Befellegezhet az olcsó repülőjegyeknek, de még mindig sokat lehet spórolni

Páva Adorján 2023. május 03., 18:34

Számos kedvezőtlen tényező együttes hatásának tudható be, hogy manapság már a fapados légitársaságok sem kínálnak 10-20 eurós repülőjegyeket. A teljes ágazatban jelentős drágítások történtek, ezért idén az elmúlt évek legnagyobb útiköltségére kell számítaniuk azoknak, akik repülőgéppel közelítenék meg nyaralásuk helyszínét. De azért továbbra sem mindegy, mikor foglalunk, mikor és mivel repülünk, illetve mennyire éberen lessük a légitársaságok akciós ajánlatait.

Befellegezhet az olcsó repülőjegyeknek, de még mindig sokat lehet spórolni
galéria
Csak álom marad? Végérvényesen eltűnhetnek a rendkívül olcsó repjegyek Fotó: Haáz Vince

Tíz-húsz-harminc-negyven százalékos általános repülőjegy-drágulásokról számoltak be szakemberek, érintettek az év elején, majd az előfoglalási szezonban mind a nemzetközi, mind pedig a romániai piacon. Az okok ismerősen csenghetnek, együttes erejük pedig a csillagos égig tolta ki egy-egy utazás árát.

A két legfontosabb összetevő az infláció, illetve az üzemanyagár-drágulás,

melyek elszabadult mértéke az ukrajnai háború kirobbanásának következménye. A jelentős pénzhígulás a legtöbb alapvető cikk árára kihatott, és ezt természetesen a légitársaságok is megérzik. Közben a szomszédos országot letámadó Oroszországra kirótt szankciók nyomán „felrobbant” a kőolajár, amely évente körülbelül 70 százalékkal nő. Az Easyjet vállalat vezérigazgatója szerint emiatt átlagosan mintegy harminc százalékkal drágították jegyáraikat.

Közben továbbra is munkaerőhiány sújtja az ágazatot.

Mint ismeretes, a pandémia okozta megszorítások következtében a légitársaságok és a repterek sok alkalmazottat elbocsátottak, majd a „felszabaduláskor” nem tudták megfelelőképpen pótolni őket. Emiatt tavaly a gépek fele késést jegyzett Európában, rengeteg járatot az utolsó pillanatban töröltek, a repterek megteltek órák óta várakozó, pórul járt utasokkal, poggyászhegyekkel. Szakemberek szerint az idei év eleji tapasztalatok arra engednek következtetni, hogy a vállalatok rendezték soraikat, bár továbbra is munkaerőt keresnek.

Fotó: Haáz Vince

Szintén megnehezíti a légitársaságok dolgát, hogy a repülőgépgyártók – az Airbus és a Boeing – nem tudják időben leszállítani a megrendelt új gépeket, emiatt kevesebb járatot tudnak üzemeltetni. Miközben az érdeklődés óriási a turisták részéről, lassan eléri a pandémia előtti szintet.

Tehát a drágulás másik fontos éltetője a kereslet: az emberek nem akarnak lemondani az utazás élményéről akkor sem, ha jóval többe kerül.

Fotó: Haáz Vince

Közben a jelenleg működő, az elmúlt évek veszteségeit gyorsan kiegyenlíteni akaró fapados légitársaságok azt is kihasználják, hogy néhányan „kidőltek” a konkurencia soraiból: a romániai piacra például nagy hatással van a BlueAir tavaly őszi csődje, amely magasabb jegyárakat „engedélyez” legfőbb vetélytársainak, a WizzAirnek és a RyanAirnek.

De hasonlóképpen hizlalja a jegyárakat az Európai Unió azon törekvése is, hogy kevésbé környezetszennyezővé tegye a repülőzést. A korszerűbb gépek beszerzése, illetve a zöldbizonylatok megvásárlása pedig sok pénzbe kerül, aminek szintén az utasok ihatják meg a levét. Akik szakértők szerint csak akkor számíthatnak a jelenleginél olcsóbb utazásra, ha ismét beüt valamiféle recesszió, vagy ha a gyártók jóval több gépet tudnak a társaságok rendelkezésére bocsátani.

