Balogh Levente

Balogh Levente

Nicușor Dan, Románia és a magyarok

2025. május 23., 19:352025. május 23., 19:35

2025. május 23., 19:402025. május 23., 19:40

Miközben Nicușor Dan választási győzelme kedvező fejlemény a magyarok számára, hiszen sikerült elkerülni, hogy az országnak szélsőjobboldali, magyargyűlölő elnöke legyen, azért olyan sok okunk még sincs az önfeledt ünneplésre.

Egyrészt azért, mert az ország általános állapota ettől még nem javult, a költségvetési hiány ugyanolyan csillagászati léptékű, a megszorítások ugyanolyan elkerülhetetlenek, mint a választás előtt – talán némi fényt jelent az alagút végén, hogy Nicușor Dan győzelmét a gazdasági élet szereplői is megkönnyebbülve fogadták, így enyhülhet a román devizára nehezedő nyomás, és az ország kedvezőbb feltételekkel juthat hitelekhez.

Másrészt azért, mert

attól, hogy a magyar közösség jóval több mint 90 százaléka Danra voksolt, még nem jelenti azt, hogy kisebbségjogi szempontból jobb helyzetbe kerül, és a jogkövetelései, az autonómia iránti igénye kedvezőbb elbírálásban részesül.

Na és persze azért sem, mert a pillanatnyi felszusszanás sem feledtetheti, hogy a romániai társadalom – függetlenül attól, hogy George Simionra szavazott vagy Danra – megmutatta: igencsak elege van az eddigi pártokból, amelyeknek az egymással folytatott iszapbirkózás és a belharcok mellett

az elmúlt évtizedekben annyira futotta, hogy az európai uniós források felhasználásával amolyan Patyomkin-országot hozzanak létre, ahol egyes nagyobb, jórészt Erdélyben, a Partiumban és a Bánságban található városok már majdnem úgy néznek ki, mint Nyugat-Európában, miközben a vidéki területek nagy része még mindig a 20. század eleji állapotban ragadt

– vagy egyenesen 19. századiban.

Ez a különbség nagyrészt a két jelölt támogatottságában is megmutatkozott.

Eközben a jövedelmek növekedtek ugyan, de még mindig messze elmaradnak a nyugatiaktól, az árak folyamatosan emelkednek, a közszolgáltatások, az egészségügy és a szociális ellátás pedig kevés kivétellel még mindig minősíthetetlen állapotban van.

Ugyanakkor

az a paradox helyzet állt elő, hogy a választópolgárok többsége közvetve mégiscsak azokra a pártokra szavazott, amelyek a fősodrot alkotják, és amelyek előidézték a jelenlegi helyzetet,

az alternatívát ugyanis az ortodox miszticizmusban és az összeesküvés-elméletekben hívő szélsőjobb jelentené, amelyre épeszű ember egy asztmás pézsmapockot sem bízna rá, nem hogy egy országot.

Ezt jelzi, hogy a nagy többség arra a Danra voksolt, aki már előre közölte: az általa „Európa-barátnak” nevezett pártokból – vagyis a PSD-ből, a PNL-ből, az USR-ből és az RMDSZ-ből álló – nagykoalíciót szeretne.

Ami elvileg a jelentős parlamenti többséggel stabilitást hozhatna – gyakorlatilag viszont, a román politikumot ismerve, csak újabb koalíciós viszályokat, vitákat, sértődéseket és kilépéseket eredményez majd.

A PSD például – jelezve, hogy semmit sem tanult a leckéből, hogy az általa támogatott államfőjelölt fél éven belül kétszer is hatalmasat bukott – még mindig taktikázik,

és lebegteti, hogy hajlandó lenne-e kormányra lépni, ellenzékbe vonul, vagy hogy ellenzékbe vonul ugyan, de legalább kívülről biztosítja a többségi szavazatokat a kormány számára.

Tény, hogy kormányon a szükséges megszorító intézkedések és az egyre kevésbé elkerülhetőnek látszó adóemelések miatt még tovább csappanhat a támogatottsága, de a mostani helyzetben a párt illetékeseinek viselkedése már tragikomikusan felelőtlen – vagyis a Romániában megszokott.

A többi párt nagyot nyelve legalább úgy tesz, mintha nem akarna elfutni a felelősség elől, de azért biztosan el tudnának képzelni kedvezőbb kormányzási körülményeket is.

Mindeközben minden késlekedés, halogatás és ballépés csak a most hoppon maradt, de meg nem roppant, jelentős támogatottságú szélsőjobb malmára hajtja a vizet.

Mindeközben igazából még mindig csak találgathatunk, hogy Nicușor Dan milyen államfő lesz majd.

Messiásként tekinteni rá dőreség lenne, az általános atlantista, EU-fősodor-párti célokat megfogalmazó nyilatkozatain túlmenően nem tudni, mennyire tájba simuló elnök lesz majd a nemzetközi partnerekkel fennálló viszonyban, és milyen mértékben lesz képes valamilyen önálló víziót megfogalmazni. (Bár a román politikum nemzetközi kérdésekhez való hozzáállását ismerve utóbbit kevésbé tartjuk valószínűnek, sokkal valószínűbb, hogy a vitás kérdésekben simán a fősodorhoz idomul majd az Európai Unió Tanácsában).

És akkor számunkra egyáltalán nem utolsó sorban ott van még az is, hogyan viszonyul majd Dan a magyar közösséghez.

Hiszen a magyarok biankó csekket adtak neki azzal, hogy – jobb híján – gyakorlatilag egy emberként rá szavaztak, és ha nem is ők voltak a mérleg nyelve, amely eldöntötte győzelmét, azért az nekik köszönhetően vált biztossá és látványossá.

Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy a hála nem politikai kategória.

Pláne Romániában, és pláne a magyarokkal szemben ódzkodnak bármilyen gesztust tenni a politikusok, hiszen a magyarellenességre alapozó identitású országban a haladó, progresszív körökre is az a jellemző, hogy a Putyin-bérencségnél csak a magyarbérencség minősül nagyobb sértésnek.

Így aztán kérdéses, hogy a magyarok mozgósításával kapcsolatos elismerő szavakban ki is merül majd a köszönet, vagy konkrét formát is ölt valamilyen, magyar szempontból fontos jogkövetelés támogatásában.

Az RMDSZ feladata most az, hogy valamit kicsikarjon a magyar közösség számára –

a probléma csak az, hogy mivel a választások már lecsengtek, és Dan már birtokon belül van, a magyar szervezet alkupozíciója nem túl combos.

Sőt ha a PSD mégis méltóztatna kormányra lépni, akkor még a kormányzati részvétele sem annyira fontos.

Az RMDSZ helyzete amúgy sem könnyű, mivel a magyar választópolgároknak ugyanannyira teleszaladt már a zsákjuk az eddigi politikummal, mint a románoknak. És mivel a magyar szervezet néhány kivétellel az elmúlt években, évtizedekben jórészt kormányon volt,

ugyanúgy a fősodratú pártok közé sorolják, mint a PSD-t vagy a PNL-t.

Ezért ő maga is keményen megdolgozott, hiszen magát úgy próbálta pozicionálni, hogy a román szavazók körében is elfogadható legyen, ezért inkább az országos problémák megoldására fókuszált,

a konfliktusok felvállalása helyett elhanyagolta a sajátos magyar igények határozott képviseletét

– lásd a román állam által ellopott magyar ingatlanok restitúciójának kiküzdése vagy a hivatali anyanyelvhasználat ügye.

És akkor az értelmező szótár autonómia című szócikkéről még nem is beszéltünk.

Így aztán a kormányzás eddigi kudarca miatt most az RMDSZ-t is felelőssé teszik, bár a szervezet illetékesei most igyekeznek a kimagasló magyar részvétel fényében sütkérezni, és a saját sikerüknek betudni azt.

Pedig abban az RMDSZ-nek kevés érdeme van, csupán az a szerencséje, hogy ismét működött a rettegésfaktor, a magyarok nem valamire, hanem valami ellen szavaztak.

Nagy részük pedig nem az RMDSZ ösztönzésére szavazott Simion ellen, hanem egészséges életösztönből.

A következő választásokon azonban már nem biztos, hogy így lesz, előbb-utóbb elegük lesz az embereknek abból, hogy mindig valami ellen kell szavazniuk, és nem valamiért – bár tény, hogy ez kevesebb teljesítmény- és eredménykényszert ró a szavazataikért kuncsorgó pártra.

Félreértés ne essék, egy percig sem vonjuk kétségbe, hogy a magyar nemzetiségű román állampolgárok szempontjából ugyanolyan fontos az ország költségvetésének stabilizálása, a piacok bizalmának helyreállítása, a vállalkozók és a munkavállalók számára kedvező környezet megteremtése, valamint az autópálya- és vasútépítés, mint a romák számára.

Ám az RMDSZ nem véletlenül viseli a nevében az M betűt – legalábbis merjük remélni.

Ezért aztán

az országos jelentőségű prioritások mellett nem ártana visszatérni a sajátos magyar szükségletek határozottabb, nyilvános felvállalásához, hogy megkülönböztesse magát a román pártoktól.

Lehet, hogy ezért nem kapna hátba veregetést a románoktól, és sokkal, de sokkal több konfliktussal járna – de legalább a saját magyar szavazótábora szemében javíthatna valamit csúnyán kicsorbult hitelességén.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezt olvasta?

Balogh Levente

Balogh Levente

Az ukrajnai béke hullámvasútja

Olyan az ukrajnai rendezés ügye, mint egy hullámvasút: egyszer a Donald Trump által szorgalmazott béke lehetősége repít a magasba, máskor a tűzszüneti megállapodás látszólagos esélytelensége taszítja mélybe a világot.

Balogh Levente

Balogh Levente

Iliescu örökösei

Egyszerre szimbolikus és ironikus, hogy a rendszerváltás Romániájának meghatározó alakja, Ion Iliescu még halálában is, 36 évvel az 1989-es események és 21 évvel a politika első vonalából való kikerülése után még mindig releváns tényező.

Balogh Levente

Balogh Levente

Szegény luxusnyugdíjasok

Elöljáróban szögezzük le: az emberek többsége a jövedelme mértékétől függetlenül általában elégedetlen annak összegével, a méltányos nyugdíjhoz való jog pedig mindenkit megillet.

Balogh Levente

Balogh Levente

Mennyire esélyes a magyar–román közeledés?

Magyar politikus ritkán használ olyan méltató szavakat egy román vezető kapcsán, mint amilyeneket Orbán Viktor miniszterelnök mondott román kollégájáról, Ilie Bolojanról Tusványoson – jó is lenne, ha mindez egy szoros együttműködés kezdetét jelentené.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Első az erdélyi magyarok érdeke

Kevesebb mint kilenc hónap választ el bennünket a jövő évi magyarországi választásoktól, és mint ahogy az anyaországi társadalomnak, úgy a külhoni, erdélyi magyaroknak sem mindegy, mi lesz a megmérettetés kimenetele.

Balogh Levente

Balogh Levente

Mainstream pártok, koalíciós botrányok, megszorítások és kommunista nosztalgia

Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.

Balogh Levente

Balogh Levente

Trump a háborút választotta?

Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.