Holdra szálláshoz fogható szellemi megvalósítás – Kovács István unitárius lelkész ember és vallás szabadságáról

Holdra szálláshoz fogható szellemi megvalósítás – Kovács István unitárius lelkész ember és vallás szabadságáról

Aki komolyan veszi a saját vallását, komolyan tudja venni a másikat a maga vallásosságának megélésében, el tudja fogadni, hogy ő azon az úton keresi az üdvösségét – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Kovács István sepsiszentgyörgyi unitárius lelkész.

2018. július 07., szombat

Vegyük az adást, ne csak az érettségit

Tanár úr, az osztályból 18-an vették az érettségit! – jelentette büszkén az egyik tanítványom, amikor az eredményekről érdeklődtem. Nem ez volt a legalkalmasabb pillanat, hogy a magyartalan megfogalmazásra felhívjam a figyelmét, de ez az egyetlen mondat nagyon sok mindenről árulkodik.

Vegyük az adást, ne csak az érettségit
2018. július 01., vasárnap

Kétszáz éve született Semmelweis Ignác, az anyák tragikus sorsú megmentője

Kétszáz éve született Semmelweis Ignác, „az anyák megmentője” (1818. július 1. – 1865. augusztus 13.). Tragikus sorsú orvos, akinek a temetésén sem kollégái, sem családtagjai nem jelentek meg.

Kétszáz éve született Semmelweis Ignác, az anyák tragikus sorsú megmentője
2018. június 02., szombat

Egész Erdélyt bejárja az igazságos király - Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója a Mátyás király emlékév jelentőségéről

A kolozsvári Mátyás-napok, majd a sepsiszentgyörgyi Szent György Napok után egyre több erdélyi helyszínen találkozhatnak majd az érdeklődők Mátyás királyt és korát idéző programokkal, rendezvényekkel. Az Erdély-szerte esedékes megemlékezésekről a budapesti Magyarság Háza igazgatóját, Csibi Krisztinát kérdeztük.&a

Egész Erdélyt bejárja az igazságos király - Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója a Mátyás király emlékév jelentőségéről
2018. május 06., vasárnap

Megmenthető a magyar orvosképzés? – Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd írása

Marosvásárhelyi és bukaresti peres tapasztalatom alapján a leghatározottabban ki merem jelenteni azt, hogy a teljes körű magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés jövője jogi eszközökkel nem biztosítható.

Megmenthető a magyar orvosképzés? – Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd írása
2018. április 22., vasárnap

Quo vadis, vásárhelyi magyar orvos­képzés?

‚Oktatótársaim és a magyar hallgatók nevében ma is azt vallom: mi szinte minden lehetségeset megtettünk a demokrácia keretei között, szűkösnek bizonyuló eszköztárunkból ennyire tellett. A helyzet meghaladott bennünket. Mi, tanárok és diákok elsősorban a magyar oktatás lehetőségének a megteremtésében vagyunk, lehetünk felelősek. A kisebbs&am

Quo vadis, vásárhelyi magyar orvos­képzés?
2018. április 15., vasárnap

Politikai kérdés az európai kisebbségvédelem – Szalayné Sándor Erzsébet az Európa Tanács romániai jelentéséről

Nem jogi, hanem politikai döntés kérdése, hogy mennyire állítható a nemzetközi jog a kisebbségvédelem szolgálatába – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Szalayné Sándor Erzsébet, az Európa Tanács nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezménye tanácsadó bizottságának tagja.

Politikai kérdés az európai kisebbségvédelem – Szalayné Sándor Erzsébet az Európa Tanács romániai jelentéséről
2018. április 09., hétfő

Nyelvgazdagító, megmentett székely szókincs - Sántha Attila a Bühnagy székely szótárról

Újabb székelyföldi bemutatókörúton ismerheti meg a nagyközönség a napokban Sántha Attila nemrég napvilágot látott Bühnagy székely szótárát. A kötet megszületéséről, a gyűjtőmunkáról, a székely nyelvi örökségről kérdeztük Sántha Attilát.

Nyelvgazdagító, megmentett székely szókincs - Sántha Attila a Bühnagy székely szótárról
2018. március 25., vasárnap

Szervesülő közeg a Kárpát-medencei irodalom – interjú a friss József Attila-díjas Karácsonyi Zsolt költővel

A vers műfordítás egy ismeretlen nyelvből, a Kárpát-medencében írott mai irodalom egyre inkább szervesülő közegnek tekinthető, és fontosak az olvasókkal való személyes találkozások – ezt vallja többek közt Karácsonyi Zsolt kolozsvári költő, aki március 15. alkalmával vett át József Attila-díjat Budapesten.

