Fotó: Jakab Mónika
Számos ok közrejátszott abban, hogy a közelmúltban rengeteg ügyfél késve, néhol több mint féléves elmaradással kapta meg energiaszámláit – ismertette az elektromosáram-szolgáltatók országos szövetségének (AFEER) elnöke.
2023. május 11., 16:202023. május 11., 16:20
Laurențiu Urluescu szerint a közelmúltban, az energiaválság és -drágulás által jellemzett időszakban a cégeknek legalább 15-ször kellett változtatniuk a számlákat kiadó informatikai rendszeren – és ez a legfőbb ok, ami miatt az ügyfelek hosszabb-rövidebb időn keresztül nem kaptak értesítést arról, mennyivel tartoznak. Tudni kell, hogy egy nagyobb szolgáltató által működtetett szoftvernek naponta akár több tízezer számlát is ki kell adnia, ezek pedig ugye nem csupán a fizetendő összeget tartalmazzák. Ha egyetlen rubrikában változtatni kell a számítási vagy megjelenítési módon, az a teljes rendszert befolyásolja.
– erősítették meg IT-szakemberek a Wall-street.ro portálnak, jelezve: az informatikai rendszerek nem arra voltak kitalálva, hogy ennyire rugalmasan kezeljék a változtatásokat, ugyanis erre korábban nem volt igény. Urluescu a portál szerint kijelentette: az új előírásokat valós egyeztetés, alapos tanulmányok elkészítése nélkül vezették be, és rövid alkalmazási határidőt adtak. Emiatt sok esetben előfordultak késések, újraszámolások – idézte fel az AFEER elnöke.
Aki emlékeztetett: a kormány árplafonálási intézkedései jelentették a legnagyobb kihívást, a tavalyi év végén pedig még bonyolultabbá vált a helyzet, amikor 900 ezer felhasználót arra kényszerítettek volna, hogy saját felelősségre tett nyilatkozattal jelentse be, melyik az az egyetlen megengedett csatlakozási pont, ahol esetében ársapkát alkalmazhatnak. Ekkor olyan IT-változtatásokat kellett volna eszközölni, amelyekhez a szolgáltatók nem rendelkezhettek a szükséges adatokkal. Végül lemondtak róla, de csupán négy nappal a beharangozott életbe ültetés előtt – érzékeltette a helyzet visszásságát a szakember, közölve: a fejetlenség így is késéseket okozott decemberben-januárban.
Urluescu kitért az áprilistól bevezetett, egységes formátumú és elméletileg „egyszerűbb” számlák kiadására is. Közlése szerint
Ez főleg a papíralapú értesítések esetében okoz fejtörést és pluszkiadásokat.
A Wall-street.ro cikke szerint a fentebb említett okok mellett az is késéseket okozhat a számlakibocsátásokban, ha egy-egy szolgáltatónak hirtelen megnő az ügyfeleinek a száma. Ez történt például a Hidroelectricával, amely 2021-ben lépett be a szolgáltatói piacra, és most már félmillió klienssel rendelkezik. Szakemberek szerint ha egy szoftvernek egyetlen éjszaka alatt 100 ezer számlát kell kiállítania, egy-két napnyi kiesés nagy gondot okoz. És mivel egy-egy algoritmus megváltoztatása heteket is eltarthat, valahogy be kell hozni a lemaradást, ami mondjuk napi 200-300 ezer számla kiállítását feltételezi, erre pedig nem minden szoftver képes.
Mint ismeretes, az Országos Energetikai Szabályozó Hatóság (ANRE) rendelete szerint immár kötelezik az energiaszolgáltatókat arra, hogy havonta kiküldjék a számlákat, ha pedig egyszerre több mint egyhavi fogyasztást számláznak ki az ügyfélnek, akkor lehetővé kell tenniük a részletfizetést.
Akár ötszörösére is megemelték egyes állami cégek vezetőinek a juttatásait az elmúlt hónapokban, miközben a kormány a takarékossági intézkedéseken dolgozott – közölte Radu Miruță gazdasági miniszter.
A bruttó hazai termék (GDP) az idei első negyedévben az előző negyedévhez képest stagnált, 2024 első negyedévéhez képest pedig 0,3 százalékkal nőtt – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) csütörtökön közzétett előzetes adataiból.
Anyagilag egyre megerőltetőbb lesz gépkocsit fenntartani, vezetni, hiszen akár havi több száz lejes pluszköltséget generálhatnak az autótulajdonosoknak a kormány megszorító intézkedései, melyek egyéb drágulásokkal karöltve érkeznek.
Ilie Bolojan miniszterelnök takarékossági okokból arra utasította a minisztériumokat és a közintézményeket, hogy ritkítsák az alkalmazottak külföldi útjait.
A második deficitcsökkentő csomag a Környezetvédelmi Alap (AFM) programjairól is rendelkezni fog, beleértve a roncsautóprogramot is – nyilatkozta szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter.
Románia nagyon jó jelzést kapott az Európai Bizottságtól, miután a kormány felelősséget vállalt az első deficitcsökkentő intézkedéscsomagért, és ezzel mérséklődött az ország leminősítésének kockázata – véli Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Újabb, menetrendszerű tiltakozó akciókat hirdetett kedden az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) a kormány deficitcsökkentő intézkedései ellen.
Ilie Bolojan miniszterelnök kedd este azt nyilatkozta, ügyvivő államfőként meglepetéssel értesült arról, hogy a bírák és ügyészek átlagosan 48 éves korban vonulnak nyugdíjba és az átlagnyugdíjuk 5000 euró.
A költségvetési hiány korrekciója prioritás Románia számára – jelentette ki Alexandru Nazare pénzügyminiszter kedden, az uniós pénzügyminiszterek tanácsának (Ecofin) ülésén.
Az első deficitcsökkentő csomagról szóló törvénytervezet idén a GDP 0,6 százalékának, jövőre pedig a GDP 3,35 százalékának megfelelő összeggel javít a költségvetési egyenlegen – állapította meg a Költségvetési Tanács.
szóljon hozzá!