Semmi nem a régi

Cili néni ugyanis a világ legnagyobb sportrajongója. Emellett a szomszédom, aki idén lesz 93 éves. Telente sízett, nyaranta úszott, délelőtt sakkozott, délután sörözött a legyőzött ellenféllel. Tagja volt a város első női jégkorongcsapatának, amelyből, látva játékszenvedélyét, rögtön átírták a férficsapat edzéseire. Ott már a második napon sikerült eltörnie Lakatos Lacának, a csapat bivalynyakú hátvédjének kulcscsontját. Ám egyetlen szerelme mégiscsak a futball maradt – szó szerint. Õ volt az, aki éjjel háromkor kimászott Józsikáék hetedik emeleti erkélyére, hogy fölszereljen egy „maszekben” készült, négyméteres antennát. Akkoriban, mikor igyekeztek megóvni mindenkit a kapitalista sportesemények erkölcsromboló hatásától. Õ szervezte a hegyi menedékházban történő meccsnézéseket, amelyek végén majd’ száz autó kanyargott visszafelé a szerpentinen. Amikor ilyen kocsisorral találkoztak, a sportéletben járatlan niemandok rendszerint kétségbeesett lámpavillogtatásba kezdtek, mert azt hitték, valami természeti csapás menekülő áldozatait látják. És amikor egyik éjjel kirángattak az ágyból, én meg nem értettem, mitől inog a csillár, és csörömpöl a kredenc, Cili néni volt az egyetlen, akit a földrengés nem kergetett ki a lakásból. Naná, hogy meccset hallgatott valamelyik tiltott rádióadón. De már nem érdekli a foci, mondja. Langyos lett a játék, mint egy tál haddnemondjamegmi. Eltűnt belőle a lényeg. Ami Cili néni szájából nagyon igaznak és kicsit szomorúnak hangzik. Egészen este tízig, amikor egy tévékészüléken a felső határig szaladnak a hangjelző pálcikák, és ordít valaki megveszekedetten, hogy szöglet, te marha, hát nem látod, hogy szöglet?