Molnár Judit

Molnár Judit

Csak azért sem!

2017. május 16., 23:302017. május 16., 23:30

Nem hagyják ezek magukat, csak azért sem. Hajba kapnak, civakodnak, de amikor arról van szó, olyan simán megszavazzák az aljasságaikat, mint kés a vajban.

Ráadásul az utóbbi napokban a volt államelnök, jelenleg hótiszta, ma született bárány szenátor a leghangosabb. Az országlása alatt többször is nyilvánosan bizonyított szexista indulataiból a jelek szerint kigyógyult, és magára húzta a nőket oltalmazó liliomos lovag maszkját.

Ne ijedjünk meg, nem minden nőneműt dédelget őkelme, csak a keményvonalat, vagyis a bűnözőket. Miután többször is elmondta, hogy tíz esztendei uralkodása alatt neki az országvezetés nyűgétől roskadoztak a vállai, és nem jutott makulányi ideje sem holmi millióeurós nagyságrendű kenőpénzekkel törődnie, azaz semmiről semmit sem tudott, most lassanként csak el-elszólja magát: nagy hangon mentegeti például a jobbkeze­ként féltett-óvott szőke ciklont, arra építve a védőbeszédét, hogy az tulajdonképpen nem is volt korrupció, mivel az akkori pártjuk érdekében történt minden. Arról nem is szólva: az a sok millió végső soron mégsem sorozatgyilkosság, mert ha valaki belelő a gyanútlan tömegbe, azt igen, kegyetlenül be a kóterbe. Meg aki ellopja a szomszéd tyúkját. Hisz még a népi szólás is lesajnálja az ilyen kisstílű tolvajokat.

Egyszóval ez a mindenki mást tökkelütöttnek tartó egyén mint igazi férfi, nyílt sisakkal harcol a „gyengébb” nemért. A többi felkent meg szorgalmasan szavaz párttól és nemtől függetlenül, mert végeredményben minden pártban emberek üldögélnek, az ember gyarló, és így tovább, és így tovább. Az éj leple alatt elsumákolt 13-as sürgősségi kormányrendelet miatt tüntetők pedig megint gyülekeznek, mondván, ha a körön belüliek csak azért sem, akkor ők, a külsők is ugyanezt mondják.

Egy valamiről viszont se bent, se kint nem esik szó: a havi rendszerességgel felvett sok számjegyű államkölcsönről. Amit „önzetlenül” szórnak szanaszét, előbb bebiztosítva a maguk hasznát, majd a bambán szavazók manipulátoraiét és sorra azokét, akiknek be akarják tömni a szájukat, hogy ne zavarják az ő, a magukat kiválasztottnak tartók köreit.

A kölcsönt viszont meg kell majd adni. Már volt egy pár nagyon keserű tapasztalat, de sajnos nem tanulnak belőle. Erről sem ártana némi kis figyelmeztetést felröppentenie a nőnemű börtöntöltelékekért olyan harciasan síkra szálló szenátornak. És a kisembereknek is szólhatna valaki, ne kezdjenek újra pénzeket felvenni rongyrázásra. De ezek nem teszik, csak azért sem!

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezt olvasta?

Balogh Levente

Balogh Levente

Legyenek megszorítások, csak mi ússzuk meg!

Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Hozzá mer nyúlni Bolojan a „szent tehenekhez”?

Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.

Balogh Levente

Balogh Levente

Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál

Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.

Balogh Levente

Balogh Levente

A kódolt instabilitás kormánya

Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.

Balogh Levente

Balogh Levente

Nicuşor Dan diplomáciája

Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Ne az adófizető vigye el a balhét a felelőtlen költekezés miatt

A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.

Balogh Levente

Balogh Levente

Elsöpör az AUR-hullám?

Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.