2011. március 09., 09:542011. március 09., 09:54
Már maguk az ellenzéki politikusok sem hiszik, hogy eredményes lehet a bizalmatlansági indítvány. Tisztségben marad tehát Emil Boc csapata, és a megbukott kormánybuktatási kísérlet által életbe lép az új munkatörvénykönyv. Van valami sorsszerűség abban, hogy az új jogszabály azt a munkatörvénykönyvet váltja fel, amelyet szintén parlamenti felelősségvállalással fogadott el 2002 decemberében a Năstase-kormány.
Akár a baloldal, akár a jobboldal van hatalmon, mindegyik gyorsan akar túljutni a kínos feladaton; egyiknek sem hiányzik a törvény elhúzódó parlamenti vitája, a szakszervezetek erre időzített kitartó fenyegetése. Különösen nem hiányzik most, amikor érzékelhető, hogy a törvénymódosítást a gazdasági válság tette szükségessé. A jogszabály a kormány magatehetetlenségének a terméke. Emil Bocék ugyanis azt tapasztalták, hogy nincs miből fizetniük a közalkalmazottak bérét, a takarékossági intézkedéseik pedig rendre kudarcot vallanak.
A régi munkatörvénykönyv alapján ugyanis a bíróságok rendre a pórul járt munkavállalók javára ítélkeznek. Érdemes azt is felidézni, hogy 2002-ben még afféle kuriózumnak számított a parlamenti felelősségvállalás módszere. Az akkori elemzők Adrian Năstase leleményét sejtették mögötte. A baloldali kormányfő akkor saját kormánya megbuktatását próbálta előidézni. Népszerűsége csúcsán volt, jól jött volna számára az előrehozott választás.
Emil Boc kormánya népszerűtlenebb, mint bármelyik korábbi kabinet, így hát azt tartja feladatának, hogy kapaszkodjék a székbe. Nem politikai virtusból, hanem szorongatottságában nyúl immár 11. alkalommal a felelősségvállalás eszközéhez. Nem érzi annak a biztonságát, hogy ha parlamenti vitában kellene megküzdeni az elképzeléseiért, esélye lenne a győzelemre. A saját képviselői iránt is bizalmatlan. Bizonyára ezúttal is távol tartja őket a bizalmatlansági szavazástól, hogy ne voksolhassanak a kormány megbuktatására. Mára a bizalmatlanság a parlamenti munka íratlan törvénykönyve.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.