Addig azonban oda kell figyelni az alapvető spórolási lehetőségekre, és folyamatosan résen kell lenni.

Hasznos lehet feliratkozni a légitársaságok körleveleire, amelyekben rendszerint akciós ajánlatokat is közölnek. Segítségünkre lehetnek ugyanakkor az ár-összehasonlító oldalak (például Google Flights, SkyScanner, Kayak) is.

Fotó: Aeroexpress

Eközben nemrég a Vola.ro online turisztikai ügynökség jelentést tett közzé a romániai piacról, melyben jó tanácsokkal látják el a jegyvásárlás során spórolni kívánókat. Statisztikai adatok alapján kiemelik:

a leginkább hétvégén, vasárnap, illetve szombaton érdemes jegyet foglalni bármilyen járatra, olyankor a legalacsonyabbak az érdeklődők számára felkínált árak. Repülni pedig a leginkább keddenként éri meg egyedül, illetve szombaton, ha többen utaznak együtt.

A portál adatai szerint több célpont esetében is ugyanazon hét keddjén kevesebb mint feleannyiba kerül egy utazás, mint két nappal később. Eközben mindig érdemes minél hamarabb, legalább 30 nappal az indulás előtt lefoglalni a kívánt repjegyet, ugyanis az említett határidőn belül már akár 60 százalékkal is megnőhet az ára.

Fotó: Haáz Vince

A Vola.ro jelentésében kitértek az idén tapasztalt drágulásra is: példájuk szerint miközben a Romániában legkeresettebb útvonalon, a Bukarest–London-járaton tavaly 20–40 euróért lehetett jegyet vásárolni, idén 40–60 euróra nőtt az összeg. Az utazások természetesen a fő nyaralási szezonban, július-augusztus-szeptemberben a legdrágábbak, amikor egy menettérti jegy 80–120 euróba kerül.

Az online turisztikai ügynökség azt is javasolja a spórolni vágyóknak, hogy direkt járat helyett válasszanak átszállásos repülést, ugyanis ezek rendszerint olcsóbbak.

Példaként említik, hogy miközben áprilisban (márciusi foglalással) 230 euróba került egy Bukarest–Frankfurt repjegy, addig egy Bukarest–Temesvár és Temesvár–Frankfurt kombinált foglalás összesen 115 euróba jött ki. Ugyanígy egy Bukarest–Barcelona-repjegy 127 euróba jött ki, miközben egy milánói átszállással már csak 77 eurót kellett fizetni.

Fotó: Haáz Vince

Szintén érdemes lemondani a súlyos feladott poggyászokról, helyettük pedig kézi- vagy fedélzeti poggyászt használni, ugyanis a nagy csomag sokat nyom a latban anyagilag is. Az esetleges poggyászdíjat már a jegyvásárláskor ajánlott kifizetni, ugyanis később jelentősen nőhet a viteldíj. Ugyanakkor oda-vissza járatban kell gondolkodni jegyvásárláskor, hiszen egy-egy út külön-külön jóval drágább lehet.

A drágulások természetesen a repjegyeket is magukban foglaló teljes turisztikai csomagokra is kihatnak. A közeljövőben várható folyamatos árnövekedés egyébként szakemberek szerint azt eredményezheti, hogy ismét felülkerekedhetnek az egyéb úton-módon, vonattal, autóbusszal vagy személygépkocsival történő utazások, főleg a családok, baráti társaságok számára.

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
0 HOZZÁSZÓLÁS
Rádió GaGa - Hallgassa itt!
 
 
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.



Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Cookie-kezelési tájékoztató

A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID kronikaonline.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél
cX_G brat.ro/sati 365 nap Harmadik fél
cX_P brat.ro/sati 365 nap Harmadik fél
cX_S brat.ro/sati munkamenet Harmadik fél
evid_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap Harmadik fél
evid_v_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap Harmadik fél
evid_set_{customer_id} brat.ro/sati 1 nap Harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ kronikaonline.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, cX_G, cX_P, cX_S, enr_cxense_throrrle, evid_{customer_id}, evid_v_{customer_id}, evid_set_{customer_id}.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM

A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.

Székely Sport