Páva Adorján

Páva Adorján

Képtelenek centenáriuma

Egyes elemzők szerint aggasztó, hogy a románok mintegy felének semmit nem jelent a „nagy egyesülés” centenáriuma, miközben mások ennél is rosszabb eredményre számítottak.

Balogh Levente

Balogh Levente

Történelmi nap Jeruzsálemben

Az majd csak az utókor számára derül ki, hogy összességében véve pozitív vagy negatív következményekkel jár a közel-keleti konfliktus rendezése szempontjából az Egyesült Államok izraeli nagykövetségének Jeruzsálembe költöztetése.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Külpolitikai ballépések

A pápa esetleges jövő évi romániai látogatásával kapcsolatos bejelentésével a bukaresti kormányzati illetékesek rövid idő leforgása alatt másodszorra bizonyítják be, hogy belpolitikai érdekeiknek próbálják alárendelni a román diplomáciát, ezzel párhuzamosan sikerült jól lejáratniuk az országot nemzetközi s

Balogh Levente

Balogh Levente

A kommunizmus áldozatai és a ma is élő gyilkos eszmék

Az embertelen és emberellenes kommunista rendszer megérdemelt bukása után közel három évtizeddel – remélhetőleg csak időlegesen – újabb „sikert” aratott...

Kiss Judit

Kiss Judit

Az óvoda és a jövő zenéi

Úgy tűnik, a nem is olyan távoli jövőben kötelezővé teszik az óvodai oktatást Romániában, miután a minap döntéshozó kamaraként megszavazta a szenátus plénuma a tanügyi törvényt módosító tervezetet.

Páva Adorján

Páva Adorján

A gyalázóknak álló zászló

„Néhányan a szemközti kocsmából tétlenül végignézték az egészet. Ez jobban fáj, mint hogy letépték a zászlót” – panaszkodott múlt héten Miklós András sepsiszentgyörgyi tanácsos.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Tendenciózus riport magyarokról

Az elmúlt évtizedekben megtanulhattuk, valahányszor magyar vonatkozású témához nyúl, a többségi média kevésszer törekszik kiegyensúlyozott tájékoztatásra.

Bálint Eszter

Bálint Eszter

Sztrádamizéria: már a jó hír sem feltétlenül pozitív

Ezeket a címeket adja ki a Krónika honlapjának keresője, ha beütjük azt a szót, hogy autópálya.

Kiss Judit

Kiss Judit

Páratlan kincsek, járhatatlan utak

Mindhiába áldotta meg az Isten a Székelyföldet olyan páratlan, különleges természeti kincsekkel, mint Bálványosfürdő és a Szent Anna-tó, ha az odavezető utak a kifürkészhetetlen emberi indítékok, szándékos vagy nem szándékos nemtörődömség miatt szinte járhatatlanok.

Páva Adorján

Páva Adorján

A nagy egyesülés széteső hologramja

George Ivașcu, a kultúra és a nemzeti identitás minisztere szerint a „történelmi valóság” megköveteli, hogy 2020-ig meghosszabbítsák a centenáriumi ünnepségsorozatot.

Balogh Levente

Balogh Levente

Johannis kampányindítója

Klaus Johannis államfő meg akar szabadulni attól az imázstól, miszerint csöndes, háttérbe húzódó államfő, ehhez azonban folyamatosan előtérben kell lennie, ha ismét elnökválasztást akar nyerni.

Balogh Levente

Balogh Levente

Életbe vágó orvosképzés

A magyar nyelvű orvosképzésnek meg kell maradnia Erdélyben – ebben minden mérvadó tényező egyetért. Az azonban, hogy ez hogyan érhető el, egyelőre még homályba vész.

Páva Adorján

Páva Adorján

Idegenbe szakadt milliók milliárdjai

Számtalan elemzés, kommentár született már arról, mekkora segítséget nyújtanak a külföldöndolgozók itthon maradó rokonaiknak, illetve a román gazdaságnak.

Kiss Judit

Kiss Judit

Büntetendő bunkóság

Akadnak, akik felháborodnak, elszomorodnak, ugyanakkor sokan helyeslik a döntést, miszerint ezentúl tilos lesz fürdeni a Székelyföld és egész Románia különleges, egyedi természeti kincseként számontartott Szent Anna-tóban.

Balogh Levente

Balogh Levente

Újabb elterelő hadművelet

Mintha Románia komolyan veendő világpolitikai tényező lenne, olyan hévvel robbant ki az országban vita a kormány azon tervéről, hogy az Egyesült Államok példáját követve Tel-Avivból Jeruzsálembe költöztesse az ország izraeli nagykövetségét.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Fürdővízzel a gyereket?

Közel másfél évtized telt el azóta, hogy Traian Băsescu államfő kezdeményezésére a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSM) 2005-ben a nemzetbiztonsági kockázatok közé sorolta a korrupciót.

Balogh Levente

Balogh Levente

Vasútmizéria és centenárium

Egy európai ország kellős közepén található régió politikai vezetői közös levélben fordulnak egy szomszédos ország kormányfőjéhez, hogy az hajtson végre infrastrukturális fejlesztést az országukban.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

Vásárhelyi-Nyemec Réka

Egy generáció bukása

A romániai labdarúgás fénykorának kulcsszereplői egy emberként álltak ki Ionuţ Lupescu mellett a hazai szövetség elnöki tisztségéért folytatott harcában, de a „Császár” elbukott.