Páva Adorján

Páva Adorján

Diszkriminációs súlyozás

2017. május 31., 07:392017. május 31., 07:39

Hálásak lehetünk Mircea Diaconnak, hiszen a székelyíz-üldözőként elhíresült Kovászna megyei főfogyasztóvédő egy ideje nem szolgáltatott döbbenetes, országos érdekeltségűvé puffadó cikktémákat.

Most azonban ismét címlapra „kéreckedett”, mégpedig a diszkriminációellenes tanács döntésének köszönhetően: eszerint nem tekinthető diszkriminatív tettnek, hogy az intézményvezető 2015-ben, egy székelyföldi cég megbüntetése alkalmával a Székely ízek feliratot is eltávolíttatta a termékekről. Ugyanakkor a testület szerint az sem elítélendő, hogy Diacon a székelyek megkóstolásáról kérdezősködött, és az előbb-utóbb létrehozandó székely temetővel és WC-vel példálózott, „ha így haladnak a dolgok”.

A hírhedt fogyasztóvédőt nem kell bemutatni a közéletben jártas olvasóknak: Diacon bírságolt már taxikra kitett SIC-matricák miatt, illetve gyerek- és egyházi táborokban, óvodákban, öregotthonokban is azonnal lecsapott a sasszemű hivatalnok, ha mondjuk a napi menü csak magyarul volt kiírva. A vak is látta: a korábban több állami intézmény berkeiből eltanácsolt, kocsmai verekedésben is „jártas” Vrancea megyei atyafi munkaköri kötelességének tartotta az efféle kekeckedést, hergelést – nem véletlen, hogy több feljelentést is tettek ellene.

Ilyen ügyben járt el a diszkriminációellenes tanács is, amely bizony vitatható döntést hozott. Ennél azonban érthetetlenebb, hogy miért kellett ennyit várni az „ítélet” meghozatalára. És ami ennél is felháborítóbb: a tanács megrovásban részesítette a Székely Hírmondó egyik újságíróját, aki 2015-ben Diacon viselt dolgairól írt véleményanyagot A főfelügyelőnek távoznia kell! címmel.

Bár a fogyasztóvédő azzal a kommentárral verte nagy dobra az eredményt, hogy hatósági határozat született az őt „nemzetiségében diszkrimináló” cikkek ellen, Bedő Zoltán írásában semmilyen közvetlen utalás nincs az érintett etnikai hovatartozására. A Diacon által szintén bőszen hangoztatott becsületsértés, zsarolás, fenyegetés pedig más tál tészta: ezen vádpontokban polgári peres úton szolgáltathatnak igazságot, ez nem a diszkriminációellenes tanács asztala.

Utóbbi többször igazolta már létjogosultságát, hiszen számos égbekiáltó esetben hallatta szavát, legyen szó közszereplők uszításáról vagy sportcsapatok fanatikusainak gyűlölködéséről. Ugyanakkor a diszkrimináció büntetése, felszámolása érdekében létrehozott tanács sohasem kapta meg az őt megillető fajsúlyos szerepet a romániai intézménylabirintusban, így nem csoda, ha például a notórius magyargyűlölők – a figyelmeztetésekre, jelképes pénzbüntetésekre fittyet hányva – magasról tesznek a szankciókra, és ott folytatják, ahol abbahagyták.

Most mindezt csak tetézi, hogy a Diacon-ügyben érthetetlenül későn meghozott döntés, a székelyföldi újságíró felfoghatatlan megrovása a diszkriminációnak nap mint nap kitett közösség szemében is csalódást, hitelvesztést okoz.

korábban írtuk

A nép ügyvédje korábban elmarasztalta a „székelyízlelő” fogyasztóvédőt
A nép ügyvédje korábban elmarasztalta a „székelyízlelő” fogyasztóvédőt

Az RMDSZ háromszéki területi szervezete még nem kapta kézhez a döntést, miszerint nem tekinthető diszkriminatívnak, hogy Mircea Diacon bírságot rótt ki a „székely ízek” miatt. Ám kiderült, hogy a nép ügyvédje elmarasztalta a főfogyasztóvédőt.

korábban írtuk

Nem diszkriminált a „székelyízlelő” fogyasztóvédő
Nem diszkriminált a „székelyízlelő” fogyasztóvédő

A diszkriminációellenes tanács nem marasztalta el Mircea Diacont, a magyarellenes akcióiról elhíresült háromszéki főfogyasztóvédőt amiatt, hogy két évvel ezelőtt bírságot rótt ki a „székely ízek” termékmegjelölés miatt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezt olvasta?

Balogh Levente

Balogh Levente

Nicuşor Dan diplomáciája

Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Ne az adófizető vigye el a balhét a felelőtlen költekezés miatt

A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.

Balogh Levente

Balogh Levente

Elsöpör az AUR-hullám?

Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.

Gazda Árpád

Gazda Árpád

Huszárok a sós vízben

1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Parajd, a működésképtelen Románia és az újratervezés

Megnyugtató válaszok, lehetséges megoldások helyett egyre több a kérdőjel Parajdon azóta, hogy az évtizedek óta nem tapasztalt vízhozammal megáradt Korond-patak május utolsó napjaiban teljesen megtöltötte a sóbányát.

Balogh Levente

Balogh Levente

Georgescu megy, de a „dzsordzseszkizmus” marad

Vége a fél éve tartó elnökválasztási mizériának, a legnagyobb mumus, Călin Georgescu bejelentette a visszavonulását a politikától, miután Nicușor Dan nyerte a megismételt elnökválasztást – úgy tűnhet, Romániában helyreállt a rend.

Balogh Levente

Balogh Levente

Nicușor Dan, Románia és a magyarok

Miközben Nicușor Dan választási győzelme kedvező fejlemény a magyarok számára, hiszen sikerült elkerülni, hogy az országnak szélsőjobboldali, magyargyűlölő elnöke legyen, azért olyan sok okunk még sincs az önfeledt ünneplésre.