– Milyen események követték Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár tavaly decemberi, a budapesti Várkert Bazárban tett bejelentését, miszerint a kormányzat idén Hunyadi Mátyás emlékét állítja a magyarság figyelmének középpontjába?
– A partnerszervezetekkel folytatott egyeztetések, a honlap kialakítása és más előkészületi munkák után az emlékévet hivatalosan 2018. január 12-én, a Hunyadi Mátyás trónra jutását segítő szegedi egyezmény aláírásának 560. évfordulóján nyitottuk meg Szegeden: a dómban Kiss-Rigó László püspök által bemutatott ünnepi szentmisével, a látogatóközpontban reneszánsz forgataggal és a Dóm téren kézi ágyúk díszsortüzével. Az 1458. január 24-ei királyválasztó események 560. évfordulóján pedig a Magyarság Házában rendhagyó, interaktív reneszánsz kavalkádot szerveztünk több száz kisiskolásnak.
Hunyadi Mátyás születésének 575. évfordulóján, február 23-án Mátyás szülővárosában kezdetét vette a XXVI. kolozsvári Mátyás-napok rendezvénysorozat.
Három nap alatt hat helyszínen, tizenhat programon résztvevők ezrei ünnepelték a király születésnapját, egyebek mellett fáklyás felvonulással – ötszázhetvenöt fáklya fénye világította be a kincses város utcáit – és Mátyás szülőházán monumentális épületvetítéssel.
Az 575. születési évforduló estéjén Budapesten a Mátyás-templomban az Angelica Leánykar ünnepi hangversenyt adott. Március 7-én a Pozsonyi Magyar Intézetben megnyílt a Mátyás király – Mecénás és katona című, Merényi Zoltán és Somodi András réz-acél-vászon-kompozícióit bemutató exkluzív kiállítás, Budapesten pedig Mátyás király, az államférfi és törvényhozó címmel emlékülés volt a parlament delegációs termében. Megkoronázásának 554. évfordulóján, március 29-én egész napos programsorozattal vártuk az érdeklődőket az ősi koronázóvárosban, Székesfehérváron, amelynek keretében a Pozsonyból érkező, Mátyás király – Mecénás és katona című kiállítás is bemutatkozott. A tárlat innen Zentára vándorolt tovább, jelenleg Eszéken várja a látogatókat, júniusban Lendvára érkezik, és év végéig a Kárpát-medence több más pontjára – többek között Székelyföldre is – elvezet az útja. Ezzel párhuzamosan három másik, könnyített installációjú, pannóváltozatú kiállítás is úton van, ezek közül a Hunyadi Mátyás életterei című április 27-én Sepsiszentgyörgyön nyílt meg a Szent György Napok keretében.
– Ugyanakkor azt is látjuk, hogy különböző intézmények, szervezetek meglepően sok rajz-, fotó-, videó-, képzőművészeti, iparművészeti és más pályázatot hirdetnek meg világszerte, és a mesemondó versenyek, előadások, történelmi estek száma is egyre növekszik.
– Örömmel szemléljük magunk is ezt a sok kezdeményezést.
Jó látni, hogy Mátyás király személye és kora ilyen sokakat érdekel és a legkülönbözőbb megemlékezések szervezésére ösztönöz.
Március 24-én mi is jelen voltunk Vaskúton a Bukovinai Székelyek Országos Szövetségének huszonegyedik Sebestyén Ádám székely mesemondó versenyén, s úgyszintén április 14-én Bécsben a Mátyás-rajzpályázat eredményhirdetésén. Sok más mellett ez idő tájt nagyszabású Kárpát-medencei tanulmányi vetélkedő is zajlik.
– Szóba jött az imént Kolozsvár és Sepsiszentgyörgy. Az emlékév milyen formában lesz jelen Erdélyben és azon belül Székelyföldön az elkövetkezendőkben?
– Az emlékév erdélyi, partiumi és bánsági eseményeit partnerszervezetünk, a Kincses Kolozsvár Egyesület szervezi.
