Erdély a „teremtő káoszban”

A középosztály épp csak mostanában kezdett megerősödni, versenyképesebbé válni, sorra épülnek az ipari parkok, ahová száz kilométerekről is toboroznak melósokat, mert helyben már nulla közeli a munkanélküliségi ráta; egy kőműves vagy egy képzett traktorista ma már itthon is akár több ezer eurót kereshet – de nem jó, nem elég, hiszen „nem vagyunk biztonságban”.

Az elmúlt évtizedekben 4-5-6 vagy ki tudja, hány millió romániai vándorolt ki emiatt az országból. A ’90-es, de még a 2000-es években is kevés érv szólt ellene a szülőföldön, otthonon, családon, barátokon, nyelven, kultúrán, hagyományokon kívül. Az európai uniós csatlakozás is ahelyett, hogy reményt adott volna, új itthoni lehetőségeket, járható utat mutatott volna, csak megtöbbszörözte a szabadabb mozgást meglovagló elvándoroltak számát. És ez a tendencia még ma is nagyon erős.

Hiszen itt vannak a tények: idén haladta meg a 100 milliárd eurót a 2007-es uniós csatlakozás óta Románia által lehívott EU-támogatás; a befizetéseket leszámítva több mint 67 milliárd euróval gazdagodott az ország, ami bizony – hála a szigorú brüsszeli elszámolásoknak – nem az éppen hatalmon lévő politikusok zsebében, hanem infrastrukturális, közművesítési, egészségügyi, oktatási fejlesztésekben, különböző támogatási programokban landolt. Ugyanakkor a 2021–2027-es költségvetési ciklusban is több tízmilliárd euró áll Románia rendelkezésére különböző országos és regionális programokon keresztül. Ez még akkor is elképesztő nyereség, ha a források hatékony lehívása és felhasználása továbbra is kihívást jelent.

De közben a külföldi vállalkozások közvetlen tőkebefektetései is jóval több mint 100 milliárd eurót lapátoltak az országba. Az elmúlt években szépen hízott a GDP, az átlagfizetés euróban mérve négy számjegyű lett, amit nemrég még nehezen képzeltünk el.

és ha a statisztikai adatok, átlagok örök vita tárgyát is képezik, a kelet-magyarországi, illetve az erdélyi viszonyokat jól ismerők számára egyértelmű, hogy életszínvonal tekintetében itt most már legalább olyan jó, mint a határ túloldalán, legalábbis attól nem túl távol.

Néhány éve tényleg dübörög, és még néhány évig biztos dübörög(ne) az autópálya-építés, tucatnyi repteret felújítottak, bővítettek, a schengeni övezet tagjai vagyunk, aminek köszönhetően a távolba szakadtak is jóval könnyebben és gyakrabban térhetnek haza szeretteikhez, szülőföldjükre, amelyre – legalábbis a városokra és agglomerációikra – a legalább 5-10 éve elvándoroltak alig ismernek rá, annyi minden változott, évről évre változik.

Mindezek fényében megdöbbentő, hogy a külföldön élő romániaiak többsége, legalábbis a szavazóurnákhoz járulók több mint 60 százaléka nemcsak hogy nacionalista, de szuverenista és izolacionista, ennél fogva EU- és NATO-szkepticizmust elültető-terjesztő, oroszbarát jelöltet akar Románia elnökének. Jelen esetben George Simionra, a korábban nyíltan szélsőséges, magyarellenes Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökére szavaztak, de a név lehetett volna akár Călin Georgescu is.

Tehát a nyugati világ szemében Románia demokratikus berendezkedésére veszélyt jelentő, nacionalista, szuverenista, izolacionista, szélsőséges jelölt hozza el azt a nyugati mércével megálmodott, vágyott jólétet, amelyre bő 35 éve várunk?!

George Simion programja a nemzeti szuverenitás, gazdasági protekcionizmus és a hagyományos értékek védelme köré épül, ami nagyon bejön a jelenlegi politikai elitből kiábrándultak körében. Szintén utóbbiakat célozta meg az elnökválasztás második fordulójába jutott ellenfele, a függetlenként indult bukaresti főpolgármester, Nicușor Dan, aki ellenzékiként maga is népszerű volt a diaszpóra körében, hiszen begyűjtötte a külföldi voksok 25 százalékát.

Azonban óriási különbség, hogy a rendszerkritikusként alakult, ám azóta a kormányt is megjárt, a nyugati berendezkedés mellett következetesen kitartó Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) társalapítója függetlenné válása után, továbbra is megkérdőjelezhetetlenül Európa-barát. És innen, így támadja a régóta regnáló politikai hatalmat, miközben Bukarest főpolgármestereként már le is tett valamit az asztalra, nem csak a levegőbe beszél.

Ma ennyi bőven elég, ennél több nem számít.

már az első forduló után elszállt a lej/euró árfolyam, nőnek a kamatok, rengeteg pénzt kell költeni ezek mesterséges mérséklésére, megrengett a tőzsde, csökken a nemzetközi befektetői bizalom, küszöbön a leminősítések, veszélyben az uniós támogatások.

Ilyen körülmények között garantált, hogy ha győznek is, a Simion–Georgescu páros nem húzná sokáig. Mert azért ma már a romániaiak sem arra vágynak, hogy jól megvédett nemzetgazdaságunk csúcstermékeként a kereskedelmünk annyiban álljon: a magunk által megtermelt krumplit a nemzettársunk által megtermelt búzára cseréljük.

De igazán kár lenne azért a pár évért, melynek hatásai akár egy évtizedet is elvennének tőlünk. Ezt meg kell érteni belföldön és a diaszpórában is. Ahhoz, hogy ezt megelőzzük, egyes számítások szerint több millió olyan szavazónak kell az urnák elé járulnia május 18-án, aki az első fordulóban otthon ült, de most felmérte a helyzet súlyosságát:

George Simion éppen az ország legfejlettebb régióiban, Bukarestben és Kolozs megyében, illetve további négy (magyar többségű vagy magyarok által sűrűn lakott) erdélyi közigazgatási egységben nem nyert. Már csak ez beszédes kell hogy legyen arra nézvést, hogy mi is a jó, jobb nekünk.

Egyértelmű, hogy a globális tendenciák ismeretében most sokkal nehezebb lesz visszaverni, megakadályozni a szélsőségesség nemcsak előretörését – arról már lemaradtunk –, hanem diadalát is egy sorsdöntő csatában.

Ha másban nem, hát akkor majd a túlélésben. Megint és megint éhesen maradva, a dekadens Nyugat terülj, terülj asztalkájáról ábrándozva, a nálunk csakis pusztítást teremtő káosz szuverén közepén.