Nyári csoportkép, amely a Krónika Eperjes utcai szerkesztősége udvarán készült 2018-ban
Fotó: Biró István
BÚCSÚ A NAPILAPTÓL – Előrebocsátom, mielőtt valamelyik szemfüles kolléga magyarítaná, hogy szándékosan használtam a print kifejezést: nemcsak a Krónikától, globális világunkban magától a nyomtatott sajtótól búcsúzunk.
2022. december 31., 13:022022. december 31., 13:02
Ahogy az Oriana Fallaci Ha meghal a nap című könyvére való utalás sem véletlenszerű, és bár a nyomtatott újság halálának messze nem annyira drasztikus a hatása, mint a nap kihűlésének lenne, káros következményei vitathatatlanok. Fallaci írásait, politikusokkal, hírességekkel készült interjúit, háborús tudósításait, könyveit százezrek olvasták, és aranykorában a Krónikának is több tízezer olvasója lehetett.
Talán akkor éreztem először: jó lehet újságírónak lenni, szívesen lennék egy hasonló csapat tagja. A hétvégi hazautakra készségesen vásároltam meg a lepedőnyi lapot, és teregettem ki a vonatülésen: a Besztercére tartó szerelvényen is mindig akadt egy-két magyar, aki kölcsönkérte a kiolvasott oldalakat. Talán nekik fáj most a leginkább a megszűnése, az idős szórványbeli magyaroknak, akikhez amúgy is ritkán jut el a magyar szó. „És akkor most a 80 éves apám mit fog olvasni?” – szögezte nekem a kérdést egy nagyszebeni ismerős, amikor pár hete hallotta a szomorú hírt. Nem tudtam érdemi választ adni, ahogy saját, hasonló korú szüleimnek sem tudok.
Igazi szakmai műhely volt, ahol az is újságíró lett, aki „nem akart”, egykori krónikás kollégákkal van tele az erdélyi szerkesztőségek zöme. De emberi szempontból is különleges hely a Krónika szerkesztősége: a feszített munkatempó és stressz összekovácsolta a társaságot, már-már család, nem csak munkaközösség. „Hoztam húslevest. Ki kóstolja meg?” – hangzik el olykor a kérdés, és a menü eléggé változatos. Az idegen akár azt is gondolhatná: nem újságírók, szakácstanoncok közé érkezett.
A kiegyensúlyozott tájékoztatás, az eltérő nézőpontok bemutatása, ütköztetése alap volt, így meglepett, amikor pár hete a frissen megválasztott királyhágómelléki püspök megköszönte az egyházkerületi választásokról írt korrekt tájékoztatást. „Csak természetes” – mondtam meglepetten, de belegondolva rádöbbentem, hogy napjainkban már nem természetes a korrekt tájékoztatás. Rendezvényen, püspökbeiktatáson, pártkongresszuson is több a kommunikációs, mint az újságíró. A jelen lévő miniszter, államtitkár, pártelnök közösségimédia-oldalaira gyártják a szöveges-képes-videós tartalmat, a politikus szemszögéből láttatják az eseményt. Csak épp az összkép nem áll össze…
A közösségi médiában mindeniknek ugyanakkora bejegyzés jut. És a Meta-világban – ahol senkiről sem tudni, hogy kicsoda, csak azt, hogy milyen képet akar láttatni magáról –, az újságíró is változhat: ha olvasottságot akar, lájk- és kattintásvadász lesz.
És így lesznek egyre öszvérszerűbbek a műfajok is: a tényszerű közlést átszövi a személyesség, a lényegre törő, világos fogalmazást felváltja a laza történetmesélés. A hír már nem szent, és a Facebook rögtönítélő bírósága előtt a vélemény sem szabad.
Elsősorban emiatt szomorú minden egyes szakmai igényességgel készülő nyomtatott újság, a print eltűnése. Mert a nyomtatott Krónika megszűnésével nemcsak az egyetlen, Erdély-szerte kapható magyar közéleti lap nem jelenik meg többet – a világlátásunk is szűkösebb lesz. Öröm az ürömben, hogy a média visszafordíthatatlan átalakulásának közepette is vannak, akik továbbviszik a Krónika szerkesztőségében tanult leckét, szakmai hagyományt. Hogy a krónikások mindig krónikások maradnak. Akkor is, ha a jövő évtől már a Krónika online-nál dolgoznak, és akkor is, ha máshol.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
A Donald Trump elnökválasztási győzelme nyomán átalakulóban levő világrend kapcsán sokan érezhetik úgy, hogy kicsúszik a lábuk alól a talaj – de kevés ország érezheti annyira intenzíven, mint Románia.
Igencsak magasra emelték a bukaresti kormánykoalíció politikusai – Kelemen Hunorral az élen – a tétet a májusban esedékes megismételt elnökválasztás kapcsán. Talán egy kicsit túl magasra is.
A harmincöt évvel ezelőtti marosvásárhelyi események nagyon mélyen sokunk emlékezetébe vésődtek. Nekem mindenekelőtt az RMDSZ-székház ostroma jut eszembe a fekete márciusról.
Elöljáróban szögezzük le: örvendetes, hogy a szélsőjobboldali, magyargyűlölő szervezeteket és politikusokat éltető, összeesküvéselmélet-hívő Călin Georgescu nem lehet Románia elnöke. Eltiltása azonban magyar szempontból is veszélyes precedens lehet.
Elképedve olvassák a gépkocsivezetők a rendőrség büntetésözönéről szóló híreket, amelyek sokak számára úgy hatnak, mintha a közlekedésrendészet elszabadult hajóágyúként rontana a békés autósokra.
Elon Musk Romániát érintő posztolgatásai legalább egy percre gondolkodóba ejthetik az új amerikai politikai szuperhősöknek szurkoló erdélyi magyarokat is: tényleg ez az a sztori, aminek a végén mi is tapsolni fogunk ebben a nagyhatalmi Monopolyban?
Mi tagadás, egyik félnek sem válik dicsőségére az Ovális Irodában lezajlott vita – ám jó tanulság Zelenszkij és mindenki más számára, hogy aki kitartóan, teljes testsúlyát bevetve rázza a pofonfát, azt előbb-utóbb a feje búbjáig beborítja a termése.
Engedik-e indulni a bukaresti hatóságok Călin Georgescut a májusi államfőválasztáson? Kétségtelenül ez a kérdés foglalkoztatja jó ideje a romániai választóknak a közélet iránt érdeklődő részét, de persze magukat a politikai élet szereplőit is.
Baross Gábor egykori magyar közlekedési tárcavezető, a „vasminiszter” mintájára Sebastian Burduja román energiaügyi miniszter megkaphatná a gázminiszter jelzőt – annyi megjegyzéssel, hogy igazából a nagyon gáz miniszter epitheton ornans illene rá.
A bűnüldöző szervek zéró toleranciát hirdettek az adócsalás ellen, ez tűnik ki a rendőrségi vizsgálatok ugrásszerű növekedéséből. Közben az adóhatóság is vadászik az adócsalókra.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!