Rostás Szabolcs
2018. szeptember 06., 19:292018. szeptember 06., 19:29
2018. szeptember 06., 19:432018. szeptember 06., 19:43
Ha van olyan téma napjaink Romániájában, amelynek kapcsán illetékes és illetéktelen hetet-havat összehordott az elmúlt időszakban, az egyértelműen a sertéspestisjárványé. Disznótartó gazda vagy csak egyszerű húsfogyasztó legyen a talpán, aki el tud igazodni a megannyi információ, nyilatkozat és bírálat özönében.
Bármennyire is agresszív, ragályos vírusról van szó, legyen akármennyire is nehéz a járvány megfékezése, nyilvánvaló, hogy a romániai szakhatóságok nem tettek meg minden szükséges intézkedést annak érdekében, hogy a kórokozó ne terjedjen rohamléptekben az ország egyik megyéjéből a másikba. Már az első, Szatmárnémetiben tavaly jegyzett megbetegedés után riadókészültségbe kellett volna lépni, nem pedig megvárni, amíg a pestis idén felbukkan a Duna-deltában is, ahol lehetetlenség feltartóztatni.
A helyzet tehát kilátástalannak tűnik. Mindhiába szólítja fel kétnaponta az államfő a kormányt a hatékony intézkedések foganatosítására, az ügyészség vizsgálódhat bármennyit az illetékes hatóságok felelősségével kapcsolatban, a rengeteg félremagyarázás közepette sajnos az állattartó gazdák és a sertéshizlaldát működtető vállalkozók isszák meg az egésznek a levét. És ami a legrosszabb: sokan hajlamosak a lakosságot kikiáltani bűnbaknak. Kovászna megye főállatorvosa szerint például felelőtlen polgárok egy olyan Tulcea megyei településről hurcolták be a vírust kóstolóval Háromszék szomszédságába, Buzău megyébe, amelyet nemrég gócpontnak nyilvánítottak.
Ha így lenne, az valóban bűnös mulasztásnak számítana, csakhogy az eddigi vizsgálatok nem erősítették meg, miszerint a látogatók húst is vittek magukkal a fertőzött övezetből. Állítják, nem hoztak magukkal állati eredetű terméket, ettől függetlenül persze szennyeződött ruházattal, használati eszközökkel ugyancsak elhurcolhatták a kórokozót. Csakhogy emiatt nem a mozgás szabadságának jogával élő tulceai lakos tehető felelőssé, hanem azok a helyi illetékesek, akik nem vezettek be vesztegzárat, nem tájékoztatták kellőképpen a jónépet a betegség terjedésének mikéntjéről, a felmerülő veszélyekről.
És persze nem segíti az ügyet a hajmeresztő aranyköpéseiről elhíresült mezőgazdasági miniszter minapi megállapítása sem, miszerint az állami hatóságokat semmiféle felelősség nem terheli a sertéspestis vonatkozásában, rajtuk nem múlt/múlik a járvány terjedése, és aki ennek ellenére bírálni merészel, az csakis a vegetáriánus lobbi aktivistája lehet. És még mindig nincs vége, mert a másik oldalról meg az állatok jogaiért síkra szálló kolozsvári irodalomkutatótól kapjuk a fejmosást – mármint az erdélyi magyar sajtó –, hogy fikarcnyi részvéttel nem viseltetünk a haszonállatok szenvedésével, elpusztításával kapcsolatban, és micsoda dolog, hogy „sterilen” lesertésezünk disznót, malacot.
Természetesen ez az a kategória, ami nemigen érdemel kommentárt. A baj csak az, hogy a feltartóztathatatlanul terjedő járvány közepette egyre nagyobb tér jut a hasonló konteóknak és sületlenségeknek, és riasztóan elsikkad a lényeg. Hogy az elmulasztott intézkedések, a lakosság hiányos tájékoztatása miatt súlyos pénzügyi veszteséget kénytelenek elszenvedni a sertéstartók és a velük kapcsolatban álló felvásárlók, exportőrök, vágóhidak és húsfeldolgozó üzemek. És ez a legnagyobb disznóság.
Rostás Szabolcs
Kevesebb mint kilenc hónap választ el bennünket a jövő évi magyarországi választásoktól, és mint ahogy az anyaországi társadalomnak, úgy a külhoni, erdélyi magyaroknak sem mindegy, mi lesz a megmérettetés kimenetele.
Balogh Levente
Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.
Balogh Levente
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Páva Adorján
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Gazda Árpád
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Balogh Levente
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Balogh Levente
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
szóljon hozzá!