Nyári csoportkép, amely a Krónika Eperjes utcai szerkesztősége udvarán készült 2018-ban
Fotó: Biró István
BÚCSÚ A NAPILAPTÓL – Előrebocsátom, mielőtt valamelyik szemfüles kolléga magyarítaná, hogy szándékosan használtam a print kifejezést: nemcsak a Krónikától, globális világunkban magától a nyomtatott sajtótól búcsúzunk.
2022. december 31., 13:022022. december 31., 13:02
Ahogy az Oriana Fallaci Ha meghal a nap című könyvére való utalás sem véletlenszerű, és bár a nyomtatott újság halálának messze nem annyira drasztikus a hatása, mint a nap kihűlésének lenne, káros következményei vitathatatlanok. Fallaci írásait, politikusokkal, hírességekkel készült interjúit, háborús tudósításait, könyveit százezrek olvasták, és aranykorában a Krónikának is több tízezer olvasója lehetett.
Talán akkor éreztem először: jó lehet újságírónak lenni, szívesen lennék egy hasonló csapat tagja. A hétvégi hazautakra készségesen vásároltam meg a lepedőnyi lapot, és teregettem ki a vonatülésen: a Besztercére tartó szerelvényen is mindig akadt egy-két magyar, aki kölcsönkérte a kiolvasott oldalakat. Talán nekik fáj most a leginkább a megszűnése, az idős szórványbeli magyaroknak, akikhez amúgy is ritkán jut el a magyar szó. „És akkor most a 80 éves apám mit fog olvasni?” – szögezte nekem a kérdést egy nagyszebeni ismerős, amikor pár hete hallotta a szomorú hírt. Nem tudtam érdemi választ adni, ahogy saját, hasonló korú szüleimnek sem tudok.
Igazi szakmai műhely volt, ahol az is újságíró lett, aki „nem akart”, egykori krónikás kollégákkal van tele az erdélyi szerkesztőségek zöme. De emberi szempontból is különleges hely a Krónika szerkesztősége: a feszített munkatempó és stressz összekovácsolta a társaságot, már-már család, nem csak munkaközösség. „Hoztam húslevest. Ki kóstolja meg?” – hangzik el olykor a kérdés, és a menü eléggé változatos. Az idegen akár azt is gondolhatná: nem újságírók, szakácstanoncok közé érkezett.
A kiegyensúlyozott tájékoztatás, az eltérő nézőpontok bemutatása, ütköztetése alap volt, így meglepett, amikor pár hete a frissen megválasztott királyhágómelléki püspök megköszönte az egyházkerületi választásokról írt korrekt tájékoztatást. „Csak természetes” – mondtam meglepetten, de belegondolva rádöbbentem, hogy napjainkban már nem természetes a korrekt tájékoztatás. Rendezvényen, püspökbeiktatáson, pártkongresszuson is több a kommunikációs, mint az újságíró. A jelen lévő miniszter, államtitkár, pártelnök közösségimédia-oldalaira gyártják a szöveges-képes-videós tartalmat, a politikus szemszögéből láttatják az eseményt. Csak épp az összkép nem áll össze…
A közösségi médiában mindeniknek ugyanakkora bejegyzés jut. És a Meta-világban – ahol senkiről sem tudni, hogy kicsoda, csak azt, hogy milyen képet akar láttatni magáról –, az újságíró is változhat: ha olvasottságot akar, lájk- és kattintásvadász lesz.
És így lesznek egyre öszvérszerűbbek a műfajok is: a tényszerű közlést átszövi a személyesség, a lényegre törő, világos fogalmazást felváltja a laza történetmesélés. A hír már nem szent, és a Facebook rögtönítélő bírósága előtt a vélemény sem szabad.
Elsősorban emiatt szomorú minden egyes szakmai igényességgel készülő nyomtatott újság, a print eltűnése. Mert a nyomtatott Krónika megszűnésével nemcsak az egyetlen, Erdély-szerte kapható magyar közéleti lap nem jelenik meg többet – a világlátásunk is szűkösebb lesz. Öröm az ürömben, hogy a média visszafordíthatatlan átalakulásának közepette is vannak, akik továbbviszik a Krónika szerkesztőségében tanult leckét, szakmai hagyományt. Hogy a krónikások mindig krónikások maradnak. Akkor is, ha a jövő évtől már a Krónika online-nál dolgoznak, és akkor is, ha máshol.
A precízen, az elnökválasztás előtti utolsó napokra időzített, egy ügyfeleit átverő ingatlancég által bérelt géppel való utazással megszorongatni próbált Marcel Ciolacu számára valóban nem jött jól a leleplezés.
Pattanásig feszült a helyzet a nyugat-, és a kelet-európai gazdák körében. A területalapú agrártámogatások lefaragása, a tehéntartás korlátozása és a vámmentes dél-amerikai mezőgazdasági termékek behozatala miatt több tízezer gazda tüntetne.
Úgy érzem, nemcsak Kárpátalján, hanem a másutt élő magyarok körében is szent kötelesség megemlékezni az 1944 novemberében történtekről, aminek következtében a kárpátaljai magyarság nemzetiségi hovatartozása okán ártatlan áldozata lett az elnyomásnak.
A kisgyerek nehezen dolgozza fel, hogy a Mikulás igazából nem létezik – nagyjából ugyanilyen küzdelmes folyamat Románia számára elfogadni Koszovó, vagy akár önmaga része, Székelyföld létezését is.
Görgetünk, bámuljuk képernyőinken hírfolyamok végtelenített, soha el nem fogyó szalagjait. Ha netán szokatlanabb időjárási mozzanat történik odakint, legtöbbször nem is az ablakon kitekintve vesszük észre.
Reméljük, az RMDSZ vezetői vannak annyira úriemberek, hogy legalább egy csokor virágot és egy doboz bonbont küldenek majd Elena Lasconinak, köszönetképpen azért, hogy a pártja kitűnő kampánytémát biztosított számukra a választások előtti hetekben.
Bár a közelgő parlamenti és államfőválasztás kampányának zaja eltereli a figyelmet számos lényeges elemről, a választópolgároknak ajánlott azzal a tudattal készülniük a novemberi-decemberi szavazásra, hogy jövőre nehéz idők köszöntenek be Romániában.
Donald Trump győzelme nyomán nem oldódnak meg a világ gondjai egy csapásra, sőt gazdasági tervei miatt Európa is aggódhat, de esély nyílhat a háborús konfliktusok lezárására, magyar szempontból pedig gyökeres változás várható a jó irányba.
A körülmények úgy hozták, hogy a világ nagyon sok országában rendeztek választásokat ebben az évben.
Ha a kétségbeesett vagdalkozással ötvözött szánalmas vergődés olimpiai sportág lenne, a román Nemzeti Liberális Párt (PNL) Nicolae Ciucă elnökkel az élen komoly éremesélyekkel indulhatna.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!