Szervesülő közeg a Kárpát-medencei irodalom – interjú a friss József Attila-díjas Karácsonyi Zsolt költővel
2018. március 18., vasárnap

Külön bejáratú, képlékeny igazságok hálójában – Valóságérzékelésünk szubjektivitása az Illegitim című kolozsvári előadásban

Mindenki másként látja, fogja fel és értelmezi a valóságot. Amit látunk, képlékeny, és ha csak kicsit is más szögből próbáljuk nézni mindazt, ami körülvesz bennünket, máris változik a perspektíva, módosulhatnak nemcsak benyomásaink, de véleményünk is.

Külön bejáratú, képlékeny igazságok hálójában – Valóságérzékelésünk szubjektivitása az Illegitim című kolozsvári előadásban
2018. március 03., szombat

Varázslatos, de taszító élményeket is kínál Nepál, az élő istennő hazája

Valaha gyönyörűséges, de mára sok helyen omladozó palotatemplomok, impozáns buddhista szentélyek, az „élő istennő” jelenléte, kedves, előzékeny helyiek, rituális halottégetések és szegénység – többek közt ezeket kínálja Nepál fővárosa.

Varázslatos, de taszító élményeket is kínál Nepál, az élő istennő hazája
2018. február 24., szombat

India, a hihetetlen látványok otthona – egyhetes bolyongás a dél-ázsiai félsziget kulturális és emberdzsungelében

Kaotikus közlekedés, a Tádzs Mahal miatt világhírű Agra, Kőrösi Csoma Sándor nyughelye, tibeti menekültek tábora, erotikus szobrokkal díszített khadzsuráhói templomok, a Kancsendzönga ritkán megpillantható, napsütötte csúcsa – többek közt ez látható a hihetetlenül látványos és változatos kultúrájú szubk

India, a hihetetlen látványok otthona – egyhetes bolyongás a dél-ázsiai félsziget kulturális és emberdzsungelében
2018. február 18., vasárnap

Jeszenszky Géza: el kell fogadni a romániai magyar közösség államalkotó szerepét

Mindig szívügyem volt a magyar–román jó viszony, úgy is mondhatnám, kiegyezés, ezért is örömmel vállaltam egy hosszabb interjút nemrég a Digi24 bukaresti hírtelevízióval.

Jeszenszky Géza: el kell fogadni a romániai magyar közösség államalkotó szerepét
2018. február 11., vasárnap

Alacsony szinten áll az erdélyi magyarság jogtudatossága

Nem gátolhatják a hatóságok az anyanyelvhasználati jogok érvényesítését, mivel ez a gyakorlatban nem is létezik, önkormányzati szinten nem prioritás – véli Szigeti Enikő, a Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) ügyvezető igazgatója.

Alacsony szinten áll az erdélyi magyarság jogtudatossága
2018. január 01., hétfő

„Nem készítettük elő a ’89-es forradalmat” – Gelu Voican Voiculescu főszereplő a népfelkelésről

Az 1989-es rendszerváltás egyik főszereplője, Gelu Voican Voiculescu volt miniszterelnök-helyettes a Krónikának adott interjúban cáfolja a puccsról szőtt elméleteket, beszél Tőkés László szerepéről, valamint a bányászjárás ügyében ellene is foganatosított vádemelésről.

„Nem készítettük elő a ’89-es forradalmat” – Gelu Voican Voiculescu főszereplő a népfelkelésről
2017. december 16., szombat

Az utolsó kelet-európai uralkodó

Az ország érdekeit szolgáló, a néppel alázattal bánó, a karitatív szerepeiket hangsúlyozó uralkodók többnyire népszerűek alattvalóik körében. Lényegesen szeretettebbek, mint általában a csúcspolitikusok.

Az utolsó kelet-európai uralkodó
Az utolsó kelet-európai uralkodó
2017. december 16., szombat

Az utolsó kelet-európai uralkodó

2017. december 16., szombat

Csak a pontosság kedvéért I. Mihályról

Pillanatra se szeretném, hogy valaki polémiára gondoljon, amikor néhány megjegyzést fűzök Fodor János Mihály királlyal kapcsolatos, a Krónikában megjelent interjújához.

Csak a pontosság kedvéért I. Mihályról
2017. december 10., vasárnap

„A magyar nyelv mindenre alkalmas” – Lövétei Lázár László költő díjairól, kedvenceiről

Lövétei Lázár László költő, műfordító, a Székelyföld folyóirat főszerkesztője nemrégiben kapott díjairól, kedvencéről, Arany Jánosról, az Arany-emlékévről, a román és magyar irodalom közti átjárhatóságról, valamint a fordítás és lapszerkesztés vonatkozásairól beszélt a Kr

„A magyar nyelv mindenre alkalmas” – Lövétei Lázár László költő díjairól, kedvenceiről