Magány

A begubózott távol-keletiek, akik interneten keresztül vacsoráznak, költekeznek és ismerkednek, és ki nem mondom, mit csinálnak még. Vagy a frusztrált európaiak, épp most találták ki
a felfújató gumipartnert, nem arra, amire most gondolnak, „csupán” autós útitársként. És a képernyők elé, foteleikbe beszűkült amerikaiak, akik mindent tudnak a tévé, videojáték, számítógép okozta devianciákról, és gügye thrillereket készítenek erről. Számítógépen. Jómagam múlt pénteken, a kora délelőtti órákban magányosodtam el. Egy halk kattanás volt az egész, nem is, inkább egy pukkanás, és kész, ott álltam a Főtéren rengeteg ember között, egyedül. A baj mindegyik tünete jelentkezett: a kezdeti pánik, az értékvesztés fölötti elkeseredés. Az identitásvesztés, az apátia. Amelyik pedig nem, annak otthon utána olvastam, jöjjön az is. Igazán rusnya egy érzés. Az ember számon tart négy-öt jó barátot, tucatnyi cimborát, egész sereg unatkozó ismerőst. Akik pillanat alatt elérhetetlen távolságba kerülnek, a kommunikáció esélytelen. Hja, az információs forradalom miatt történik mindez, magyaráztam a lépcsőházat felmosó takarítónőnek, másfelől meglehet, az elmagányosodás az információs forradalom szülőanyja. Francokat, mondta ő, az atom miatt van az egész, azelőtt nem volt ennyi fatökű. Hát nem tudom. Egyelőre hozzálátok elmagányosodott napjaim tengetéséhez. Amíg meg nem reparálják a mobiltelefonomat, ami a múlt pénteken, a kora délelőtti órákban, a Főtér egyik padján csúszott ki a zsebemből. És egy halk kattanással, nem is, inkább pukkanás volt, odalett minden ismerősöm telefonszáma.