az, hogy most Cătălin Predoiu személyében ők adhatják az ügyvivő miniszterelnököt.

Amúgy is a tragikomédia irányába tolja el Románia államformáját az a tény, hogy az ügyvivő államfőnek kellett kineveznie az ügyvivő miniszterelnököt, aki amúgy egyben ügyvivő pártelnök is.

Az RMDSZ ugyan most lobogtathatja a választási térképeket, hogy lám-lám, a magyar vidékeken mindenütt Antonescu nyert, de azért a szövetség illetékesei sem lehetnek maradéktalanul elégedettek, hiszen amúgy a magyarokat sok helyen ismét csak kisebb arányban lehetett mozgósítani, mint a románokat. A magyar szervezet a kormányalakításkor nagyot akart szakítani azzal, hogy két, eddig példátlanul fontos kulcstárcát, a pénzügyi és a fejlesztési minisztériumot is meg tudott szerezni a kormányban, de csúnya vége lett.

Persze karakánságnak tűnik, hogy presztízsből bevállalta a pénzügyminiszteri tisztséget, de vélhetően a két román párt úgy volt vele, hogy ilyen gazdasági helyzetben jobb is, ha nem nekik kell kiállniuk, hogy a rossz híreket közöljék, vigyék csak el a balhét a magyarok. Ezért aztán most, Ciolacu és a PSD megfutamodása nyomán könnyen előfordulhat, hogy a gazdaságot rendbe tevő erő helyett a káosz egyik előidézőjeként tekintenek az RMDSZ-re is

– az már ma is látható és tapasztalható, hogy Tánczos Barnát az egyszerű polgárok jelentős része úgy tartja számon, mint a pénzügyminisztert, aki elszabotálta a tavalyi kampányévben beígért, amúgy teljesen irreális nyugdíjemelést.

Eközben az RMDSZ azzal, hogy háttérbe szorította a sajátos magyar követelések – elsősorban az autonómia – képviseletét, azt állítva, hogy azok nem időszerűek, helyettük pedig gyakorlatilag kizárólag a – kétségkívül égetően fontos – országos ügyekre koncentrált, még inkább elszakadt a magyar közösségtől. Ezáltal pedig még inkább az a kép alakult ki róla, hogy minden eddiginél jobban belesimult a román establishmentbe, és szerves része a fősodornak – amit a magyar választópolgárok jelentős része azzal torol meg, hogy egyre kevésbé hallgat az RMDSZ útmutatására.

És jó esetben Danra szavazott Antonescu helyett, a rosszabbikban pedig – bármilyen döbbenetes is – Simionra.

Ezért nehéz lesz meggyőznie a magyarokat, hogy tényleg létfontosságú érdekük a már első fordulós győzelmével is a lej árfolyamát bedöntő és a banki hitelek törlesztőrészleteit egekbe lökő Simion győzelmét megakadályozni. Azonban muszáj megpróbálni, ám nem mindegy, hogyan.

Az eltartott kisujjú, lenéző kioktatás és az európai értékekről való papolás most határozottan kontraproduktív.

Nem mintha Simion nem egy sötét balkáni alak lenne, azok a klasszikus értékek pedig, amelyeken az EU eredetileg alapszik, nem lennének fontosak. De éppen azért tud népszerű lenni, mert a jelenlegi, az európai polgároktól elszakadt, az általa erőltetetthez képest eltérő politikai nézetet valló kormányok által vezetett tagállamokat ideológiai alapon, mondvacsinált okokból büntető – ami számunkra különösen felháborító: az őshonos kisebbségek jogainak védelmét sutba vágó, bár Simion ezt biztos nem bánja – eurokrata elittel és az általa képviselt, a kontinens számos országában kudarcos, de a hatalomhoz ennek ellenére is körömszakadtáig ragaszkodó fősodorral szemben határozza meg magát, és a tömegek nyelvén beszél.

Vagyis a divatos szuverenizmus képviselőjeként próbálja magát eladni, miközben virtigli szélsőjobboldali, magyar katonák sírjait meggyalázó, intoleráns alak, aki Georgescu személyében egy, a klasszikus román fasizmus tömeggyilkosait méltató, a román újfasizmus prominens arcaival kvaterkázó embert akar miniszterelnökként a nyakunkra ültetni.

Ezért az összes olyan pártnak, amely, ha nem is rajongója Dannak, de a szélsőjobboldali, magyargyűlölő Simionnál mégiscsak jobbnak tartja, minél szélesebb tömegeket kell minél érthetőbben megszólítania és megpróbálnia meggyőzni.

Az ugyanis az eredmények alapján jól látható, hogy a választáson részt vevő polgárok körében Simionnak nagyobb tartalékai vannak, mint Dannak. Ugyanakkor a valamivel több mint 53 százalékos részvételből az is látható, hogy még van remény.

De az első fordulóban távol maradó polgárok mozgósítása nélkül Simion végső győzelme aligha lesz megakadályozható.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezt olvasta?

Páva Adorján

Páva Adorján

Erdély a „teremtő káoszban”

Románia most aztán nem marad le: a dekadens Nyugattal egy időben rendelte be magának a szélsőséges-populista-szuverenista tisztítódesszertet.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Románia a vesztébe rohan, de még visszafordulhat

Bár a kellemetlen meglepetés több tekintetben is benne volt a pakliban, nem túlzás sokknak nevezni a romániai államfőválasztás vasárnap rendezett első fordulójának eredményét.

Balogh Levente

Balogh Levente

A választás, amely senkinek sem hiányzott

Vélhetően sokan értenek egyet azzal, hogy Romániában nagyjából annyi szükség volt arra, hogy 2025-ben újabb, ráadásul megismételt elnökválasztást kelljen tartani, mint egy pornófilm forgatásán az intimitás-koordinátorra.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Na de mi következik az államfőválasztás után?

Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.

Balogh Levente

Balogh Levente

Ferenc, a „magyaros” pápa

Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.

Balogh Levente

Balogh Levente

Árad a cián

A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.