Ez most nem egy klasszikus értelemben vett horgászmese, habár a végkimenetelét illetően, félelmetesen hasonlít e rendkívül népszerű, főként szájról szájra terjedő műfaj hagyományos remekeihez.
Minden szemrevaló csaj után megfordulnak. No nem feltűnően, és nem hangosan taglalva a látottakat, hanem csak úgy finoman, elegánsan, úriemberhez illően.
Az elmagányosodás, olvasom éppen, az valami borzasztó dolog, ráadásul világjelenség, a század rákfenéje. A szótőre félmillió találatot jelöl meg egy internetes keresőprogram, jesszus, jut eszembe, hány klasszissal magányosabbak akkor a nagyobb népsűrűségű országok?
Megnyugtató a tudat, hogy az Egyesült Államoknak nem csupán Irak és Afganisztán bombázására jutnak dollármilliárdjai, de egyéb, hasonlóan értelmes projektekre is jelentős összegeket szán.
A felirat a magyar főváros egyik, nem is túlságosan lepattant bérházának faláról ötlött a szemembe. Alkotója nyilvánvalóan nem véletlenül pingálta éppen oda, a címzett minden bizonnyal olyan bő másfél méteres szemmagasságú hölgy lehet, aki gyakran jár arra, s ha arra jár, meg kell látnia a neki szánt üzenetet.
Nagyítóval is nehéz lenne olyan, a napisajtót követő személyt találni, aki ne tudná, kicsoda Irinel Columbeanu és Monica Gabor: a csapból is az ötvenet súroló milliárdos és tizenkilenc éves friss arája folyik.
Nyár és napsütés. Odalent benzin- és aszfaltgőz, poros levegőtlen fülledtség utcán, buszon, vonaton, villamoson, irodában, lépcsőházban és lakásban. Idefent erdő és hűs lombok, vidáman csobogó hűs patakocskák, gyöngyöző vizű források.
Most már tudom, milyen az öntudatos dolgozó. Nálunk, ahol dúl a vadkapitalizmus, jó látni, ha a munkásosztály egyszerű tagja érvényesíteni tudja az akaratát, és megmutatja, hogy őt bizony nem lehet csak úgy kizsákmányolni.
Most képzeljük el, milyen lenne, ha augusztusban, az atombomba ledobásának évfordulója alkalmából Hirosimában tanulmányi versenyt rendeznének diákok számára az atomtámadás történelmi előzményeinek és következményeinek témájában.
Megcsörrent a telefon. A fehér. Kiderült, hogy a drót túlsó végéről jelentkező pont őt kereste. Micsoda szerencse, hogy nem kellett az iroda egyik végéből a másikba loholnia.
Szép számban akadnak olyanok, akik valahogyan elkötelezettjei a fegyelemnek, a rendnek, a tisztaságnak. Ezen igen-igen nemes eszmék tiszteletben tartása érdekében pedig semmitől sem riadnak vissza.
Az idei nyár női divatja különösen kegyes: csupa csipke, csupa fodor, csupa áttetsző anyag. A testre feszülő toppocskák alatt formás keblek hullámzanak, a kétarasznyi libegő szoknyácskák alig-alig takarják a lényeget.
Komoly aggodalommal nézem a tömbház előtti játszóteret. Egyrészt ha az ötéves, feltűnően jól táplált Lajcsika perceken belül nem veszi ki a jelzősípot a szájából, nem tudom, mit csinálok.
Ha minden igaz, nem árt átértékelnünk a Thököly- és a Rákóczi-féle vagy az 1848-as Habsburg-ellenes szabadságharcok fontosságáról alkotott véleményünket. Sőt 1956 jelentősége is csökkenhet, hiszen jóval nagyobb szabású és kiterjedtebb felkelés főszereplői lettünk.
Kérem szépen, az üzlet az üzlet. Alig járt le a labdarúgó-világbajnokság, az élelmesek máris léptek: a világ, ezen belül mioritikus tájaink focibolondjaiban maradt még annyi tűz a németországi meccsközvetítések után is, hogy érdekelné őket egy összefoglaló.
Kedves olvasó, ha valaha is szeretkezett már kemencén (esetleg csempekályhán, rezsón, gáztűzhelyen, netán villanybojleren), akkor biztos, hogy ön nem értelmiségi.
Hát ilyen nincs! Mi az, hogy Cili nénit többé nem érdekli a foci? Felháborodását, hogy a legjobb csapat már megint nem szerepel a vébén, értem. Kicsoda a legjobb? Hát a mieink, természetesen.
Látogatottsági adatok