Aláírták az utolsó két szerződést is, melyek a Kolozsvár és Biharpüspöki közötti vasútvonal villamosítását-korszerűsítését célozzák. A nagyberuházást összesen 7,75 milliárd lejből valósítják meg a 166,2 kilométeres szakaszon.
A modern világban felnövő gyerekek negyede influenszer, digitális véleményvezér akar lenni – hiszen példaképeket most már nagyrészt nem közvetlen környezetükből vagy mondjuk az űrből kapnak, hanem a közösségi oldalakról.
Nemzetközi szinten is „berobbant” a köztudatba a hivatalosan tavaly októberben megnyitott Via Transilvanica: az 1400 kilométeres hosszúságú túraútvonal felkerült a Euronews portál angol nyelvű utazási rovatának top 10-es listájára.
Lettország jövőre visszaállítja a kötelező sorkatonai szolgálatot – döntött a rigai parlament. A lépést az ukrajnai orosz invázióval magyarázzák az agresszorral szomszédos kis balti államban. A háború egész Európában a közbeszéd kiemelt témájává vált.
Csaknem 90 év után, a sorozat legelső kiírása óta először négy erdélyi labdarúgócsapat jutott a Román Kupa elődöntőjébe: a héten sorrendben az UTA, a Kolozsvári U, a Sepsi OSK és a Kolozsvári CFR nyerte meg negyeddöntős összecsapását.
Bár nagy szerencsénk volt azzal, hogy az egész Európát megrázó súlyos energiaválság közepette enyhe telünk volt, a hideg időszak hosszúra nyúlik, tehát elhúzódik a fűtési időszak is.
Először fordul elő, hogy francia a világ leggazdagabb embere – derül ki a milliárdosokat rangsoroló Forbes-listából, amelyre hat román és három magyar állampolgár is felkerült.
Továbbra is a török Nurol útépítő cég a legesélyesebb arra, hogy az észak-erdélyi autópályán egy általa épített szakasszal haladja meg a lélektani határnak számító 1000 kilométert a romániai sztrádák és gyorsforgalmi utak hossza.
Bejárta a sajtót Daniel Freund németországi zöldpárti európai parlamenti képviselő kezdeményezése, aki dalszöveget íratott a ChatGPT-vel a magyarországi korrupcióról. Ezen felbuzdulva mi is írattunk a romániai magyarellenességről.
A bérek könnyebb összehasonlítása és a különbségek láttatása érdekében egy új uniós jogszabály nyilvánossá teszi a cégek bértábláit. A szabályokat a nemek közötti fizetéseltérések felszámolási szándékával vezetik be.
A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) fellebbviteli bizottsága csütörtökön – bő három héttel a döntés után – közölte a Sepsi OSK–FCU Craiova 1948 bajnoki labdarúgó-mérkőzés újrajátszását elrendelő határozata indoklását.
Korunk egyik technikai vívmánya a mesterséges intelligencia, amely sok tekintetben az emberiség javát szolgálja. Viszont jókora hátulütővel is járhat, hiszen az automatizálás számos munkakörből kiszoríthatja az embert.
Miközben a romániai közvélemény jó ideje a „kiváltságosok” botrányosan magas különleges nyugdíján háborog, szakemberek figyelmeztetnek: mindez csak porhintés ahhoz képest, mekkora veszély fenyegeti a teljes nyugdíjrendszert.
Sajnos sokan nem tudják, hogy Románia válogatottja már nem Romániáé, hanem bizonyos érdekeké – jelentette ki egy interjúban Cătălin Cîrjan, az Arsenal 20 éves labdarúgója.
Rendszeresen érkeznek hírek arról, mennyire „dübörög” Románia gazdasága, és hogy az ország például már Magyarországot is beérte, sőt le is hagyta ilyen és olyan tekintetben. Ám hébe-hóba „kijózanító” adatok is napvilágot látnak.
A legfelsőbb bíróság visszautalta a táblabíróságnak az FCSB és a CSA Steaua közötti peres ügyet, amelynek tárgya az egykori BEK-győztes Bukaresti Steaua dicsőséglistája. Az ítélet az élvonalban szereplő FCSB-t birtokló George Becalinak kedvez.
A tavalyi pénzösszeg két és félszeresét kaphatja idén a város költségvetéséből a Kolozsvári U labdarúgócsapata: a sporttámogatásokat előterjesztő szakbizottság – Boc bejelentésének megfelelően – rekordösszegű, tízmillió lejes támogatást javasolt.
Hosszas várakozás után közvitára bocsátották a napelemes Zöld ház program – nem végleges – lebonyolítási útmutatóját. A házi áramtermelő berendezések megvásárlását legtöbb 20 ezer lejjel támogató állami program új kiírása több több ponton változik.