Tárlataink és az azokat kísérő reneszánsz forgatagok jelen lesznek június 15–17. között Gyalun a Várkert Fesztiválon, június 22–24-én Nagyváradon a Szent László-napokon, július 24–29. között a Tusványoson, augusztus 19–26. között a Kolozsvári Magyar Napokon, valamint az augusztus 27-től szeptember 2-ig tartó Vásárhelyi Forgatagon. Szeptember 10–16. között találkozhatnak az érdeklődők Mátyás király emlékével Nagybányán a Főtér Fesztiválon, szeptember 13–16. között Madéfalván a nemzetközi hagymafesztiválon, szeptember 28–30-án a Temesvári Magyar Napokon és szeptember 27–30. között a Hunyad Megyei Magyar Napokon.
– Új programelemek is megjelentek a Mátyás király emlékévhez kapcsolódóan. Melyek ezek?
– Több mint fél évezred elteltével, 2018. március 12-én az álruhás Mátyás király ismét útra kelt, hogy bejárja az országot és minél több emberrel személyesen is találkozzék.
Mivel titokzatosan jár-kel, sohasem lehet tudni, mikor és hol bukkan fel éppen. Leginkább iskolákat, óvodákat keres fel, de megfordult már fogadóban, színházban, szerkesztőségben, polgármesteri hivatalban, püspökségen, plébánián és másutt. Az utcán is gyakran beszédbe elegyedik a járókelőkkel. Úgy tervezi, hogy a nemsokára záruló tanév végéig összesen száznál is több helyre látogat el Kárpát-medence-szerte és azon túl. Hűséges lantosával együtt ajándékokkal és muzsikával kedveskednek gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt. Megtett útját az emlékév hivatalos közösségi oldalán is követni lehet (Mátyás király emlékév 2018, www.facebook.com/matyaskiraly2018/). Mindenképpen említést érdemel ebben a felsorolásban Dulcz Gábornak és Sitkei Balázsnak, a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete két tagjának Mathias Rex tortakölteménye, a Magyar Nemzeti Bank készülő Hunyadi Mátyás-emlékérme, és ezeken kívül még számos más meglepetéssel készülünk az év második felében.
– Az emlékév honlapját – www.matyasemlekev.hu – böngészve is rátalálhatunk egy különös összeállításra...
– Szándékunk szerint megpróbálunk összegyűjteni minél több gondolatot arról, hogy a világ különböző tájain élő, eltérő életkorú, foglalkozású honfitársaiknak mi jut eszébe Mátyás királyról.
Az én Mátyásom című rovatunkban Erdélytől Németországig sokan felfedték már ezt. A tekerőpataki születésű, Kolozsváron élő Bartalis Kata Szilvia pedagógus például azért örül az emlékévnek, mert szerinte példaképekre van szükségünk, akiknek az akaratát, munkásságát nézve mindig új erőre kaphatunk, s ezáltal jobb, igazságosabb világot teremthetünk a jövő nemzedékének. A Madéfalván élő Ványolós András énekes, karvezető pedig fontosnak tartja, hogy jobban megismerjük Mátyás kultúrafellendítő tevékenységét. Mint fogalmaz, „amit ő kulturális téren letett az asztalra, az követni való, és azt üzeni számunkra, hogy jó lenne ma is kicsit jobban odafigyelni erre a területre”. Érdekes gondolatok, felidézett emlékek gyűjteménye ez a honlapunkon.
– Közeledik a nemzeti összetartozás napja, amely a budapesti Magyarság Háza életében is megkülönböztetett alkalom. Milyen programokkal készülnek erre idén, és Mátyás király jelen lesz-e az eseményeken?
– Idén a Magyarság Háza az Akvárium Klubban szervezi meg a nemzeti összetartozás napját. A program június 3-án, vasárnap kora délután reneszánsz táncbemutatóval és tánctanítással kezdődik a kolozsvári Amaryllis táncegyüttes vezetésével. Lesz haditorna-bemutató, vásár, solymászbemutató és székely irodalmi humorest is. A gyermekeknek az erdélyi Stone Hill ad koncertet, a felnőtteknek pedig az Ego Sum (Erdély), az Estendøn (Felvidék), valamint a Maszkura és a tücsökraj (Erdély).
Június 4-én, hétfő délelőtt a programok a Nemzetpolitikai Kutatóintézet Nemzet és közösség című konferenciájával folytatódnak,
ezzel párhuzamosan a gyermekek Mátyás király meséket hallgathatnak és harcászati bemutatón vehetnek részt. A haditorna-bemutató, vásár és solymászbemutató sem marad el ezen a napon sem. Délután moldvai táncbemutatóra és táncházra várja az érdeklődőket a forrófalvi hagyományőrző táncegyüttes. Este Nyírő József Halhatatlan élet című színdarabját adja elő Kulcsár-Székely Attila, a koncertszínpadra pedig a No Sugar (Erdély) és a Rómeó Vérzik (Felvidék) lép. Mind a Mátyás király emlékév programjaival, mind a június eleji budapesti rendezvényeinkkel is azt szeretnénk kifejezni, éreztetni és üzenni minden magyarnak, hogy bárhol is éljünk a világon, összetartozunk.
Varga Gabriella
Szükség van a hozzájárulásához!
Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.
A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.
A sütik feladata
Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.
Mi a süti?
A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.
A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.
A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása
A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.
A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.
Alapműködést biztosító sütik
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
Alapműködést biztosító sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató / Funkció | Süti lejárata | |
PHPSESSID | kronikaonline.ro Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között. |
munkamenet | saját |
cookieControll | kronikaonline.ro Feladata a süti beállítások megjegyzése |
365 nap | saját |
cookieControlPrefs | kronikaonline.ro Feladata a süti beállítások megjegyzése |
365 nap | saját |
_ga | google.com | 2 év | Harmadik fél |
_gat | google.com | 1 nap | Harmadik fél |
_gid | google.com | 1 nap | Harmadik fél |
cX_G | brat.ro/sati | 365 nap | Harmadik fél |
cX_P | brat.ro/sati | 365 nap | Harmadik fél |
cX_S | brat.ro/sati | munkamenet | Harmadik fél |
evid_{customer_id} | brat.ro/sati | 90 nap | Harmadik fél |
evid_v_{customer_id} | brat.ro/sati | 90 nap | Harmadik fél |
evid_set_{customer_id} | brat.ro/sati | 1 nap | Harmadik fél |
Preferenciális sütik:
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (szekelyhon.ro; kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
Preferenciális sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató / Funkció | Süti lejárata | |
newsvote_ | kronikaonline.ro Cikkre való szavazás rögzítése |
30 nap | saját |
Hirdetési célú sütik
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.
Hirdetési célú sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató | Süti lejárata | |
__gads | google.com | 2 év | harmadik fél |
_fbp | facebook.com | 3 hónap | harmadik fél |
ads/ga-audiences | google.com | munkamenet | harmadik fél |
DSID | google.com | 1 nap | harmadik fél |
fr | facebook.com | 100 nap | harmadik fél |
IDE | google.com | 1 év | harmadik fél |
pcs/activeview | google.com | munkamenet | harmadik fél |
test_cookie | google.com | 1 nap | harmadik fél |
tr | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
Közösségimédia-sütik
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
Közösségimédia-sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató | Süti lejárata | |
act | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
c_user | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
datr | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
fr | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
locale | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
presence | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
sb | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
spin | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
wd | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
x-src | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
xs | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
urlgen | instagram.com | munkamenet | harmadik fél |
csrftoken | instagram.com | 1 év | harmadik fél |
ds_user_id | instagram.com | 1 hónap | harmadik fél |
ig_cb | instagram.com | 1 nap | harmadik fél |
ig_did | instagram.com | 10 év | harmadik fél |
mid | instagram.com | 10 év | harmadik fél |
rur | instagram.com | munkamenet | harmadik fél |
sessionid | instagram.com | 1 év | harmadik fél |
shbid | instagram.com | 7 nap | harmadik fél |
shbts | instagram.com | 7 nap | harmadik fél |
VISITOR_INFO1_LIVE | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SSID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SIDCC | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SAPISID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
PREF | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
LOGIN_INFO | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
HSID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
GPS | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
YSC | youtube.com | munkamenet | harmadik fél |
CONSENT | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
APISID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
__Secure-xxx | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása
A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:
Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage
Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy
Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu
Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/
Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies
A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik
A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.
Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?
A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, cX_G, cX_P, cX_S, enr_cxense_throrrle, evid_{customer_id}, evid_v_{customer_id}, evid_set_{customer_id}.
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak
Preferenciális sütik listája: newsvote_
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg
ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg
Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak
Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.
A portál ezen funkcióinak használatához el kell fogadnia a sütiket.